Gazdaság

Ellenálló fajták

Már számos génmódosított (GM) változatban áll a kutatók rendelkezésére a kávé, így arra, hogy a feketét kedvelők „megbütykölt” babból készül italt szürcsöljenek, úgy tűnik, már nem kell sokat várni. A különböző, a koffeintartalmat, vagy az aromát megváltoztató beavatkozások kávéra, környezetre és emberi egészségre gyakorolt hatásait ugyan még kevéssé vizsgálták, ezért ezek egyhamar nem kerülnek forgalomba, de a génmódosításban már hagyományos eljárásokkal – például a rovarokkal szembeni ellenállást fokozó DNS beültetésével – előállított fajtákkal kapcsolatban egyre több az információ.




Ellenálló fajták 1
Ellenálló fajták 2
Ellenálló fajták 1

A londoni székhelyű International Coffee Organization (ICO) által a napokban rendezett konferencián elhangzottak szerint francia kutatók legújabb, szabadföldön végzett kísérletei arról árulkodnak, hogy megéri GM kávéval foglalkozni: a baktériumból származó, és a rovarokat elpusztító toxin génjét tartalmazó kávé jobban fejlődik, mint a hagyományos fajták. Ez a tény alighanem a GM kávét előállítók számára kedvező következtetések levonását tette volna lehetővé, ám tavaly augusztusban a megélhetésüket féltő helyi termelők elpusztították a 2000 óta figyelemmel kísért ültetvényeket. A kutatók így ebben az esetben csak némi késéssel kaphatnak a környezetre, a hozamra és az emberi egészségre gyakorolt hatásra vonatkozó információkat. Annyi azonban kiderült, hogy a GM kávécserjék 70 százalékát egyáltalán nem támadta meg a ma elterjedt kávét gyakran megbetegítő kávémoly.

Az ICO rendszeresen szervez a génmódosított kávéval foglalkozó szemináriumokat, és az ENSZ élelmezésügyi szervezete, a FAO is készített már a GM fajták megjelenésének következményeivel foglalkozó hatástanulmányt. Mindez arra utal, hogy a Francia Guyanában végrehajtott elkeseredett tetthez hasonló akciók csak késleltethetik, de meg nem akadályozathatják a GM kávé megjelenését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik