Öt nappal azután, hogy elhangzott a „Habemus papam” kiáltás, vasárnap elfoglalta Szent Péter trónját Joseph Ratzinger érsek, aki II. János Pál oldalán l981 óta vezette a Vatikán doktrinális ortodoxiája felett őrködő hivatalt. Az új pápa XVI. Benedek néven a világ „legabszolútabb monarchiája”, Vatikán Állam bürokráciáját is irányítja. E minőségében nyomban megerősítette hivatalukban a pápai állam „kormányának” tagjait.
A Vatikán államtitkára – a kormányfő – Angelo Sodano bíboros maradt. A kül- és belügyminisztériumi funkcióknak megfelelő hivatalok vezetését is megtarthatták az előző pápa emberei. Csak az új pápa régi stalluma – a hit őrzőjének hivatala – volt üres a beiktatás időpontjában. (A várományosok sorában az osztrák Schönborn bíboros neve bukkant fel leggyakrabban.)
NEM UGYANAZ. A személyes döntések és – ami sokkal fontosabb – a doktrinális konzervativizmus folytatása melletti kiállás hitelessé tehetnék az új pápa fogadalmát: azt, hogy folytatni kívánja II. János Pál politikáját. Csak éppen: „Si duos faciunt idem, non est idem” – szól a latin mondás. Ha ketten ugyanazt csinálják is, az nem ugyanaz. Különösen nem, mert II. János Pál és XVI. Benedek helyzetében oly nagy a különbség.
A lengyel pápa 58 éves volt, amikor megválasztották. A félezer év óta első német pápa 78 esztendős (utoljára a XVIII. században történt, hogy hasonlóan idős bíboros foglalta el Szent Péter trónját). Így hatása az egyház életére nem lehet olyan tartós, mint elődjéé volt, aki 26 évig uralkodott.
A másik fontos helyzeti különbség, hogy II. János Pál mögött egy teljességében katolikus Lengyelország állt. Így ő (hazája politikai helyzetétől függetlenül is) össznemzeti jelenség volt. XVI. Benedek egy többségében református ország katolikus – és egyben különállását makacsul hangoztató – tartományának, Bajorországnak a szülöttje. Ezzel önmagában (tehát nézeteitől függetlenül is) nemzetét megosztó jelenség.
A helyzeti különbségek, bármilyen fontosak is, másodrendűek a személyiségi különbségekhez képest. Ez utóbbiak kialakulását már politikai tényezők is befolyásolták. A lengyel pápát „egy darabból öntötték”. Ott a katolikus egyház (ellentétben egyebek között a magyarral) évszázadokon át a nemzeti önfenntartás valóságos menedékhelye volt – az orosz cári elnyomás idejétől a náci/szovjet kettős megszálláson át a csatlósállami lét több mint négy évtizedéig. Karol Wojtyla ilyen szervezetben szocializálódott. Ez volt a gyökere doktrinális kérdésekben megmutatkozó merev konzervativizmusának is. (A tartós elnyomás ortodoxiát gerjeszt. A zsidó ortodoxia bázisa is a cárok Oroszországa volt.)
Joseph Ratzinger más világból érkezett. Az ő esetében a konzervatív állásfoglalás hideg intellektuális döntés eredménye volt. Az új pápa már 31éves korában a teológia profeszszora lett. Bonn, Tübingen, majd Regensburg egyetemei voltak akadémiai karrierjének fő állomásai, és a hatvanas években az egyházi nyitás hívei között tartották számon. Teológiai műveiben hatásos érvekkel támadta a Vatikán túlhatalmát és centralizációs törekvéseit. (Könyveinek későbbi kiadásaiból ezeket a részleteket kihagyatta.) Máig vitatott, hogy mi váltotta ki nézeteinek a hatvanas évtized végén bekövetkezett gyors és meglepő konzervatív fordulatát.
A kombinációk többsége közvetlen oknak az 1968-as diáklázadások sokkhatását tartja. Tény, hogy 1972-ben, öt évvel püspöki kijelölése előtt, Ratzinger professzor megalapította a Comunio című folyóiratot. Ebben már a doktrinális ortodoxia hirdetőjeként lépett színre. Sőt, mint az hirtelen fordulatok után szinte törvényszerű, igen radikális harcosként. Ezt a radikalizmust máig megtartotta még a nem-katolikus keresztény egyházakkal szemben is, amelyeket „fogyatékosnak” ítél, és elutasítja, hogy katolikusok velük együtt részesüljenek az oltáriszentségben.
NÉMET „PUCCSKÍSÉRLET”. Ennek az abszolutizmusnak a német katolikus egyház csúcsain is akadtak bírálói. Egy Reuters-jelentés szerint a konklávé első napján éppen két német bíboros – Karl Lehmann és Walter Kasper – kísérletezett egy mérsékelt alternatíva kialakításával. Jelöltjük Milánó nyugalomba vonult érseke, Carlo Maria Martini volt, de az áttörést a konklávé konzervatív többségének előrelátható ellenállása kudarcra ítélte.
Első pápai miséjén XVI. Benedek bölcs mérséklettel „nyílt és őszinte párbeszédről” szólt. Az abszolutizmus mintha nem is létezett volna. Lehet, hogy a halászgyűrű méltósága átformálja viselőjét?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
