Minden idők legátfogóbb genetikai antropológiai kutatási kezdeményezését jelentette be a National Geographic Society és az IBM. A projekt keretében a világ legnagyobb DNS gyűjteményét hozzák létre azzal a céllal, hogy feltérképezzék, miként zajlott a Föld benépesedése.
Az öt évig tartó genográfiai projekt során kifinomult laboratóriumi és számítógépes eszközökkel elemzik majd sok ezer ember nyálból vett DNS-mintáit. Spencer Wells, a National Geographic szakembere vezeti majd azt a nemzetközi tudóscsapatot, amelynek feladata a genetikai minták gyűjtése, az eredmények elemzése és a mai emberiség genetikai gyökereinek a feltárása.
A Waitt Family Foundation finanszírozásával megvalósuló projekt során a tudósok világszerte 10 kutatóközpontot hoznak létre, és több mint százezer ember DNS-mintáját fogják megvizsgálni. A projekt a várakozások szerint számos részletet feltár majd az ember globális vándorlásainak történetéről és hozzásegít a DNS-világtérkép megalkotásához.
Az IBM statisztikai biológiai központjából olyan tudósok vesznek részt a projektben, akik fejlett elemzési technológiák és adatrendezési módszerek segítségével vizsgálják majd a begyűjtött mintákat, és feltárják az adatsorokban rejlő szabályszerűségeket és kapcsolatokat. Az IBM nyújtja azt az alapvető számítástechnikai tudást és infrastruktúrát is, amellyel kezelni lehet majd a genográfiai projekt keretében elemzésre begyűjtött sok százezer minta genotípus-kódjait.
