A kellemetlen milliárdos

Általában nem nagyon kedvelik a milliárdosokat, kiváltképpen akkor, ha az irigyelt gazdag nem maradt szép csendben, hanem nyíltan részt vesz a nagypolitika játszmáiban. Legalábbis oly módon, hogy komoly pénzekkel támogatja a számára rokonszenves politikusokat és még – urambocsá’, újságokban, könyvekben kifejtett nézeteivel befolyásolni kívánja a világ folyását.

Így azután nem meglepő, hogy Soros György az Egyesült Államokban nem túl népszerű. Mert nem átallotta nagyjából 25 millió dollárral támogatni a Bush másodszori megválasztását ellenzők táborát. Bush Amerikája veszély az egész világra – írta a Washington Postban. Az amerikai milliárdos ennél is többet tett: véleményét, érveit logikusan kifejtve még a múlt év elején közreadta Az amerikai hatalmi lufi című, most magyarul is megjelent könyvében. Mondhatnánk, hogy álláspontja mára – divatos szóval – „okafogyottá” vált, hiszen Busht – sokak meglepetésére és Soros jóslata ellenére – újraválasztották. Ezzel az amerikaiak többsége igent mondott a neokonzervatív nézeteket valló republikánus kormányzat politikájára, s az iraki háborúra.

Attól, hogy az események nem a milliárdos filantróp kívánalmai szerint alakultak, mégsem haszontalan megismerkednünk Soros nézeteivel. Nem kizárható ugyanis, hogy a (távolabbi) jövő éppen e nagy műveltségű pénzügyi szakember álláspontját fogja igazolni. Soros, a jelen állapotok szigorú kritikusa, egyébként az amerikai értékek elkötelezett híve, nem vonja kétségbe Amerikának a világban betöltendő megkülönböztetett irányító szerepét. Hangoztatja: „Ha valaki felelős a jelenlegi világrendért, akkor az csakis az Egyesült Államok lehet. Ámde nincs olyan helyzetben, hogy bármit megtehet, amit akar.” Bizonyíték erre az iraki fiaskó, amelynek során Amerika olyan csapdába esett, amiből – mint írja – nehéz lesz kijutnia. A kudarcot pedig azzal is magyarázza, hogy a világ legsikeresebb nyílt társadalmának kormánya éppen e nyílt társadalom elveit sérti meg. Az elnök is azt bizonygatja: „mi vagyunk a jók, ők a rosszak”. S hisz saját tévedhetetlenségében, meg az amerikai szupremácia uralkodó ideológiájában. Vagyis abban: „mi amerikaiak erősebbek, okosabbak vagyunk másoknál, és az igazság a mi oldalunkon áll”.

Soros minden rosszallása ellenére elismeri, hogy 2001. szeptember 11-én Amerika egy borzalmas bűntény áldozatává vált, „amelynek következtében az egész világ őszinte együttérzéséről biztosított minket”. Kétségei vannak azonban a terrorizmus elleni háború jellegével kapcsolatban, mert azt valójában nem egy „beazonosítható célpont” avagy „egy állam” ellen, hanem nehezen azonosítható fanatikus bűnözők, terrorista hálózatok, szeparatista mozgalmak ellen lehet vagy kell folytatni.

Egy konstruktív vízió felvázolásával fejeződik be az alapos végiggondolásra érdemes vitairat. Végső következtetése: az Egyesült Államok az egyetlen olyan ország, amely képes a kollektív cselekvést igénylő problémák – mint a béke megőrzése, a tömegpusztító fegyverek ellenőrzése, a környezet védelme – megoldásának összehangolására. E nagyigényű feladat teljesítéséhez azonban mindenekelőtt újra kell gondolnia a Szovjetunió felbomlása utáni egypólusú világban betöltendő kivételes szerepét. Bizony, nélkülözhetetlen feltétele ez annak, amit Soros könyvének alcímében is kihangsúlyoz: „Az amerikai hatalom visszaterelése a helyes útra”.