Vajon Irán lesz a következő célpont? Hogyan is végződik majd az Irak ellen folytatott háború? Ilyen és hasonló kérdések foglalkoztatják a nyugati közvéleményt, miközben a televíziós híradások élőben tájékoztatják a nézőket a terrortámadásokról, az öngyilkos merényletekről. Mindeközben Bush elnök fáradságot nem kímélve igyekszik világossá tenni, hogy a háború a terrorizmus és nem az arabok, a moszlimok ellen folyik. Legalábbis ezt olvassuk Bernard Lewis neves közel-kelet kutató 2003-ban írt kitűnő könyvében. Az iszlám válsága címmel most magyarul is kiadott mű szerzőjét az a tisztes szándék vezette, hogy megismertesse olvasóival az iszlám világ történetének néhány fontos fejezetét s ennek révén jobban megértsük a terroristákat mozgató erőket. A Princeton egyetem nyugalmazott professzorának célja, hogy eloszlassa az e szövevényes témát érintő, Európában és Amerikában tapasztalható előítéleteket, és cáfolja a tudatlanságból eredő káros nézeteket.
Eszerint a moszlim világ problémái jórészt arra vezethetők vissza, hogy a modernitás minden területén az arab országok erőteljesen lemaradnak nem csupán a Nyugat, hanem a gyorsan fejlődő kelet-ázsiai országok mögött is. Különösképpen érvényes ez a politikai modernizációra. Így azután „a reformpróbálkozások eredménye az arab világban Törökország kivételével jóformán a teljes csőd”. Az egyetlen kivétel, úgy is, mint „működőképes európai modell”, az Irakban és Szíriában fennálló „a náci és a szovjet modellek legrosszabb vonásait egyesítő egypárti diktatúra volt”. Persze mindebben, s abban, ami utána következett, az is közrejátszott, hogy „az iszlám világra nem érvényesíthetők a nyugati nemzetfogalmak”. A moszlimok ma is egy iszlám nemzet tagjainak tekintik magukat, és a kívülállókat hitetleneknek tartják.
Az arab világ problémáiért kétségtelen súlyos felelősség terheli az európai és amerikai kormányokat. Politikájukban még a legutóbbi időkben is a kettős mérce elve érvényesült. S az a felfogás, hogy „veszélyes dolog megbolygatni a fennálló rendet, egyszerűbb és biztonságosabb a bajkeverő zsarnok helyébe egy kezelhető zsarnokot ültetni, semmint vállalni a rezsim megváltoztatásának megjósolhatatlan kockázatát”.
Új helyzetet teremtett azonban a Szovjetunió felbomlása. A múltban ugyanis a Nyugat elleni moszlimok mindig fordulhattak a Nyugat ellenfeleihez anyagi és katonai segítségért, most azonban magukra maradtak a legfőbb ellenségükkel, „a hitetlenek országának” vezetőjével, Amerikával szemben. Az arab világban az amúgy is egyre növekvő elégedetlenség szélsőséges vallási mozgalmakban nyilvánult meg. A militáns iszlám radikalizmus szerint a muszlim világ minden baja a nyugati modernizációra vezethető vissza. A fő ellenség tehát a Nyugat, és nem utolsó- sorban Izrael. S legkevésbé sem véletlen, hogy az izraeli-palesztin konfliktust a világ közbeszédjében jóval nagyobb érdeklődés övezi minden más arabokat érintő gondnál. Napjainkban a Nyugat ellen háborút folytató terroristák, mint Oszama bin Laden és az al-Kaida csoportok tagjai az igazi iszlámhoz való visszatérést, az iszlám törvények visszaállítását hirdetik. Kíméletlen hadjáratukban mintegy új jelenségként egyre nagyobb szerepet kapnak az öngyilkos terroristák. A világméretű publicitásra hatásosan törekvő vezéreket az sem érdekli, hogy az öngyilkosságot az iszlám törvények főbenjáró bűnnek tekintik, amelynek büntetése az örök kárhozat.
De hát mi is a célja a hitetlenek elleni háborúnak? Nehéz megmondani. Elégedjünk meg most tudós szerzőnk nem túl optimista jóslatával: „Ha a fundamentalisták jól számítanak, és sikerrel vívják háborújukat, akkor sötét jövő vár a világra, különösen azon részére, ahol moszlimok élnek.”
