Az utolsó tanúk

Magyarország lakosságának több mint fele nagyon keveset tud a holokausztról, ha egyáltalán tud róla valamit – áll egy alig kétéves felmérésben. A pesti gettó, valamint az auschwitzi haláltábor szovjet csapatok általi felszabadítása alkalmából szervezett hivatalos megemlékezések, valamint a hatvan évvel ezelőtti történéseket felidéző újságcikkek, tévé- és rádióműsorok nyilván valamelyest javították a honpolgárok ez irányú tájékozottságát. Félő azonban, hogy az „ünnepségek” elmúltával ismét a feledés homálya fogja borítani történelmünk e gyászos fejezetét, és annak a négyszázezer zsidónak és cigánynak, vétlen magyar állampolgárnak emlékét, akiket Auschwitz gázkamráiban gyilkoltak meg.

E gaztett egyediségét bizonyítandó, emlékeztessük a kései utókort a náci orvosok által szerencsétlen embereken végrehajtott szörnyűséges kísérletekre. Mégpedig Kirády Attila Emberkísérletek a náci haláltáborokban című könyve ismertetésével. A fiatal újságíró tudniillik arra a gyötrelmes feladatra vállalkozott, hogy számba vegye és bemutassa azokat a dokumentumokat, jegyzőkönyveket, bírósági vallomásokat, amelyek képet adnak az emberi élet gyógyítására felesküdött náci orvosok ártatlan, szerencsétlen emberek ellen elkövetett gaztetteiről. Méghozzá a hitleri fasizmus aljas, sötét eszméje nevében. Ennek az „eszmének” jellemzésére idézzünk egy SS tisztnek 1942-ben Himmlerhez írt leveléből: „A nagyjából 10 millió európai zsidó közül 2-3 millió alkalmas munkavégzésre, ezért ha szaporodásra képtelenné teszik őket, megfelelő szelekciót követően, életben kellene hagyni.” A program azonban, legalábbis az életben maradást illetően, később módosult.

E megrendítő könyv szerzője megkereste e brutális kísérletek még életben lévő áldozatait, az utolsó magyar tanúkat. Jószerével száznyolcvan „kísérleti alanyt” talált. Közülük mintegy tucatnyian voltak hajlandók elmondani történetüket, többségük teljes neve közlését megtiltotta, mert az évtizedek előtti gyötrelmeken túl az elszenvedett szégyenen máig sem tudták túltenni magukat. Egy vallomásból: W. Erzsébet 14 évesen került az auschwitzi táborba, szülei és két testvére a gázkamrába került. Őt anyja 18 évesnek mondta, ezért kerülte el ezt a sorsot. „A méhembe fecskendezett injekcióval egész életemre sterillé tettek. Most már azért sem gyűr le semmi” – mondta.

Folytassuk a rémtörténetet az auschwitzi és birkenaui lágerekben végzett kísérletek közel sem teljes felsorolásával: élveboncolás, vértisztítás, oltás maró anyagokkal, agymosás morfiummal, sebészeti kísérletek létfontosságú szervek eltávolításával, elektrosokkos terápiák… de ne tovább. Ámde említsük meg mégis Josef Mengele ikerkísérleteit. A „halál angyala” kísérleteihez mintegy 3000 gyereket „használt fel”, többségüket meggyilkolta, felboncolta, egyes szerveiket preparálta. Bűnei büntetlenül maradtak: 14 évig békében, Brazíliában élt, 1979-ben állítólag a tengerbe fulladt. Egyébiránt összesen mintegy 40 orvos végzett emberkísérleteket. A nürnbergi bíróság bűnösségét mindvégig tagadó 23 orvos ellen 1947-ben emeltek vádat, közülük hetet végeztek ki. Hogy hány gyilkos náci doktor folytatta később háborítatlanul praxisát – arról nincs statisztika.

Végezetül álljon itt néhány mondat az ikerkísérletek egyik áldozatának vallomásából: „Wolf Tiborné vagyok, 77 éves zsidó nő. Hatvan éve megkínoztak és megaláztak a táborban. Elpusztították a családomat és a barátaimat. Nem bocsátok meg senkinek. Soha semmilyen körülmények között.” Ő az egyik utolsó tanú.