A szavakon túl

Kissé bizonytalanul érezte magát Varga Zsolt, a Perfekt Power Kft. ügyvezető igazgatója, amikor kínai ügyfelekkel tárgyalt, azok ugyanis végig egyenletesen mosolyogtak és bólogattak. „Bár metakommunikációs értelemben is felkészültünk a tárgyalásra, az eltérő kulturális kódrendszer miatt nehezen tudtuk megfejteni a partnerek érzelmi reakcióit” – avat be az üzleti kommunikációs tanácsadással foglalkozó cég vezetője a testbeszéd nemzetközi vonatkozásaiba.

Szakértők szerint az üzleti tárgyalásokon a nem-verbális kommunikáció sokszor fontosabb, mint a szavakba öntött mondanivaló. Hasonlóképpen előfordulhat ez a munkahelyen, ahol a testbeszéd sokszor álcázott, hiszen valódi gondolatainkat gyakran kénytelenek vagyunk elrejteni. Még ha ösztönösen jó kommunikátor is valaki, sokszor félreértheti kollégái jelzéseit.

CSAPDÁK. A szokásos párbeszéd sebessége körülbelül 100–200 szó percenként. Ugyanennyi idő alatt egy átlagos személynek mintegy 800 szó jut eszébe. A ki nem mondott gondolatok és érzések e hatalmas tömegének megnyilvánulása a testbeszéd. A munkahelyi és társadalmi viselkedés között azonban alapvető különbség van. „A munkahelyi kommunikációt erősebb önkontroll jellemzi, mint a privátot, mert ott irányított és érdekvezérelt cselekvésről van szó” – mondja Varga Zsolt. „Nem tehetjük meg például, hogy a reggeli értekezleten felrakjuk a lábunkat az asztalra, és nagyokat ásítunk.”

Mivel a munkahelyen mindenki tudatosan használja a metakommunikációs üzeneteket, elvben a félreértés lehetősége is kisebb. Ám a valóság ennél bonyolultabb. A testbeszédet korlátozó illemszabályoknak az a sajátossága, hogy egyszerre jelzik a gesztus megszólalását ellenőrző, tiltó és ritkító technikák meglétét, és azok kijátszásának praxisát is. Ha nem értünk egyet azzal, amit főnökünk mond, fintorogni például illetlenség, de sokat elmondhat egy kollégával való összenézés. Ha valaki folyamatosan nem az elfogadott módon alkalmazza, vagy kerüli meg ezeket a szabályokat, akkor magatartását disszonánsnak fogják értelmezni az adott közösségen belül – függetlenül attól, hogy ez szándékos volt-e az illetőnél, vagy ösztönös.

Az egyik leggyakoribb tévedés a testbeszéddel kapcsolatban, hogy bizonyos gesztusokat elkülönítve próbálunk értelmezni, és a testbeszédet nem követjük egy időszakaszon belül. „Például széles körben elterjedt vélemény, hogy ha valaki az orrát vakargatja, akkor biztosan hazudik. Vagy ha a kezeit összefonja, ak-kor az illető fél, vagy ideges” – említi Fröhlich Péter, a P&Bert Management Consulting Group Kft. ügyvezetője. A szakértő szerint általános hiba, hogy a testbeszéd minden egyes megnyilvánulására reagálni próbálunk. Például felismerjük a düh jelét, de nem tudjuk meghatározni az irányát és mértékét, mert nem követjük nyomon, hogy hány negatív jelzést is láttunk a beszélgetés folyamán. A szakértő azt tanácsolja, hogy ne próbáljunk meg egyéni jelzéseket megtanulni. Inkább azt figyeljük meg, hogy az egyes helyzetekben hogyan fejlődik partnerünk testbeszéde, azaz a gesztusok folyamata miként rendelhető hozzá az adott szituációhoz. „Ha a beszélgetés folyamán kapunk egy negatív jelzést, próbáljuk tudatosan megfigyelni, hogy vajon ezek a jelzések ismétlődnek-e, illetve más jelek megerősítik-e azt az érzelmet, amire a negatív jelzés utal. Ha valaki egyfolytában hátradől a széken, miközben beszélünk hozzá, jelentheti azt, hogy fölényt vagy arroganciát mutat. De azt is, hogy éppen fáradt és így kényelmes neki” – mond példát Fröhlich Péter.

A XVIII. század végéig a testbeszéd fogalma ismeretlen volt, a testi gesztusok kodifikált rendszerét az elkülönült tevékenységek iránti szabályozási vágy hívta életre. Michel Foucault francia filozófus szerint a XVIII. században alakultak ki azok a fegyelmező eljárások, amely az addig elszórt illemszabályokat társadalmilag helyes cselekvéssé kanonizálták. Ebben az értelemben a testbeszéd munkahelyi szabályozása tulajdonképpen a hatalom gyakorlásának egyik módozata, amely kijelöli, hogy – a hatékony termelés szempontjából – mikor cselekszünk „helyesen”, illetve „helytelenül”. A testbeszéd fegyelmezése olyan apró technikai lelemények együtteséből áll, amelynek révén a sokaságok együttműködését növelhetjük. Például, ha egy prezentáció közben nem tudunk gátat szabni ásítási rohamunknak, majd hirtelen felállunk és kimegyünk, nemcsak az illemszabályok ellen vétünk, hanem megkérdőjelezzük a közös munka értelmébe vetett hitet is.

NÔK ELÔNYBEN? A testbeszéd megértésének képessége szorosan összefügg az érzelmi intelligenciával; ebben a nők hagyományosan jobbak, mint a férfiak. „Tudományosan elismert tény, hogy az érzelmi intelligencia teszteken a nők általában magasabb pontszámot érnek el” – mondja Varga Zsolt. A nők ösztönösen észreveszik a finomabb és rejtettebb jelzéseket. Ugyanakkor hajlamosabbak messzemenő következtetéseket is levonni egy-egy önkéntelen gesztusból vagy testtartásból.

Az eszköztár tekintetében ugyanakkor eltérések mutatkoznak nők és férfiak között. Mivel a munka rendjének megszervezése alapvetően a férfiakra szabott munkavégzést tekinti mintának, a nők munkahelyi testbeszédében sokkal nagyobb szerepet kap a férfiak által kialakított nemi sztereotípiák önkéntes követése. Tehát a nők vagy a „nőies”, vagy a „férfias” sztereotípiához kénytelenek alkalmazkodni egy munkahelyen. Például a csípő riszálása járás közben, a lesütött szempillák, a szapora levegővétel, a csuklók megmutatása, a haj sűrű igazítása, a váll feletti pillantás, a lábak felfedése jellegzetesen erotikus töltetű, „nőies” viselkedést mutat. A csípőre tett kéz, a kihúzott testtartás, a keresztbe font kar, a „kéz az archoz” mozdulatok, a tenyerek az asztalon mind a „férfias”, domináns magatartás jelzésére szolgáló testi gesztusok. A tapasztalatok szerint minél magasabb pozícióban van egy nő a szervezetben, annál inkább használ „férfias” típusú testbeszédet.