Gazdaság

Miért népszerű az IFRS?

MÁSHOGY KÖNYVELNEK. Az első negyedéves gyorsjelentési szezont a valós fundamentális folyamatokon túl számviteli változások is színesítették. Az idén ugyanis hatályba léptek a nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) módosításai, amelyek egyebek mellett érintették a goodwill amortizációt és részvényopciók elszámolását. A több fronton bekövetkezett változás nemcsak a cégek számviteli szakértőinek dolgát nehezítette meg, hanem az elemzőkét is az előrejelzések kalkulálása során. A blue-chipek között főleg az OTP kimutatásaiban okoztak változást az új szabályok, olyannyira, hogy még a bázisidőszaki adatokat is módosítani kellett.

ÁTHÚZÓDÁS. Az IFRS szabályok módosítása a cégek széles körét érinti, mivel az összes nagyobb társaság a nemzetközi szabályok szerint jelent. Az efféle kimutatást az elmúlt években számos társaság bevezette, a befektetői kommunikáció középpontjába helyezve azt. A Magyar Számviteli Szabvány (MSZSZ) és az IFRS között nem egy ponton lényeges eltérés van, ám magyar szisztéma egyes elemei áthúzódnak a nemzetközi kimutatásba is (az adót például a magyar szabvány alapján számítják ki).

ÖSSZEHASONLÍTHATÓSÁG. Az IFRS-ben publikált számok – figyelembe véve a jelentősebb társaságok tulajdonosi szerkezetét – a befektetői igényeket szolgálják ki, s megteremtik a lehetőséget a nemzetközi összehasonlításra. Ezért a régióban egyre több társaság publikálja eredményeit a nemzetközi standardok alapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik