Amikor a múlt hét csütörtökjén az Air Force Two – fedélzetén Condoleezza („Condi”) Rice amerikai külügyminiszterrel – hazaindult Európából Washingtonba, mindössze tíz nap választotta el a világot attól, hogy az Air Force One (az elnöki különgép) elinduljon Európa felé. Ez egyben jelzi Rice „bűbáj offenzívájának” fontosságát, de a korlátait is. A misszió célja az volt, hogy korrigálja a Fehér Ház külpolitikájáról kialakult negatív képet és megfelelő légkört teremtsen Bush számára a február végi európai út előtt. A Rice-körút döntéseket nem hozhatott. Atmoszféra- és jelképalkotó misszió volt, de annak sikeres.
Condi Rice ismét bebizonyította, hogy nem véletlenül lett fekete nő létére az Egyesült Államok egyik legfiatalabb politológus professzora (szakterület: Oroszország), majd nemzetbiztonsági főtanácsadó és külügyminiszter. Az utazás végén viselkedését így jellemezte Michael Emerson, a brüsszeli CEPS politikatudományi intézet vezetője: „Condi Rice úgy mutatkozott be, mint az amerikai diplomácia új, friss arculatának képviselője. A körút során személyes teljesítménye hibátlan, rendkívül vonzó és professzionális volt.”
ILLÚZIÓK. Ez a rendkívüli intellektuális hajlékonyság lehet a magyarázata azoknak az illúzióknak, amelyek még a nyugat-európai média világának legszínvonalasabb képviselőit is magukkal ragadták. Ezeket két – jellegzetes példákkal illusztrálható – csoportra lehetne felosztani, amelyek egymással is összefüggenek. Nem véletlen, hogy mindkettő Rice párizsi vizitjével kapcsolatban bukkant felszínre.
Közbevetve: a francia főváros volt ugyanis a „bűbáj offenzíva” talán legfontosabb állomása. Hiszen az atlanti szakadék (már csak a gaulle-izmus ideológiai öröksége okán is) Washington és Párizs között volt a legmélyebb. Éppen Rice nevéhez fűződik az iraki háború ellenzői közötti különbségtétel „leghéjább” definíciója: „Megbocsátani az oroszoknak, nem törődni a németekkel, megbüntetni a franciákat.” Most viszont Rice a Science Po-nak becézett politikatudományi főiskola gondosan kiválogatott hallgatói előtt arról beszélt, hogy „hátat kell fordítanunk a régi nézeteltéréseknek”. Ez a lágy párizsi hangvétel gerjesztette a Rice-körút végére a már említett két illúziót.
Az első példa: a Financial Times és az Economist egymástól függetlenül ugyanazt a mondatot használták vezércikkeikben. Íme: „Kissinger Pekingbe ment, Rice Párizsba.” A két személy azonos szintre helyezése azt a tévhitet tükrözi, hogy Rice most hasonló döntési pozícióban van Bush elnökkel szemben, mint annak idején Kissinger volt Nixonnal szemben.
A második: általános érv, hogy (amerikai médiazsargonban) „Rice eléri Bush fülét”. Ez arra utal – ami ugyancsak illúzió – hogy Rice befolyásolni tudná Bush döntéseit.
Az út során valójában Rice egyetlen ponton sem villantotta fel az eddigi amerikai magatartás módosításának lehetőségét. A New York Times egyik kommentárja szerint „a selymes párizsi csomagolás felbontása után az Európának szóló üzenet azt mondja: alkalmat adunk nektek annak a beismerésére, hogy mindig is nekünk volt igazunk és így csatlakozhattok hozzánk az iszlám fundamentalizmus elleni harc barikádjain”.
A SORS KÖZBESZÓL. Úgy alakult, hogy a Rice-misszió utolsó napjai óta három esemény is veszélyezteti ezt a stratégiát.
1. Észak-Korea bejelentette, hogy atomfegyvere van. Ez – akár blöff, akár nem – feltárja a Közép-Keletre koncentráló Bush-kurzus irracionális vonásait. (Téves feltételezés alapján háború az egyik oldalon; egy ultra-sztálinista állam bejelentése után is szkeptikus tétlenség a másikon.)
2. Schröder kancellár a müncheni biztonságpolitikai értekezleten az atlanti kapcsolatok radikális reformját javasolta. Alapelvek: a) katonai módszerekkel már nem lehet kihívásokat kezelni; b) ez elhalványítja a NATO szerepét, amelyet át kell alakítani; c) a katonai opció háttérbe kerülése csökkenti Washington, illetve növeli a gazdaságilag erős európai hatalmak (így Németország) befolyását az atlanti vita alakulására.
3. Bagdadban hivatalosan is közölték, hogy az iszlám államot igénylő vallásos síita pártok blokkja nagy fölénnyel nyerte meg a választásokat a kurd pártok szövetsége előtt. Az amerikaiak protezsáltja, Allavi ideiglenes kormányfő pártja csak harmadik lett, kudarcot jelentő 14 százalékkal.
Mindez alkalmas lehetne arra, hogy politikája átgondolására ösztönözze Bush elnököt, amikor belép az Air Force One tágas luxuskabinjába.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
