Gazdaság

Állami támogatást kaphat az etyeki filmgyár

A második nemzeti fejlesztési terv keretében akár állami segítséggel, kedvezményes hitelekkel épülhet filmes infrastruktúra Etyeken - esetleg Fóton és Pomázon is.

A Népszabadság értesülései szerint a kormányülésen szó esett arról, hogy az állam a gazdasági versenyképesség fokozását célzó program keretében a Magyar Fejlesztési Bankon (MFB) keresztül tízmilliárd forintos hitelt szánna filmes beruházásokat megvalósító kis- és középvállalatok támogatására.

A gazdasági tárca vezetője, Kóka János cáfolta, hogy ennek részletei legutóbb napirenden szerepeltek volna, azt azonban határozott tervként említette, hogy a második nemzeti fejlesztési tervben megnevezett hét, a versenyképesség szempontjából kiemelt ágazatot, köztük az audiovizuális technológiát fejleszteni kívánják.

Bár sem a tárcánál, sem a cégnél nem erősítették meg, szakmai körökben biztosra veszik, hogy a gigantikus, 150 millió eurós etyeki filmstúdiót tervező TriGránittal, sőt, állítólag három további nagyberuházóval is folynak állami egyeztetések. Az állam tehát magántőke mellé társulhatna hitellel a beruházáshoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik