 |
 |
|
|
Hogy hol szorít a cipő? Nos, az európaiak egy ideje pontosan tudják a választ erre a kérdésre.Az uniós cipőgyártó cégek képviselői néhány napja az Európai Bizottság brüsszeli székháza előtt tüntettek, dömpingellenes eljárás elindítását követelve a Kínából importált olcsó cipők áradatának megfékezésére. Egy friss brüsszeli jelentés tanúsága szerint 2005. január elseje után – amikor az összes még fennmaradó akadály leomlott a kínai lábbelik importja előtt – az év első négy hónapjában hat termékkategóriában átlagban közel 700 százalékkal(!) ugrott meg az előző év azonos időszakához képest az EU-ba irányuló kínai export mennyisége. Másként fogalmazva: április végéig 166 millió pár lábbeli került Kínából az EU piacára, ami éves szinten nagyságrendileg 500 millió pár behozatalát vetíti előre – azaz minden egyes uniós lakosra, a csecsemőket is beleértve, több mint egy pár kínai cipő juthat. Csak az összehasonlítás kedvéért: tavaly, még a kereskedelmi liberalizációt megelőzően, az év egészében „mindössze” 117 millió pár kínai lábbeli érkezett az unió piacára. Az európai cipőipart mindezek után érthetően valóságos pörölycsapásként érte a kínai invázió: a bőrből és textilanyagból készült cipők ára átlagban 28 százalékban csökkent – aminek alighanem „csupán” a vásárlók örülnek, legalábbis azok, akiknek senkijük sem dolgozik a cipőiparban.
FELOLDOTT KVÓTÁK. Kína 2001 végén csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO). S miután a WTO textilipari termékekre és ruhaneműkre vonatkozó, három évtizeden át érvényben lévő egyezménye a múlt év végével lejárt, januártól az ázsiai ország kivitelét akadályozó exportkvóták is megszűntek. Mindezek után a cipőipar segélykiáltása csak a legutóbbi megnyilvánulása annak a futótűzként terjedő pániknak, amellyel egyes európai iparágak reagálnak a kereskedelmi korlátok leomlása után kialakult helyzetre, azaz az olcsó áruk tömeges beáramlására.
|
|
|
A kínai konkurencia az európai játékipart például már gyakorlatilag elsöpörte, és a bicikligyártást is mind gyilkosabban fojtogatja. Utóbbi területen az unió brüsszeli értesülések szerint előreláthatólag nem is vár tovább, és júliusban dömpingellenes védővámokat vezet be a kerékpárokra. Ennek értelmében az EU piacára 2004-ben 2 millió biciklit exportáló Kína termékeire a mostani 30,6 százalék helyett 48,5 százalékos vámot vetnének ki. (Ugyanez a sors vár Vietnamra is, amely az öt évvel ezelőtti 150 ezerrel szemben tavaly már 1,5 millió kerékpárt adott el Európában – a vietnami exportot várhatólag 34,5 százalékos vámmal próbálják majd megfékezni.) 
Míg tavaly 117 millió pár kínai lábbeli érkezett az unióba, addig az idén 500 millió párra lehet számítani.
TRÓNKÖVETELŐK. Ráadásul a történet itt még korántsem ér véget, hiszen az ázsiai ország az elektronikai tömeggyártásban is mind veszedelmesebb kihívóvá válik, de ma már akár a Nokiához, a Motorolához vagy a Samsunghoz hasonló mobiltelefon-gyártó óriásoknak is érdemes fél szemmel Kínára figyelniük. Ott ugyanis olyan trónkövetelők kezdik kinőni magukat, mint a Huawei Technologies, vagy még inkább az immár a 3G-techológiával is bizonyító ZTE. És akkor még nem is beszéltünk a kínai autóiparról. A japán Honda például június eleje óta már Kínából exportál gépjárműveket az európai piacra, de már az ízig-vérig helyi Chery is nagy terveket szövöget: 2007-ben, indulásként, 250 ezer autót szállít az Egyesült Államokba.
Mindazonáltal a legnagyobb pácban pillanatnyilag mégiscsak a nyugati világ textilipara van. A globálisan évi 350 milliárd dolláros értékűre becsült ágazat európai szövetsége, az Euratex adatai szerint az uniós textiliparban 165 ezer állás szűnt meg az utóbbi egy évben. Mivel Európában egy textilüzem átlagosan 20 munkavállalót foglalkoztat, ez azt jelenti, hogy egy év alatt több ezer cég ment tönkre. Igaz, ez a szám még csak részben tükrözi a Kína irányába végrehajtott 2005. január elsejei piacnyitás következményeit. A drámai hanyatlás sokkal inkább az EU-n belüli gazdasági stagnálás és az euró túlságosan magas árfolyamának a következménye. Ebből kiindulva William Lakin, az Euratex főigazgatója attól tart, hogy a kínai konkurencia tarolása nyomán az év végén a veszteségek sokkal nagyobbak lesznek.
Az Európai Bizottság a textilipar és a politikai vezetők – köztük nem utolsósorban Jacques Chirac francia államfő – nyomására tavasszal vizsgálatot indított a tömeges kínai import okozta károk felmérésére. Brüsszel egyebek mellett a pulóverek, a férfinadrágok, a blúzok, a harisnyák és zoknik, női felsőkabátok, melltartók és lenvászon szövetek kapcsán vizsgálódott. Ennek során számos terméknél mutattak ki rendkívüli importrobbanást, aminek következtében az uniós termelők nyereségessége és termelése az első négy hónapban 8-50 százalékkal esett vissza.
Az Egyesült Államok május közepén egyoldalú döntéssel három – majd később még négy – kínai textilipari termékcsoportnál is visszaállította a kvótarendszert. Az intézkedés egyelőre annak ellenére érvényben maradt, hogy Peking – amely ugyan a retorika szintjén élesen elítélte az egyoldalú amerikai akciót – június elsejétől 74 textilipari termékcsoportra vonatkozóan a korábbi ruhadarabonkénti 0,2-0,3 jüanról 1 jüanra, illetve egyes árufajtáknál egyenesen 4 jüanra emelte az exportot terhelő adó összegét (1 dollár = 8,28 jüan). A washingtoni lépés természetesen Európához hasonlóan szintén nem előzmények nélkül való. Az Egyesült Államokba irányuló kínai textilipari export értéke az idén már az első hónapban elérte a tavalyi teljes összeg egynegyedét. A Bush-adminisztráció mindezek után még április 3-án utasította az illetékes hatóságokat, hogy vizsgálják meg, vajon a kínai textilexport-boomra válaszul újra be kell-e vezetni a beviteli kvótákat. A végeredmény pedig borítékolható volt, hiszen mind a Wall Street befektetői, mind a kongresszusi honatyák felől egyre nagyobb nyomás nehezedett a Fehér Házra: tegyen végre valamit a Kínával szemben keletkező, s szakadatlanul növekvő – tavaly 30 százalékkal megugorva 162 milliárd dollárra duzzadó – amerikai külkereskedelmi hiány mérséklésére. (Ráadásul a deficit 2004-ben nem csupán Kínával szemben nőtt számottevően, hanem a világ többi részével szemben is tovább emelkedett – 25 százalékkal, 617 milliárd dollárra.)
|
 |
|
FOGYTÁN A TÜRELEM. George W. Bush és csapata a 2001. szeptember 11-i New York-i és washingtoni terrortámadások óta minden eszközzel az együttműködésre, és a konfrontáció elkerülésére törekedett Kínával, nehogy ellehetetlenítse az ázsiai birodalom közreműködését a terrorizmus elleni harcban, illetve az észak-koreai nukleáris fenyegetés semlegesítésében. Ezért többek között a helyenként „ellentmondásos” kínai kereskedelmi gyakorlat fölött is szemet hunyt. Mostanra viszont elfogyott az amerikai türelem. Peking nem sokat tett hozzá a phenjani atomprogram leállítására irányuló amerikai törekvésekhez, mi több, Tajvant is egyre hangosabban fenyegeti katonai akcióval arra az esetre, ha az Egyesült Államok szövetségesének számító sziget kikiáltaná Kínától való függetlenségét. Mindezek tetejébe Kína évente kétszámjegyű ütemben növeli katonai kiadásait. Mindezek után Washingtonban úgy látják, ugyan miért kellene továbbra is szó nélkül nézniük a kínai kereskedelmi nyomulást. Az Európai Bizottság ezzel szemben a Pekinggel folytatott tárgyalások fárasztóbb, ám kevésbé konfrontációs – és az uniós remények szerint hosszabb távon megtérülő – módszerét választotta. Nem is eredménytelenül. Peter Mandelson, az EU kereskedelmi biztosa és Bo Hszi-laj kínai kereskedelmi miniszter június 10-én Sanghajban tíz órásra nyúlt tárgyalásokat folytattak, amelyek végeztével előbbi diadalittasan jelentették be, hogy sikerült mindkét fél által elfogadható kompromisszumot kötni. Megállapodás született, hogy tíz, az unió számára különösen érzékeny termékcsoport esetében a következő három évben – egészen pontosan 2008 végéig – csak korlátozott mértékben, azaz éves szinten legföljebb 8-12,5 százalékkal növekedhet az unió országaiba irányuló kínai export. Az egyezségben szereplő árufajták közül a pulóverek, férfinadrágok, női blúzok, pólók, ágyneműk és női ruhák esetében több mint száz százalékkal nőtt az első negyedévben a kínai export (lásd a táblázatot), de a maradék négy termékcsoport, azaz a melltartók, konyhai textíliák, lenvásznak és pamutfonalak esetében is meghaladta az ötven százalékot. Bár a kialkudott dinamika is nagyobb, mint az a 7,5 százalék, amely importnövekedési szintnél a WTO-szabályok indokolt esetben engedélyezik a piaci védzáradék alkalmazását, utóbbi eszköz azonban csupán ez év végéig nyújthatott volna védelmet. A mostani kompromisszumnak ráadásul megvan az az előnye is, hogy Peking közreműködésével született. Mandelson az egyezség bejelentése után nem is fukarkodott a dicsérő jelzőkkel: „Ez egy határozott jelzés arra, hogy Kína komolyan veszi nemzetközi kereskedelmi kötelezettségvállalásait, és hogy Európa tiszteletben tartja Peking jogát arra, hogy hasznot húzzon a szabad kereskedelemből”.
A textilipar európai ernyőszervezete viszont csak mérsékelten elégedett az egyezséggel. Az ugyanis szerinte jóval előnyösebb kondíciókat tartalmazna, ha az Európai Bizottság korábban lépett volna. Az Euratext azt is kifogásolja, hogy több olyan termék – például a zokni és a harisnya – is mentesült, amelyeknél szintén indokolt lett volna a korlátozás.
HIÁBA TUDTÁK. Az Európai Bizottság azt állítja, hogy a kínaiakkal kötött megállapodással az európai textilgyártók most bő három éves lélegzetvételnyi szünethez jutnak, hogy a változó piaci körülményekhez alkalmazkodjanak. A történteknek ez a beállítása azonban William Lakin, az Euratext főigazgatója szerint azt a hamis látszatot kelti, mintha az iparág az elmúlt tíz évben (a WTO 1995-től tíz éves átmenetet szabott a kvóták lebontására, azaz azóta ismert a piacnyitás dátuma) semmit nem tett volna, hogy felkészüljön az új helyzetre. „Tíz éve tudtuk, hogy a kvótarendszer megszűnik; amivel nem voltunk tisztában, az a Kína támasztotta kihívás mértéke” – nyilatkozta Lakin a Figyelőnek. A főigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy az európai textiliparban folyamatban van a szerkezetátalakítás. Ez elsősorban új termékek (például a technikai textilek) kifejlesztésében és az olyan igényesebb piacokra való átállásban nyilvánul meg, mint a sportruházat, az orvosi-kórházi segédeszközök előállítása, vagy éppen a repülőgépgyártás. Innovatív megoldásokkal még az Airbus új csodagépének, az A380-asnak a kialakításában is fontos szerepet játszott a textilipar.
Lakin szerint ugyanakkor a probléma gyökerét semmiképpen sem kezeli a friss EU-kínai megállapodás. „Amíg emberek éhbérért dolgoznak, börtönökben rabokkal ingyen dolgoztatnak, és a felvett hiteleket nem fizettetik vissza az üzemekkel, az európai textilipar nehézségei is prolongálódni fognak” – véli az Euratext főigazgatója, aki szerint a kínaiak tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatára kell valamilyen megoldást találni.
Abban, hogy az unió hímes tojásként bánik a nagy távol-keleti országgal, az ottani beruházások féltése, illetve a további üzleti terjeszkedés megalapozásának szándéka is szerepet játszik. Nem titok, hogy az Airbus hatalmas kínai megrendelésekre számíthat, jobb tehát nem eljátszani az üzletet. Az EU és Kína kapcsolatai persze ma már rendkívül szerteágazók, ezért elkerülhetetlen, hogy bizonyos területeken érdekkonfliktusok lépjenek fel. Ám a feleknek ahhoz is hozzá kell szokniuk, hogy Kína WTO-tagságával – és gazdasága felnőtté válásával – Pekingnek a konfliktusokra adott válaszai is egyre kevésbé lesznek olyan nyersek és általánosítók, mint a múltban.
