hogy találjon még a költségvetésében 400 millió forintot: a sztrájk elhárítása érdekében elfogadott plusz béremelés fedezetét. Aggodalomra nincs ok, a céget ennél sokkal nagyobb mutatványokra is rákényszerítették már. Az önkormányzat minden évben megrendeli a szolgáltatást, amit nem fedez a jegybevétel, a hiányzó mintegy 30 milliárd forintnak pedig csak egy részét tudja kifizetni a megrendelő. Ha a cég megkapná ezt a pénzt, akkor is csak abban lehetne biztos, hogy ki tudja fizetni a villanyszámláit, de még mindig nem álmodhatna egyetlen új buszról sem.
Az idén állami és önkormányzati forrásból várhatóan 23-24 milliárd forint érkezik, több mint kétszerese a múlt évinek, de még ez is kevés. A hiányt a BKV általában hitelből pótolja, és amikor eladósodottsága már vészesen nagy, az állam „konszolidál”, azaz fizet. A kereskedelmi bankok dörzsölik a tenyerüket, a BKV úgyis törleszti adósságát, a politikusok végül nem vállalják annak a felelősségét, hogy a buszok ne fussanak ki.
A helyzet finoman szólva nem EU-konform. Elképzelni sem lehet, hogy a 400 milliárd forintos költségvetésű fővárosi önkormányzatnak mikor lesz több százmilliárdja, hogy európai szintre hozza a lerobbant járműparkot. Nincs hosszú távú tömegközlekedési stratégia, csak folyamatos tűzoltás. Pedig vannak jó nyugat-európai példák, privatizációval vagy anélkül is, és Budapestnek már el kellett volna döntenie, hogy melyiket követi. Néhány év múlva a BKV elveszti monopolhelyzetét, és rászabadul az uniós szabad verseny. A felzárkóztatás nem odázható tovább, bárhol is legyen annak pénzügyi háttere.
