Dalia Grybauskaite: nem hiszem, hogy az egész lisszaboni verseny-képességi program veszélybe kerülne.
Lát-e esélyt arra, hogy a huszonötök júniusban megegyezzenek a 2007 és 2013 közötti periódus pénzügyi csomagjáról?
– A tárgyalások legutóbbi fordulójában komoly előrelépést tapasztaltam, hiszen immár az egész pénzügyi csomag asztalra került. Csak néhány apróbb tétel hiányzik, köztük a vidékfejlesztésre fordítandó kiadásokról szóló javaslat. Végre minden tagállam kész érdemben tárgyalni, ami elmozdulás ahhoz képest, hogy eddig csak az alapálláspontokat ismételgették. Az Európai Bizottság ugyanakkor a javaslat tartalmával messze nem elégedett. Sőt, egészében véve meglehetősen csalódottak vagyunk, mert az elnökség indítványai igencsak távol állnak a mieinktől. A javasolt csökkentések éppen az EU-büdzsé legmodernebb részét érintik: a versenyképességet, a kutatás-fejlesztést, az innovációt és az oktatást, annak ellenére, hogy a tagállamok több ízben is kinyilvánították akaratukat a lisszaboni folyamat felülvizsgálatára. Mély sajnálatunkra a luxemburgi elnökség a kohéziós politikában is csökkentéseket javasolt, amelyek valamennyi tagállamot sújtani fogják. Véleményünk szerint annak a szabálynak az eltörlése, amely a nemzeti össztermék 4 százalékában korlátozza a maximálisan lehívható felzárkóztatási támogatások mértékét, megváltoztatja azokat az eredeti regulákat, amelyekben az új tagállamokkal a csatlakozási tárgyalásokon megállapodtunk. Ez politikailag nagyon kényes kérdés. Egészében véve úgy látjuk: a luxemburgi elnökség, ahelyett, hogy a politikai szükségletekre szabta volna a büdzsét, aritmetikus számításokra alapozta azt, ami nagyon elszomorító.
– Értsük úgy, hogy az Európai Unió egyszer és mindenkorra keresztet vethet a lisszaboni programra?
– Nem hiszem, hogy az egész versenyképességi program veszélybe kerülne. A legtöbb területen képesek leszünk eredményeket felmutatni. De a lisszaboni stratégia célkitűzéseinek nagyon-nagyon nehéz lesz maradéktalanul megfelelni.
– Mit kínál a pénzügyi csomag az új tagállamoknak?
– Mint említettem, a bizottság nem támogatja a 4 százalékos szabály megváltoztatását. Szerintünk az általános felzárkóztatási politikát fenn kell tartani, ha egyszer ez volt az ígéret a csatlakozáskor. A szolidaritás elve ezzel együtt nem kerül veszélybe. Még a kiadások szintjét a bruttó nemzeti termék, azaz a GNI 1 százalékában korlátozni kívánó nettó befizető országok is elismerik ezt, és azt mondják, hogy a felzárkóztatási támogatások javarészét a legelmaradottabb országokra és régiókra kell koncentrálni.
– Mit lát ebben a pillanatban a megegyezés legnagyobb akadályának?
– Két dolgot is említenék. Az első a már említett 1 százalékos követelés. Ráadásul a nettó befizetők a pénzügyi kötelezettségvállalás mértékéről beszélnek, ami jóval nagyobb a tényleges kifizetéseknél. Azt jelentené ez, hogy az unió egészének körülbelül 10 százalékkal alacsonyabb költségvetése lenne a mostaninál. Ez sokkoló hatású. Hiszen a következő hétéves költségvetési keretben 25 helyett már 27 taggal kell számolni, miközben az új tagállamoknak kifizetett közvetlen mezőgazdasági jövedelemtámogatások 2007 és 2013 között elérik a 100 százalékot (a tíz új tagállam a csatlakozáskor csupán a régi tagországok támogatási szintjének 25 százalékát kapta – a szerk.), és akkor még nem beszéltünk a lisszaboni versenyképességi célok eléréséhez szükséges többletforrásokról. Az előző hétéves költségvetési ciklushoz képest több tagország, jóval nagyobb népességszám, és számos új feladat – 10 százalékkal kevesebb pénzből. Ez szerintem nagyon veszélyes. A másik nagy akadály kétségkívül a brit költségvetési visszatérítés kérdése (a visszatérítést még a Thatcher-kormány harcolta ki az unióval szembeni kedvezőtlen brit költségvetési mérleg javítása érdekében – a szerk.), mivel 24 EU-tagállam valamilyen módon meg szeretné oldani a problémát. Ha egyébként az 1 százalékos problémát kiküszöbölnénk, már sok mindent meg tudnánk oldani.
– Elképzelhetőnek tart egy olyan megállapodást, amely valamilyen módon nem tartalmazná a brit visszatérítés, azaz a rebate fokozatos megszüntetését?
– Úgy fogalmaznék, hogy az nagyon nehéz lenne. Az előző Európai Bizottság tavaly júliusban napirendre tűzte a kérdést, s azóta 24 tagállam a rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszél. Egy általános kiigazításról van szó, nem csupán a brit visszatérítésről. A bizottság javaslata értelmében minden tagállam igényt tarthatna visszatérítésre, ha negatív egyenlege meghalad egy bizonyos szintet. Ám az ilyen egyenlegeket nagyon nehéz kiszámolni. Ennek oka, hogy sok, a tagállamoktól független tényezőt is beszámítanak az egyenlegbe. Kérdezem, vajon az országok visszaigénylik az ENSZ-nek fizetett hozzájárulásukat? Azért fizetnek, hogy különböző politikákat támogassanak, de soha nem kérnek kompenzálást érte. Az EU-ban néhány tagállam elkezdett a visszatérítésről beszélni, miközben az egész uniót azért hozták létre, hogy a szolidaritás elvére alapozva segítsen megoldani Európa problémáit. A kompenzáció igénye abszolút összeegyeztethetetlen azzal a szellemmel, amelyben az EU létrejött. A nettó költségvetési pozícióról szóló vita már politikai szempontból is elhibázott. A rendszer felülvizsgálata nehéz Nagy-Britanniának, de még nehezebb a másik 24 országnak, hiszen a brit rebate évről évre dinamikusan növekszik, és ha ma évente 5 milliárd euró, 2013-ban közel lesz a 8 milliárdhoz. És valamennyi új tagállamnak fizetnie kell a növekvő brit visszatérítést. Szóval úgy gondolom, elkerülhetetlen, hogy valamilyen módon legalább felülvizsgáljuk a brit ügyet.
– Tart attól, hogy a német választások előrehozása meghiúsíthatja a gyors alkut?
– A politikai körülmények valóban nem a legkedvezőbbek a tárgyalásokhoz. De tudomásul kell venni, hogy folyamatosan vannak országos vagy helyi választások. Akármivel is végződjenek, nem állhat le az élet az EU-ban, nekünk végeznünk kell a dolgunkat. Remélem, hogy a politikusok, az alapító országok vezetőit is ideértve, átérzik a felelősségüket. Bármilyen döntéseket hoznak ugyanis, az közvetlenül érinteni fog minden tagállamot és Európa jövőjét. Szóval remélem, hogy a belpolitikai helyzet nem fogja túszul ejteni az európai költségvetést.
– Mivel kell számolni, ha a júniusi EU-csúcson mégsem sikerül megállapodni a 2007-2013-as pénzügyekről?
– Az idei év lenne optimális a megegyezésre e téren. Június lenne a legideálisabb, hiszen utána brit elnökség következik, márpedig ők aligha lennének elfogulatlanok a rebate, azaz egy őket is közelről érintő probléma esetén. Ami pedig 2006-ot illeti, akkor már meglehetősen késői lenne a megegyezés, hiszen még el kell fogadni a kohéziós politikánál és a vidékfejlesztésnél folyó tervezéshez elengedhetetlen jogszabályokat. A többéves programok kidolgozására minimum 12-18 hónapra van szükség. Ellenkező esetben ugyanúgy járunk, ahogyan az előző pénzügyi terv esetén, amelyről elhúzódtak a tárgyalások, és ennek az lett a következménye, hogy csak 2003-ban kezdték meg a felzárkóztatási támogatások kifizetését. Ha bármilyen csúszás is bekövetkezne a tárgyalásokban, 2007 januárjától az éves büdzsé mintegy 40 százaléka veszélybe kerülne. Csak a közvetlen agrárkifizetéseket és az adminisztratív kiadásokat lehetne folyósítani, mert ezek kötelező, s ezért azonnal végrehajtandó kifizetések. Mindez azt jelenti, hogy a felzárkóztatási és vidékfejlesztési támogatásokra rászoruló országok körülbelül kétéves késéssel juthatnának csak hozzá e forrásokhoz.
