Gazdaság

Indokolatlanul

Rekordnyereséget termelt tavaly a Banca Intesa magyar leányvállalata, a CIB Bank, két vezérigazgatóját mégis leváltották.

Nem csak a piacot, de információink szerint magukat az érintetteket, a CIB Bank két vezérigazgatóját is teljesen váratlanul érte a hír, hogy a tulajdonos Banca Intesa megválik tőlük. Alig 3 héttel a március közepi bejelentés előtt Farkas Ádám és Karvalits Ferenc még a legnagyobb egyetértésben, büszkén mutatta be az újságíróknak a tavalyi számokat.


Indokolatlanul 1

MEGLEPETÉS. Az eredmények még a kimagaslóan jól teljesítő bankszektorból is kitűntek, ugyanis a pénzintézet 90 százalékkal növelte, azaz csaknem megduplázta a nyereségét. Igaz, 2005-re – a makro-gazdasági környezet változása miatt – már szerényebb teljesítményt, 15-16 milliárd forintos nyereséget vártak.

A külső szemlélő számára semmi sem indokolta a leváltást, az erről szóló közlemény pedig arról szól, hogy az olasz tulajdonos meg kívánja változtatni az irányítási struktúrát, és egyszemélyi vezetéssel váltja fel az eddigi kettős irányítást. A kettős irányítás egyébként valóban nem divat az üzleti életben, azonban maga Surányi György, a CIB Bank elnöke ragaszkodott három évvel ezelőtt a két vezérigazgatós megoldáshoz, és ahhoz is, hogy két akkori bizalmasa, a jegybankban is vele dolgozó Farkas Ádám és Karvalits Ferenc töltse be a vezérigazgatói posztokat.

A piacon olyan pletykákat is lehetett hallani, hogy a két vezető nézeteltérései már a munka rovására mentek, és a közlemény is utal erre a lehetőségre. Információink szerint viszont bár voltak viták, ezek szakmaiak voltak, és nem hátráltatták a munkát.


Indokolatlanul 2

ÖRÜL A KONKURENCIA. Az eredmények mindenesetre azt igazolták, hogy jól működik ez a felállás. A korábban elit, nagyvállalati bankként működő CIB a régi ügyfelek megtartása mellett erőteljesen nyitott a lakosság, valamint a kis- és középvállalati szektor felé, számos új terméket fejlesztett ki és vezetett be számukra, rohamosan növelte a fiókhálózatát, méghozzá javuló eredményesség mellett. Ráadásul a kettős vezetés ellen ugyanazokat az érveket lehetett volna felhozni három évvel ezelőtt is, mint most. A piacon inkább azt valószínűsítik, hogy Surányi Györgynek, aki egy személyben a Banca Intesa közép- és kelet-európai régióért felelős vezetője is, megrendült a bizalma a két vezérigazgatóban. Ennek egyik lehetséges magyarázata az, hogy a két vezető „túlságosan megerősödött” az elnökkel szemben. Lapunk információja szerint több konkurens pénzintézetnél sem szomorkodtak a vezetőváltáson, mert úgy vélik: a két vezérigazgató távozásával gyengül versenytársuk helyzete.

A Figyelő szerette volna az okokról megkérdezni Surányi Györgyöt, de ő nem kívánta kommentálni a vezetőváltást. Ami biztos, a pénzintézet új vezérigazgatója április elsejétől az a Török László lesz, aki Surányi tanácsadója és a CIB Bank felügyelőbizottságának elnöke. Korábban az OTP Bank vezérigazgató-helyettese volt, majd Surányi jegybankelnöksége idején az MNB-ben ügyvezető igazgatóként dolgozott mellette.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik