Mostoha műfaja az újságcsinálásnak a karikatúra – állítják sokan. Teljes joggal. Pedig a műfaj nem érdemli meg ezt a kegyetlen sorsot. Közrejátszhat ebben, hogy a hírlapíróknak, szerkesztőknek csak kevés fogalma van a hazai sajtótörténet különös fejezetéről, a karikatúra-történetről – meg a rajzcsinálásról. Pedig van miről szólni, és mire büszkének lenni, amiképpen Kaján Tibor és Martin József Karikatúra a betűtengerben című könyve tanúsítja. A széleskörűen tájékozott, nagy tapasztalatú újságíró lényegbevágó kérdéseire a legilletékesebb, Kaján Tibor válaszol. Így azután rendhagyó, érdekes kötetben a szakma doyenje nem csupán a hírlapi rajzok múltjáról – és jelenéről – osztja meg velünk gazdag tudását, hanem beavat e mesterség fortélyaiba is. Mi több: „e finom (konzervatív-liberális) úriember – Esterházy Péter megfogalmazásával – aki nem mellékesen: nemzetközileg is ismert és elismert kiváló rajzoló, kifejti nézeteit a karikatúrakészítés hazai állapotáról. Életfilozófiáját legjobban egyik könyvének címe fejezi ki: Rajzolok, tehát vagyok.
 |
|
|
|
|
|
Kaján – ez a hét rendszerváltást megélt, szerény és rokonszenves ember, akinek rajzaira nem jellemző a (felvett) nevéből következő rosszindulat, irigység, kárörvendezés, sokkal inkább az elgondolkoztató irónia – úgy véli: a jó rajz arra a kérdésre válaszol, hogy hol élünk, mit gondolunk a világról. Ezáltal visszaadhatja egy korszak légkörét, s egyúttal meglepetést kelt egyedi megközelítésével. Ezért is ellensége a közhely, az üres frázis, ami mögött semmi sincs. Mivel pedig a jó rajzoló szuverén személyiség, sajátos egyenessége kifejezésre jut témaválasztásában éppúgy, mint a kivételezésben. A kötetben szereplő számos rajz tanúsítja szerzője eredeti elgondolásainak érdekes, izgalmas megoldásait.
A rajzok egyébiránt is meggyőznek róla, miként lehet „a karikatúra nyelvével, a vonallal” olyasmit elmondani, amit másképpen nem tudunk. Persze humor, a fonákságok kipellengérezése nélkül nincs jó karikatúra. Ami pedig a politikusokat illeti – állítja Kaján – akiről nem készül karikatúra, az nem rúg labdába. A karikatúra majdnem egy felavatással ér fel. Kaján Tibor „a kormányt és az ellenzéket egyaránt bíráló szemmel figyeli”, ám hozzáteszi: kevés politikussal találkozott, akinek öniróniája van.
Akárhogyan is nézzük: a karikatúra mindig is a kritika műfaja és nem a hízelgésé. Mivel pedig kötetünk az újságíró-palánták számára készült tankönyv is, elévülhetetlen érdeme a régmúlt és közelmúlt szatirikus és élclapjainak, jeles szerkesztőinek és munkatársainak felidézése. Ezt szolgálja a „négy és fél tételben” folytatott beszélgetéseket kiegészítő bőséges jegyzetanyag is.
Vajon a karikatúrára is érvényes a régi újságírói bölcsesség: nincs elavultabb, mint a tegnapi újság, a tegnapi hír? Bizonyos, hogy nem. Kaján Tibor egész munkássága ékes bizonyítéka a korról, az emberekről sokat eláruló rajzok maradandóságának. S ez nem kevés.
