Gazdaság

FTC – Megállapodás híján a befektető is elúszhat

Nem született írásos megállapodás Ferencvárosi Torna Club és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) képviselői között az Üllői úti stadion mellett található terület vagyonkezelői jogával kapcsolatban. Az állítólagos új befektető a Ferencváros elnöke szerint azonban ehhez kötötte, hogy 1,7 milliárd forintért megveszi az ingatlant.

Utolsó esély?

Az FTC anyagi problémáji nem a napokban kezdődtek. A Fotex Rt.-vel 2001-ben megkötött szerződés értelmében a Várszegi Gábor által irányított társaság négy részletben összesen 2,4 milliárd forintot fizetett volna a Ferencvárosnak; a Fotex 2003 nyaráig ebből 1,2 milliárdot ki is fizetett. 2003-ban, feltehetően a szurkolók botrányos viselkedése miatt Várszegi úgy döntött: nem kívánja az addigi mértékben finanszírozni az FTC-t. Furulyás ezután  jelentette be, hogy új befektetőt talált. Az azóta felszámolás alatt lévő a Celladam Rt. azonban a többször módosított határidő ellenére sem fizetett.  

A Fradinak mindenképpen létfontosságú, hogy megállapodjon a titokzatos befektetővel, hiszen a labdarúgócsapatot működtető részvénytársaság, valamint a patinás egyesület is hatalmas – több százmillióra rúgó – adósságát halmozott fel, és a  focisták bérét sem tudják már fizetni.


FTC – Megállapodás híján a befektető is elúszhat 1

FTC – Megállapodás híján a befektető is elúszhat 2

A keddi tárgyalás befejeztével annak ellenére nyilatkozott bizakodóan a klub és az FTC Labdarugó Rt. elnöke, Furulyás János, hogy a dokumentumot továbbra sem látta el szignójával a vagyonkezelő. Márpedig a csődközeli helyzetben lévő társaság számára létkérdés az írásos megegyezés. Az eddigi megállapodás értelmében az FTC minden további nélkül megkaphatja – jelképes összegért – annak a hathektáros állami tulajdonú területnek a hosszú távú vagyonkezelői jogát, amelyen a stadion és az edzőpályák vannak. (Egyedüli magyar egyesületként idáig a Vasasnak sikerült hasonló megállapodást kötnie a KVI-vel.) A titokzatos befektetőjelölt azonban ragaszkodik további két hektárhoz is, amelyen jelenleg parkoló van. Furulyás szerint erre igen nagy az esély, ám a plusz területért fizetnie kellene a klubnak.

Az említett két hektáros területet azonban a KVI-nek a pénzügyminiszter egy korábbi rendelete alapján 2005-ben nyílt pályázaton kell értékesítenie, kivéve akkor, ha a tárca vezetője megváltoztatja a korábbi döntését. A Nemzeti Sport online korábban arról számolt be, hogy egy esetleges zárt pályázaton a klub 1,5 milliárd forintért megvásárolhatja az ingatlant. Ez a lehetőség azonban csak akkor jöhet szóba, ha erre a pénzügyminiszter külön utasítást ad.

A Ferencvárosi TC évi rendes közgyűlésén, Furulyás János bizalmatlansági szavazást kért maga ellen. Miután megerősítették pozíciójában, az elnök közölte a küldöttekkel, hogy kedden végleges szerződést kell kötnie a Kincstári Vagyonkezelő Igazgatósággal. „Bár már két hete megkötöttük a szóbeli megállapodást, eddig azt nem írtuk alá. Kedden délben találkozom ismét a Vagyonkezelő vezetőivel, és ha nem írjuk alá a szerződést, annak végzetes következményei lehetnek. Ugyanis a befektetővel csak akkor tudunk megállapodást kötni, ha május 31-ig rendeződik a stadion melletti területek sorsa” – mondta Furulyás a 100 Százalék Fradi című hetilapnak.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Furulyás mit értett végzetes következmények alatt, de a keddi esti órákban ismét tárgyalt a befektetővel, akik elmondása szerint arról biztosították, hogy továbbra is ragaszkodnak a Ferencvároshoz. A május végi határidő ugyanakkor lejárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik