az összességében közel 130 milliárd forintos villamos motorvonat tender, bármi is lesz az ügy vége. A társaságot az eredményhirdetés óta azért támadhatják folyamatosan, mert túl sok a megválaszolatlan kérdés. A nyertesként kihirdetett svájci Stadler vonatai kiválóak, és örvendetes, hogy a Ganz Transelektro révén jelentős magyar beszállítói kapacitások is megrendeléshez jutnának.
Ezzel nincs is probléma. Az viszont erősen csípheti az érintettek szemét, hogy ezt a párost a szóbeszéd már jóval az eredményhirdetés előtt biztos befutónak tekintette, és lám, a négy versenytárs közül egymás után kiesett kettő, a Stadler-Ganz páros mégis csak „neccesen”, a MÁV jóindulatú értelmezésének köszönhetően tudta teljesíteni a kiírás referenciára és éves árbevételre vonatkozó feltételeit. Ráadásul az utolsóként bennmaradt Bombardier több pontot ért el, mint a Stadler-Ganz, de az értékek súlyozása, azaz megfelelő felszorzása után hajszállal alulmaradt. A súlyozást a pályázók előre ismerték, nem is erről folyik a vita, hanem arról, hogy melyik gyártó adta összességében az olcsóbb ajánlatot. Mindkét cég szerint a sajátja a kedvezőbb, és ha a Bombardier-nek lesz igaza, akkor feltehető a kérdés, miért úgy állították be a súlyozást, hogy kijöhessen olyan eredmény, amely – hasonlóan jó műszaki paraméterek mellett – a drágább ajánlatot hozza ki győztesként.
Hab a tortán, hogy a MÁV pénzügyi vezérigazgató-helyettese az eredményhirdetés után kipakolt, lényegében megkérdőjelezte a döntés helyességét, mire a cég vezetése – a régi reflexeket idéző döntéssel – a vizsgálat idejére felfüggesztette állásából. A fejlesztés vitathatatlan szükségessége mellett a tendernek az is célja volt, hogy a MÁV romokban heverő közmegítélésén javítson, s 2006 tavaszán a szerelvények kampányoló politikusokat szállíthassanak. A botrány és a Bombardier által kezdeményezett vizsgálat miatt most már biztosra vehető késés mindkettőt kérdésessé teszi.
