Néhány nappal ezelőtt egy újabb koncepció tervezetét szellőztette meg a sajtó arról, hogyan is nézne ki az állami vagyonkezelés jövője. Az eladható állami vagyon értékesítését viszont már réges-régen, legalább 6-8 évvel ezelőtt be kellett volna fejezni, az erre létrehozott szervezetet pedig felszámolni – vélik többen közgazdász körökben. A probléma „jó magyar szokás” szerint ma is fennáll, a még fellelhető állami érdekeltségek eladása lassan halad, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. pedig évek óta változatlan formában működik. Ahogyan azonban az eladható vagyonelemek fogynak, úgy egyre inkább szorít a cipő, s mind kevésbé tűnik indokoltnak fenntartani a privatizációs szervezetet. Az ellenállás azonban erős.
Ennek az ellenállásnak lehet terméke az említett legújabb koncepció, amely szerint a hátralévő cégeladások lezárását követően a Kincstári Vagyoni Igazgatóság mellett, a tartósan állami tulajdonban maradó vállalati és pénzintézeti vagyon kezelésére – gyakorlatilag az ÁPV Rt. utódaként – Nemzeti Stratégiai Vagyonkezelő (NSV) Rt. néven jönne létre egy szervezet. A javaslat e társaság alá terelné a minisztériumi kezelésű nagyvállalatok vagyonának kezelését és a tulajdonosi jogok gyakorlását is; ilyen cég például a MÁV, a Magyar Villamos Művek Rt., a Nemzeti Autópálya Rt. vagy a Paksi Atomerőmű Rt.
Egyes elképzelések szerint a megszűnő ÁPV Rt. helyett két másik szervezet jönne létre az állami vállalati vagyon menedzselésére.
EGY KALAP ALATT. „Ez szörnyű ötlet, a csoportérdekek által vezérelt tervezet csak újabb bajokat szülne” – fogalmazza meg markáns véleményét Mihályi Péter közgazdász, privatizációs szakértő. Szerinte az állami tulajdonban maradó nagyvállalatokat nagy hiba lenne ismét egy másik kezelő szervre bízni, ez végérvényesen bizonyítaná, hogy az állam mennyire rossz tulajdonos. A másfél évtizede a témával foglalkozó, egy időben a privatizációs kormánybiztos tanácsadói posztját is betöltő Mihályi azt is elhibázottnak tartja, hogy a nagyobb és kisebb állami cégeket egy kalap alatt kezelné a koncepció, hiszen így a kisebbekre bizonyosan kevesebb figyelem jutna majd. A kincstár és az ÁPV Rt.-utód NSV Rt. mellett azonban egy további új intézményt, az Állami Befektetési Együttműködési és Koncessziós Hivatalt is életre hívnának a koncepció alkotói. Ez a PPP (private-public-partnership) projekteket, a koncessziók kiadását és a monopóliumok hasznosítását intézné.
Az elsőként a Világgazdaságban napvilágot látott fenti koncepció forrása állítólag egy, az ÁPV Rt. vezérigazgatója által felkért munkacsoport. Érdekes módon megkeresésünkre a privatizációs szervezet vezetése úgy reagált, hogy „az ÁPV Rt. nem alkotója ezeknek az elképzeléseknek”, ezért nem kívánnak nyilatkozni a témában. Salgó István, az ÁPV Rt.-ért is felelős pénzügyminisztériumi helyettes államtitkár viszont kérdésünkre határozottan cáfolta, hogy a tárca elképzeléséről lenne szó. Az ellentmondásos nyilatkozatok pedig eléggé egyértelműen mutatják a háttérben egymásnak feszülő ellentéteket.
VAN MÁS ÚT. Úgy tudni, a Pénzügyminisztérium (PM) inkább a Sárközi Tamás professzorral együttműködésben még a kilencvenes évek végén kidolgozott eredeti koncepciót, illetve annak kissé átdolgozott változatát támogatja. A jóval egyszerűbb, kevésbé bürokratikus, ám feltehetően nagyobb létszámcsökkentéssel járó elképzelés szerint a funkcióját veszítő ÁPV Rt. (illetve utódszervezete) a jelenlegi méretének töredékén működne, és valamilyen formában a kincstárnak lenne alárendelve. A még el nem adható vagyon pedig kincstári kezelésbe kerülne, és persze szakminisztériumi kezelésben maradnának a ma is ott lévő fontos vállalatok.
A PM saját tervezete, illetve az azzal szembe kerülő, ÁPV Rt.-hez köthető koncepció közötti vita a következő hetekben, hónapokban eldől. Optimista forgatókönyv szerint már a parlament júliusi rendkívüli ülésszakán döntés születhet a privatizációs szervezeti rendszer átalakításáról. A kormányt mindenesetre szorítja az idő, mert politikailag aligha lenne szerencsés, ha 2006. január elsejével sem lenne változás a mai állami vagyonkezelési rendszerben.
