A portói (miatta kellett különben a leginkább Villányban honos Kékoportót Portugieserre magyarítani) szóval a portói úgynevezett fortified wine, mint a sherry és a madeira. Ezeket a borokat ugyanis avinálják, azaz szesszel erősítik fel; ennek egyik oka a régmúltban az volt, hogy a borok így stabilabbak lettek, nem punnyadtak-kukultak meg a hajófenékben himbálózva. Az erjedés közben avinált borban (ilyen a portói) a cukrot alkohollá erjesztő élesztőgombák, akik nem bírják az alkoholt, meggebednek, így a borban megmarad a Nap által a szőlőszemben előhívott cukor. Ergó a bor édes marad, miközben a szokásosnál magasabb (20 százalék) lesz az alkoholtartalma.
Ezeket a borokat tehát vitorláshajók szállították anno a kies Kőtutaj kikötőiből a ködös albínóba (sic!). A portóit is, mint például Bordeaux-t, a britek hívták elő a tájból. A britek úgy a múltban, mint a jelenben egyszerűen csillapíthatatlanul szomjasak mindenféle szeszekre, és mivel a kábé ezer hektárnyi szőlőjük a Golf központi fűtése ellenére csak szánalmas és röhejes teljesítményre képes, illetve mivel sör- és whisky(whiskey)-ország az övék, még birodalmista korukban kifejlesztették borforrásaikat a világ különféle tájain. Ilyen a Douro vidéke is.
A portói Portugália (az egyetlen ország, mely egy bor nevét viseli, mintha minket mondjuk Aszúbországnak, esetleg Kannásköztársaságnak hívnának) Douro (arany) nevű folyója fölé magasodó palás-teraszos, kétezer éves borvidékén terem, a szőlőt sok helyütt ma is lábbal tapodják vígan, az egész családi és baráti kör a kő taposókádban zeneszóra, a színanyagot és a tannint kinyerendő. A forrásban lévő musthoz szeszt adnak, pontosabban a mustot brandyhez öntik, majd fahordóba fejtik, ahol kettőtől ötven évig érlelik. A portóinak több típusa van; két, nálunk is elérhető, a Cálem ház által készített palackot ajánlunk, mely háznak pont a folyóparton található a lodge-a (érlelőháza). Az egyik egy Ruby, ez egyszerűbb, rubinpiros, gyümölcsös és testes, édes itóka, a másik egy Tawny, ez mélyebb, barnásabb színű, csokisabb, nehezebb cucc. (A csúcs a Vintage Port, ezt nem szabad elkapkodva, 30 éves kora előtt kinyitni). E borok nyilván desszertekhez és kéksajtokhoz passzolnak leginkább, de bármikor előkaphatók, amikor az ember a bornál testesebb, szeszesebb és édesebb italra vágyik.
Szolgálati közlemény: Éljen és virágozzék a magyar borászat, mely a bordeaux-i Wine Challenge-en tíz aranyat, tíz ezüstöt és húsz bronzot kaszált, ezzel ötödik lett olyan nagy halak mögött, mint persze a franciák, spanyolok, a portugálok és az olaszok; végre, hurrá, Chilét és Argentínát levertük, mint vak a poharat.