Igazi gazdasági csoda volt, ami Spanyolországban az elmúlt tizenegy évben történt. A folyamatos expanzió az életszínvonal látványos emelkedését, a munkanélküliség csökkenését hozta magával, s az ország vállalatai a BBVA banktól a Telefónica távközlési óriásig egyre aktívabb szerepet játszanak a nemzetközi színtéren. Újabban azonban aggasztó jelek mutatkoznak. Bár a gazdaság az idén előreláthatólag 3 százalék körüli mértékben nő, a külföldi működőtőke-befektetések visszaestek, felduzzadt a folyó fizetési mérleg hiánya, gyorsul az infláció, és a termelékenység lassabban javul, mint a régi Európai Unió többi országában. Ráadásul 2007-től, az EU következő költségvetési időszakának kezdetétől fokozatosan csökkenni fog a spanyol GDP 1 százalékát kitevő támogatás, amelyet az ország a közös kasszából kap, mivel a források zöme a szegényebb új tagországokba áramlik. A periódus végére, 2013-ra az ország várhatóan már az EU nettó befizetője lesz. Ez azzal jár, hogy az infrastrukturális, oktatási és egyéb fejlesztések finanszírozásához vagy új forrásokat kell előteremteni – akár hitelfelvétel, akár adóemelés révén -, vagy vissza kell fogni a kiadásokat.
 |
 |
|
|
Spanyolország hosszú ideje az egyik legjobban teljesítő gazdaság Európában, így mára végképp kinőtt az olcsó ország szerepéből, amelynél fogva egykor a multinacionális vállalatok kiemelt befektetési célpontja volt. Ám miközben a jólét szempontjából közelebb került a gazdagabb uniós tagokhoz, nem tudta elérni azt, ami Írországnak és Finnországnak sikerült, nevezetesen, hogy világviszonylatban a csúcstechnológiai gyártás élvonalába emelkedjen. „Spanyolország ma fejlett ország, de nem tartozik a legfejlettebbek közé” – mutat rá José Antonio Herce, a madridi Alapítvány az Alkalmazott Gazdasági Tanulmányokért közgazdásza.
TÁVOZÓ CÉGEK. Az évezred kezdete óta olyan társaságok telepítették át gyártási tevékenységüket Spanyolországból Közép-Európába vagy Ázsiába, mint a Philips, a Levi Strauss, a Lear és a Samsung. Érzik a nyomást a spanyol vállalatok is. A textiliparban és más, alacsony hozzáadott értéket előállító ágazatokban több száz cég hozott létre üzemet Marokkóban, de vannak olyanok is – például a baszk Mondragón ipari szövetkezet, vagy a Famosa játékgyártó -, amelyek immár Ázsiában termelnek. A spanyol jegybank statisztikája szerint az egy munkaórára jutó átlagos bérköltség az 1998-as 12,35 dollárról a múlt év végéig 17 dollárra emelkedett.
A José Luís Rodríguez Zapatero vezette szocialista kormány számára sürgős feladat a spanyol gazdasági modell átalakítása. Pedro Solbes gazdasági és pénzügyminiszter februárban több mint száz intézkedésből álló csomagot jelentett be, amelynek elemei azt célozzák, hogy nőjön az ország tőkevonzó képessége, javuljon a termelékenység, emelkedjenek a kutatás-fejlesztési ráfordítások, és erősödjön a verseny a gazdaság védett ágazataiban. Közgazdászok azonban szkeptikusak, mert szerintük a terv nem elég konkrét. Márpedig gyors gazdasági megújulás nélkül Spanyolországot a stagnálás veszélye fenyegeti. Noha európai mércével mérve a GDP még viszonylag dinamikusan bővül (lásd a grafikont), „a növekedés motorjai nem igazodtak az idők változásához” – figyelmeztetett egy közelmúltbeli sajtótájékoztatóján Solbes.
Erősödik az inflációs nyomás is annak következtében, hogy a kormány – bár az állami kiadásokat féken tartja – mindeddig elmulasztotta felszámolni a munkaerő-piaci szabályozás merevségeit, és lehetővé tenni a versenyt a védett szektorokban, azaz az áram- és a mobiltelefon-szolgáltatásban, valamint a kereskedelem bizonyos területein. A kollektív béralkuk rendszere például az inflációhoz köti a fizetések emelését, ami az egyik fő oka annak, hogy a csekély hozzáadott értéket termelő ágazatokban a multik elhagyják Spanyolországot. „Modernizáltuk a gyárunkat, csökkentettük a költségeket, és rugalmas munkavégzést vezettünk be, de mindez nem volt elég” – magyarázza Maite Tarazona, a Philips Iberia egyik vezetője, miért is zárta be a cég tavaly spanyolországi villanyégő-gyártó üzemét, és telepítette át a termelést Lengyelországba. A külföldi befektetésekről szóló adatok magukért beszélnek: 2002-ben még 36 milliárd dollár működő tőke érkezett Spanyolországba, 2003-ban 26 milliárd, tavaly viszont már csak 6 milliárd (lásd a grafikont).
Az infláció alakulása más szempontból is kockázatot rejt. Áprilisban 3,5 százalék volt a tizenkét havi pénzromlás üteme, csaknem 1,5 százalékponttal magasabb az eurózóna átlagánál. Ez önmagában magas kamatszintet tenne indokolttá, ám a reálkamat európai viszonylatban a legalacsonyabbak közé tartozik, miután az Európai Központi Bank (ECB) – amelyet a spanyol inflációnál jobban érdekel a német, francia és olasz gazdaság gyengélkedése – régóta 2 százalékon tartja a valutauniós alapkamatot. Az olcsó pénz miatt viszont igen erős a lakossági kereslet, ami a gazdaság túlfűtötté válásához vezethet. A lakásárak 1997 óta megkétszereződtek, nem utolsósorban ennek hatására tavaly 700 ezer új l akást kezdtek építeni, többet, mint Németországban és Franciaországban együttvéve. Az export lendületesen bővül, de az import még gyorsabban növekszik, ahogy a lakosság habzsolja az olcsó külföldi termékeket. „Spanyolország ma az alacsony kamatokkal szubvencionálja a fogyasztást” – mondja Fernando Fernandez közgazdász. A folyó fizetési mérleg hiánya a GDP 5 százalékára rúg, ami egyértelmű jele a versenyképesség romlásának.
Hosszabb távon még veszélyesebb az a tény, hogy a gazdaság mindmáig nem „termeli ki” a jövőbeni expanzióhoz nélkülözhetetlen csúcstechnológiai ipart. Jóllehet 2000 óta a munkanélküliségi ráta 14-ről 10,8-ra százalékra mérséklődött, az új állások 40 százaléka az alacsony szakképzettséget igénylő ágazatokban jött létre, így az építőiparban és a kiskereskedelemben. Az építőipar egymaga a GDP 9,5 százalékát teszi ki, és a spanyol munkavállalók több mint 30 százaléka rövid időtartamú szerződés alapján dolgozik, ez az EU-n belül a legmagasabb arány. „A spanyol növekedési modell egykor megfelelt a célnak, mára azonban elavult. Lassan elveszítjük az iparunkat” – állapítja meg Almudena Briones, a legnagyobb szakszervezet, az Uníon General de Trabajadores (UGT) közgazdásza. Az UGT azt szeretné, ha a kormány aktívabb iparpolitikát folytatna, egyúttal nyomást gyakorolna az ázsiai országok vezetésére, hogy tegyenek lépéseket a munkakörülmények javítása és a bérszínvonal emelése érdekében.
|
 |
|
LEMARADÓ OKTATÁS. A gazdaság globális versenyképességének javítása céljából Spanyolországnak arra volna szüksége, hogy rugalmasabbá tegye munkaerőpiacát, teremtsen igazi versenyhelyzetet a szolgáltatásokban, végül, de nem utolsósorban többet invesztáljon az oktatásba és a kutatás-fejlesztésbe. Ilyen reformokat próbált az elmúlt időszakban keresztülvinni a német, a francia és az olasz kormány is, ám csekély sikerrel. A Nemzetközi Diákértékelési Program (Program for International Student Assessment – PISA) 2003-as felmérésének eredménye szerint a spanyol iskolások a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországainak átlaga alatt teljesítettek matematikából, olvasásból és természettudományokból, ami azt jelzi, hogy növelni kell az oktatásra fordítandó kiadásokat.
A fejlettebb európai országokhoz való technológiai felzárkózás azonban nem pusztán a pénzen múlik. Solbes gazdasági miniszter szerint a kormány prioritásként kezeli a termelékenységet. „Ha nem tudunk versenyelőnyt kialakítani a csúcstechnológiai szektorban, és ha nem a minőségre összpontosítunk, akkor a piaci erők meg fognak büntetni bennünket” – figyelmeztetett minapi sajtótájékoztatóján.
A hajó még nem ment el. Spanyolország továbbra is költségelőnyben van bizonyos területeken, így elsősorban a fehérgalléros tevékenységekben és a magas hozzáadott értéket képviselő feldolgozóipari ágazatokban. A General Electrichez tartozó GE Advanced Materials néhány hónapja avatta fel 750 millió dollárért megépített gyárát Murciában – a déli tartomány az ország elmaradottabb régiói közé tartozik -, így spanyolországi beruházásainak összértéke 2,2 milliárd dollárra nőtt. Az amerikai konszern egyszersmind bejelentette azt is, hogy hozzákezd egy újabb, negyedik üzem létesítéséhez, ahonnan csúcsminőségű polimereket fog szállítani a nemzetközi piacokra. „A GE számára nem is sikerülhettek volna jobban a murciai beruházások” – mondja Mario Armero, a csoport spanyol részlegének elnöke. Ha az ország fel tudja gyorsítani az ilyen projektekhez kedvező környezetet teremtő reformokat, azzal bebizonyíthatja a szegényebb EU-tagoknak, hogy nem szükségképpen kizárólag az alacsony bérszínvonal a prosperálás kulcsa.
