Nyolcadszor
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed immár sorozatban nyolcadik ülése után jelenthette be ugyanazt a hírt, miszerint a tagok 25 bázispontot, azaz negyedszázalékos kamatemelésről döntöttek. Az amerikai kamat még 2003 júniusában csökkent történelmi alacsony, mindössze 1 százalékos szintre. Akkor a defláció veszélye és az alacsony gazdasági növekedés sarkallta erre a lépésre a döntéshozókat. A Fed egy évig tartotta a nagyon alacsony kamatszintet, majd tavaly nyáron negyedszázalékonként kezdte emelni és ez az emelési ciklus is immár egy éve tart.
A Fed-kamatemelések körüli másik fontos kérdés az Európai Központi Bank (ECB) válaszlépése. Az ECB ugyanis immár két éve ragaszkodik a 2 százalékos kamathoz. Amíg korábban csökkentési nyomás volt a piac részéről, most egyre több szó esik az emelés lehetőségéről. Az eurozóna inflációja ugyan a kívánt két százalék körüli, de a gazdasági növekedés nagyon kétségbeejtő. A vezető európai gazdasági hatalmak, így Németország, vagy Franciaország az idén 1 százalék, vagy annál alacsonyabb GDP-növekedést lesz kénytelen elkönyvelni.
Abban az esetben, ha az ECB sokáig hagyja a jelenlegi változatlan szinten a kamatokat, akkor mindenek előtt megálljt parancsolhat az erős eurónak és tartósan eltérítheti az euró/dollár keresztárfolyamot az 1,30-as szinttől. Ez mindenképp segítene az Európai Uniónak visszanyernie a lendületét.
Mi miért történik?
A Fed-kamatemelések hátterében részben az áll, hogy megszűntek vagy mérséklődtek azok az okok, amelyek a korábbi alacsony kamatszintet indokolttá tették, illetve, hogy a defláció rémét az inflációtól való félelem váltotta fel. Az alacsony kamatok ugyanis fogyasztásra sarkallták az amerikai háztartásokat, amelyek a lakásaik refinanszírozásával és fogyasztási hitelekkel érték el azt, hogy tovább nyújtózkodhassanak, mint ameddig a takarójuk ér. Ennek a költekezésnek természetesen a gazdasági növekedésre pozitív hatása volt és segített kitolni az USA szekerét a recesszióból. A másik oldalon azonban a magas olajárak segítségével az amerikai gazdaságban inflációs nyomás keletkezett. Az áremelkedés üteme a 2002-es 1 százalékról 2005 elejére 3,5 százalékra emelkedett, ami már aggasztó méreteket ölt.
A Fed-nek azonban egy összetett problémát kell megoldania. Az amerikai jegybanknak, ellentétben az európai modellel, nem csak az árstabilitás megőrzése a célja, hanem a gazdasági növekedésre is ügyelnie kell. Tekintve, hogy a monetáris politika eszköztárát alapvetően a jegybanki alapkamat jelenti, így sokszor vékony kötélen táncol, hiszen a szigorítás az inflációt csökkenti, de fékezi a gazdasági növekedést is és ugyanez igaz a másik irányban is. Alan Greenspan elnök, aki immár a második évtizedét tölti a Fed élén, remekül egyensúlyoz, de néha ő is megbillen.
Sokan például az ő túlságosan restriktív politikáját tartják felelősnek az idősebbik Bush-elnök bukásáért. Greenspan ugyanis az 1990-91-es lassulás idején túlságosan magasan tartotta a kamatokat, ami csak súlyosbította a lassú növekedés problémáját és ez adóemelésre kényszerítette Bush elnököt. Innen már egyenes volt az útja Clintonnak a Fehér Házba.
Növekedési aggályok
Manapság ismét nehéz helyzetben van a Fed, ugyanis az infláció még mindig 3 százalék felett van, ellenben a gazdasági növekedés is aggodalmat okoz. A nemrég publikált első negyedéves GDP-növekedés csupán 3,1 százalék lett, pedig inkább 4 százalékhoz közeli számot vártak a gazdasági elemzők. A Fed a legutóbbi kamatemelésről szóló indoklásában is megemlítette, hogy a kamatemelések üteme igazodni fog a gazdasági növekedés alakulásához és jelezte, hogy a növekedést illetően lát kockázati tényezőket.
Ez nagyban más megközelítés, mint amivel kapcsolatban akár még két-három hónappal ezelőtt is gondolkodtunk. Korábban ugyanis attól tartott a befektetési társadalom, hogy a Fed hamarosan rákapcsol és gyorsabb ütemben fogja emelni a kamatokat.
