Tétova törtetők

 Elnézést, hosszúra nyúlt a buli – e szavakkal állított be délelőtt 11-kor állásinterjúra Nemes Lászlóhoz, a L’Oréal Magyarország hr-igazgatójához egy farmert és tornacipőt viselő ifjú. A frissdiplomás jelentkezőkben olykor tévhitek élnek a kozmetikai cégről, lazábbnak és nőiesebbnek képzelik, s előfordul, hogy az önéletrajz mellé a lányok fürdőruhás fényképet küldenek be. „A pályakezdők néha el vannak tájolva” – tapasztalja Nemes, akinek cége rendszeresen részt vesz az egyetemi állásbörzéken, hiszen kifejezetten ebből a korosztályból szereti kiválogatni új munkatársait. A hr-igazgató szerint a diákok nagy része nem tudja, mit akar: csinosan felöltözve, de céltalanul lézeng az állásbörzéken, mindenhol elhintve önéletrajzát. Egy nagyon céltudatos szűk réteg viszont eltökélten keres állást. „Igaz, a diploma környékén a lézengők is összeszedik magukat” – ismeri el Nemes László.

AMBÍCIÓZUST AKARNAK. Hasonló tapasztalatai vannak Molnár Péternek, a B.A.T Hungary szervezetfejlesztési vezetőjének. „A végzősök ötöde tudja, mit akar, a többi csak sodródik. Az állásbörzéken meg szoktuk kérdezni, hol szeretne lenni öt év múlva a fiatal, s sokaknak elképzelése sincs róla.” A cégek pedig általában az ambiciózus kisebbséget szeretnék levadászni, a B.A.T például a legjobb pályakezdőket próbálja megcélozni „We challenge you” szlogenű tehetséggondozási programjával. A vezetői utánpótlásról gondoskodó, a jelölteket az egyes területek közt rotáló programra legutóbb 800 jelentkezőből válogattak ki 10-et. „Tőlük viszont azt is elvárjuk, hogy változtatni akarjanak a cégen” – lep meg Molnár Péter. A tehetséges ifjú titánok általános gondja, hogy a legtöbb cégnél szinte falakba ütközik az előmenetelük: a közvetlenül felettük levő vezetők is csak a 30-as éveik elején járnak, reménytelen kivárni a nyugdíjazásukat. A kilencvenes évek szédítően gyors karrierjei egyesekben hamis elvárásokat generálnak, mások viszont, éppen fiatal feletteseik miatt, nem is hisznek benne, hogy felemelkedhetnek a ranglétrán.

„Hét éve én sem hittem el, hogy valaha ebbe a pozícióba kerülök, meg is fogadtam, hogy ha egyszer középvezető leszek, mindig nyakkendőt hordok” – árulja el Molnár Péter (fogadalmát megszegve, nyakkendő nélkül). Ezt megerősíti, hogy a cégtől távozó fiatalokkal készített „exit interjúk” tanulsága szerint a kilépők vagy a karrierjükkel nem voltak elégedettek, vagy pedig kiégtek az állandó pörgésben. Mindkét válasz a mai huszonévesek habitusát tükrözi. Ami az előbbit illeti: „Már nem az állásukat, hanem a karrierútjukat akarják bebiztosítani” – magyarázza Lőrincz Orsolya, a TMI tanácsadója. A fiatalok nem feltétlenül „álmaik állását” keresik, hanem egy olyat, amely jó ugródeszka lehet a terveik valóra váltásához. Ha azt látják, hogy a cégen belül nem tudják karrierterveiket megvalósítani, továbbállnak. Egy három éve végzett közgázos csoportból például már csak páran „dekkolnak” első munkahelyükön, de sokan már a negyedik-ötödik állást „pusztítják”. Igaz, ha az áhított felelősséget és a motiváló feladatokat megkapja az ifjú titán, akkor a piszkos anyagiakkal sem lehet elcsábítani a cégétől. Egy 28 éves, marketing területen dolgozó brand menedzsert például olyan boldoggá tett a munkájával járó önállóság, hogy még dupla fizetést ajánlva sem tudta levadászni a konkurens cég. 

A  másik jellemző fejlemény az idősebb munkavállalói rétegekhez képest, hogy a huszonévesek már pontosan tisztában vannak a munka és a magánélet egyensúlyának szükségességével, s azt nem 60 éves korukban akarják megvalósítani, hanem most. A pályakezdők már nemcsak a munkában keresik az önmegvalósítást: a hivatásban és a hobbijukban, illetve a magánéletben „párhuzamos karriereket” szeretnének építeni. Ugyan a munkaerő-piaci helyzet ismeretében már a tanulmányaik alatt igyekeznek többféle képzettséggel, nyelvtudással, diákszervezetekben szerzett tapasztalattal felvértezni magukat, ám amikor bekerülnek egy vállalathoz, akkor megtapasztalják: a napi 10-12 óra munka keményebb az egyetemi életnél. Két-három évi hajtás után azonban ráébrednek, hogy nem akarják az egész életüket feláldozni a karrier oltárán.

PREFERENCIÁK. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a pályakezdők elégedettebben nyilatkoznak a vizsgált kérdések nagy részében, mint a munkavállalók országos átlaga, és elkötelezettebbek is a munkahelyük iránt – derült ki a 2004-es Hewitt-Figyelő Legjobb Munkahely felmérésből. A fiatalok a leginkább munkakörnyezetükkel, a munkavégzés helyszínével és feltételeivel elégedettek, viszont a magyar viszonyokhoz hasonlóan legkevésbé a fizetés teszi őket boldoggá. A pályakezdők sokkal inkább tisztában vannak a személyzeti osztály működésével, és nagyobb arányban ajánlanák a cégüket munkát kereső barátaiknak, mint a munkavállalók általában.