Gazdaság

Az évszázad elherdálása lehet a BA?

A Fidesz leállítaná a Budapest Airport Rt. privatizációs folyamatát, mert szerinte a kormány kapkodva és tisztázatlan viszonyok között értékesíti a jól teljesítő társaságot.

A Fidesz szerint a Budapest Airport Rt. privatizálása az évszázad elherdálása lenne. Az ellenzéki párt szerint egy jól működő, dinamikusan fejlődő céget – amely 30 milliárd forintos forgalom mellett 10 milliárd forint eredményt ért el – tisztázatlan viszonyok mellett és átláthatatlan feltételrendszerben kívánja értékesíteni.


A Fidesz közleményében kifogásolja, hogy a privatizációs pályázati felhívás a légiközlekedésről szóló törvény 2005. július 1-jei hatályba lépése előtt jelent meg, és úgy hogy a pályázók számára nem világos, milyen mértékben kívánja az állam a részesedését értékesíteni. Továbbá aggályosnak tartják, hogy a kiírás a nagy jövedelmezőségű földi kiszolgáló üzletág önálló eladását is lehetővé teszi.


A nagyobbik ellenzéki párt szerint nincs egyetlen jogszabály sem, amely alapján pontosan meg lehet határozni, hogy mi, vagy milyen terület Budapest-Ferihegy nemzetközi repülőtér, a tulajdoni viszonyok rendezését pedig a most elfogadott légiközlekedésről szóló törvény sem rendezi egyértelműen. A Fidesz szerint több tisztázatlan kérdést, és kiskaput hagy nyitva, többek között például terminálok kérdését is. Továbbá nem tisztázott, hogy a leendő új tulajdonos milyen üzemeltetési szerződéssel, milyen jogokkal és kötelezettségekkel vásárolja majd meg a BA Rt-t.


A kormány május 31-én döntött a Budapest Airport Rt. értékesítéséről, az ÁPV Rt. pedig június 6-án írta ki a privatizációs pályázatot. A Fidesz szerint az eladás a jelenlegi körülmények között a vagyon elherdálását jelentené, ezért a Fidesz a privatizáció leállítását követeli.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik