Gazdaság

Elérhető közelségben a tőzsdecsúcs

Minden különösebb ok nélkül ismét megközelítette történelmi csúcsát a budapesti tőzsdeindex. A frissen hazánkba érkező likvid tőke hajtja az árfolyamokat, csak nem tudni, meddig.

Egy héttel ezelőtt még nem sokan vették volna készpénznek, hogy hamarosan megdőlhet a BUX történelmi csúcsa. Pedig a múlt pénteki száguldásnak köszönhetően ismét elérhető közelségbe került a Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe számára a 18 700 pontos magasság.

Nehéz dolguk van most az elemzőknek, amikor magyarázatot próbálnak találni a folyamatokra. Sokan már temették a részvényeket, miután március elején már látni véltük a tőzsdei száguldás végét. Alátámasztani látszott a pesszimisták gondolatmenetét az első negyedéves számokat követő piaci reakció is. Az árfolyamok ugyanis – a többnyire pozitív meglepetések ellenére is – estek, és joggal mondták a befektetők, hogy ha a pozitív hírek sem képesek kimozdítani a tőzsdét a melankóliájából, akkor vajon mi lehet a megváltó tényező?

Megint a likviditás

A globális piaci eseményeket szemlélve ugyanakkor nemcsak az elemzők, hanem a befektetők is bajban lehetnek. Ha ugyanis körbenézünk a világban, akkor mostanában nem tapasztalhattunk piaci rally-t sem a tengerentúlon, sem a fejlett nyugati piacokon, de még a vezető regionális piacokon sem láttunk a budapestihez hasonló emelkedést. És hogy a szokásos tényezők közül az utolsót is kilőjük, a hazai piac sem volt hangos semmilyen olyan jellegű vállalati hírtől, aminek hallatán bárki is vásárlási lázban törhetett volna ki.

A lehetséges magyarázatok közül első helyen ismét a likviditási rally áll. Vélhetően a korrekció során nagyobb mértékben adtak el részvényeket a nemzetközi befektetők, mint amekkora tőkekivonás indokolt lett volna az alapokból, és a partvonalon várakozó készpénz most lendült akcióba. Amennyiben valóban ez a megoldás kulcsa és nem csak a sötétben tapogatózunk, akkor a rally tovább folytatódhat, de az bizonytalan, hogy meddig képes a likviditás az indexet repíteni. Már csak ezért is érdemes lesz a héten a képernyőkre tapadni és követni az árfolyamokat.

Amerikán a világ szeme

Az árfolyamok mellett a hazai vállalati hírek nem adtak sok okot a figyelemre a múlt héten. Ezzel szemben a nemzetközi porondon már voltak említésre méltó történések. A hét kiemelkedő eseménye Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nagyhatalmú elnökének a kongresszus egyik bizottsága előtt adott beszámolója volt. Greenspan véleménye szerint az amerikai gazdaság erős, de aggodalommal tölti el a lakáspiac alakulása. A befektetők a beszédet megnyugtatónak találták és olyan üzenetet olvastak ki belőle, mely szerint nem várható a kamatemelési ciklus gyorsabb ütemű folytatása.

Az előttünk álló héten is elsősorban Amerikában lesznek említésre méltó események, amelyek irányt szabhatnak a vezető piacoknak. Kedden a májusi kiskereskedelmi forgalmi adatok kerülnek publikálásra. A hét fő eseményére szerdáig kell várni, amikor is közzéteszik a májusi inflációt. Az elemzői konszenzus mindössze 0,1 százalékos hó/hó alapon számolt inflációt jelez előre az áprilisi félszázalékos adat után. Ha a várakozások teljesülnek, akkor az alátámaszthatja a piac azon várakozását, miszerint a Fed a kamatemelést továbbra is mérsékelt ütemben hajtja végre. Ez ismét emelkedésre késztetheti az amerikai részvényárfolyamokat, amelyek az elmúlt két hétben enyhén csökkenő trendet követtek.

Kötvénypiac – a politika árnyékában

A hazai kötvénypiacra is hatással lehet az amerikai inflációs adat és az amerikai kamatok alakulása. A magyar kötvényhozamok az elmúlt héten 5-10 bázisponttal emelkedtek azon félelmek hátán, hogy a szocialisták államfőválasztási kudarca veszélybe sodorhatja a koalicíciós együttműködést és hogy esetleg előrehozott választásokra is sor kerülhet.

A hétvégi események tükrében ennek a valószínűsége minimálisra törpült, ami vélhetően a kötvényhozamokban is tükröződni fog. A magyar politikának tulajdonított kockázat azonban ismét előtérbe került, ami nem tesz jót hazánk hosszútávú megítélésének. Ezen a téren eddig előnyünk volt a többi régiós országgal szemben, hiszen Lengyelország előrehozott választásokra készül és Csehországban is nemrég volt kormányfőváltás.

Emlékezhetünk még arra, hogy milyen turbulenciát okozott Medgyessy Péter lemondatása tavaly a piacon és ennek tükrében jó hír, hogy elvonultak az ilyen tipusú felhők a hazai politika egéről. Így is elég lesz a piacnak megemésztenie a jövő évi választásokat megelőző ígéretáradatot, amely biztos, hogy megfekszi majd a befektetők gyomrát. Addig is azonban még van lehetőség egy kis erősödésre és egy kis hozamcsökkenésre a kötvénypiacon.






Elérhető közelségben a tőzsdecsúcs 1
Elérhető közelségben a tőzsdecsúcs 2
Elérhető közelségben a tőzsdecsúcs 3
Elérhető közelségben a tőzsdecsúcs 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik