Gazdaság

Tőzsdeelhagyó?

Ismét kivezetési pletykák mozgatták meg a Magyar Telekom árfolyamát, s noha van némi ráció a felvetésben, sok érv szól a papír tőzsdei léte mellett.

Kis túlzással a világ egyik legunalmasabb papírjának számít manapság a Magyar Telekommá átkeresztelt Matáv részvénye, amely már évek óta semmi érdemlegeset nem tartogat sem a befektetők, sem a nagy forgalomban érdekelt brókercégek számára. Bár a magas osztalékhozam okán a társaság stabil befektetői bázissal rendelkezik, érdemleges hírek híján a papír árfolyama alig mozdul. A legnagyobb izgalmat általában az okozza, hogy 70 vagy 80 forint lesz-e az osztalék, a részvény az egyéb fundamentumokra teljesen érzéketlen, a Telekom Montenegro megvásárlását például a piac észre sem vette.

Nem csoda hát, hogy olyan hírek kellenek az árfolyam megrengetéséhez, mint mondjuk egy esetleges kivezetés. A múlt héten is ez merült fel, mérsékelt árfolyam-növekedést okozva a Magyar Telekom piacán. Az „is” szócska nem véletlen, az utóbbi évek visszatérő pletykája volt a Deutsche Telekom (DT) kivásárlási szándéka. Hivatalos információ természetesen nincs az ügyben, azonban gyanítható, hogy a pletyka mögött nem sok konkrétum húzódik meg.





Tőzsdeelhagyó? 1
Tőzsdeelhagyó? 2
Tőzsdeelhagyó? 1

Az ötlet ugyanakkor nem áll irreális alapokon. A DT-re nem jellemző, hogy leányvállalatai tőzsdei szerepléssel hívják fel magukra a figyelmet. A Magyar Telekomnál a tőzsdei jelenlét privatizációs, illetve más történelmi okoknak tudható be. Százszázalékos tulajdonrésszel könnyebben hozzá lehet férni a társaság erős készpénztermelő képességéhez, s integráltabb csoportstratégia valósítható meg.

Legalább ennyi érv felsorakoztatható viszont a kivezetéssel szemben is. A legfontosabb ezek közül, hogy a DT közel 60 százalékos tulajdonrészével most is kontrollálja magyar leánycégét, felesleges akár közel 2 milliárd eurót kiadni egy olyan dologért, amely gyakorlatilag már most is az övé. A német óriáscég számára vannak fontosabb feladatok is ennél, a gyorsan változó technológia korában versenyképesnek, modernnek kell maradnia, miközben a terjeszkedést leginkább a nemzetközi mobil portfólióban díjaznák a befektetők. A DT ugyan az elmúlt években látványosan csökkentette adósságállományát, ám még mindig vannak fontosabb helyei a pénznek, mint a Magyar Telekom kisebbségi csomagjának a megvásárlása. Az esetleges hirtelen árfolyammegugrások mögött inkább az alacsonyabb hozamkörnyezetben egyre vonzóbbá váló osztalékhozam állhat, mint valós kivezetési próbálkozások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik