Tiszta szerencse, hogy legalább az R.E.M. nem szankcionálja Szerbiát – vélekedett az amerikai rockegyüttes egyik helyi rajongója, miközben jegyért áll sorba a zenekar január 21-i, belgrádi koncertjére. Nos, Belgrádot az utóbbi időben valóban komoly figyelmeztetések érik a nemzetközi közösség részéről. Először január közepén az Egyesült Államok egy több elemből álló, összességében 40 millió dolláros segélycsomagot vont meg a szerb kormánytól. Alig néhány nappal később Javier Solana, az Európai Unió „külügyminisztere” mondta le belgrádi látogatását. Majd január 27-én az Európai Bizottság delegációja állt fel a tárgyalóasztaltól azzal, hogy egyelőre nem csupán Szerbia uniós csatlakozása, hanem még a tárgyalásokat előkészítő megvalósíthatósági tanulmány megszületése is bizonytalan.
Ratko Mladics. Belgrád a boszniai szerb hadsereg volt parancsnokának a kiadásával járhatna a leginkább Washington kedvében.
CSAK KISHALAK. Az ok mindhárom esetben ugyanaz: a nemzetközi közösség álláspontja szerint Belgrád nem működik együtt a hágai törvényszékkel a háborús bűnösök kiadásában. Bár 2001-ben – akkor is szankciókkal való fenyegetés hatására – a néhai Zoran Gyingyics kormánya kiadta a korábbi jugoszláv elnököt, Szlobodan Milosevicset, azóta (néhány „kishal” kiszolgáltatásától, illetve Vojiszlav Seseljnek, a Radikális Párt elnökének „önfeladásától” eltekintve) alig történt érdemi előrelépés. A nemzetközi közösségnek mindenekelőtt Ratko Mladicsra, a boszniai szerb hadsereg volt parancsnokára fáj a foga, akit népirtással és emberiség elleni bűncselekményekkel vádolnak. Az amerikai külügyminisztérium szerint Mladics Szerbia területén bujkál, ám a belgrádi kormány egyáltalán nem igyekszik őt letartóztatni.
Elemzők szerint a szerb passzivitás oka az, hogy Vojiszlav Kostunica miniszterelnök és az általa vezetett, nacionalista felhangokkal is operáló Szerbiai Demokrata Párt nem akarja elveszíteni a szavazóbázis egy tekintélyes részének támogatását. A Marten Board nemzetközi közvélemény-kutató intézet legfrissebb, január 19-i felmérése szerint ugyanis a szerbek csaknem 40 százaléka nem adná ki a háborús bűnösöket, még akkor sem, ha emiatt a kilencvenes években tapasztalthoz hasonló retorziók érnék az országot.
A jelenlegi szerb kormány éppen ezért látszatintézkedések sorozatát produkálva „együttműködni is, meg nem is” játékot játszik Hágával. Csakhogy a legutóbbi figyelmeztetések azt mutatják: elfogyott a nyugati türelem. „Nem jó, ha az ember golfozni érkezik a teniszpályára. Ha valaki be akar lépni egy klubba, mint jelen esetben Szerbia-Montenegró az euroatlanti közösségbe, akkor el kell fogadnia annak já-tékszabályait” – kommentálta a minap Michael Polt, az Egyesült Államok belgrádi nagykövete a szerbek taktikázását. Így Washington e játékszabályok betartatása érdekében von meg 10 millió dollárnyi pénzügyi támogatást Szerbiától, hívja vissza a belgrádi minisztériumokba delegált szakértőit, és szünteti be a szerb légitársaság, a JAT egyesült államokbeli járatainak a támogatását.
Privatizációs nagyvadak
ENERGIASZEKTOR. E téren egyedül a kőolaj-finomítókat, az ország legkiterjedtebb benzinkúthálózatát és gázüzletágat is magában foglaló Naftna Industrija Srbije (NIS) van privatizálható állapotban. A NIS értékesítése a 2000. őszi rendszerváltás óta napirenden van, ám a tender kiírása előtt mindig megremeg az éppen aktuális kormány keze. Ráadásul még ma sincs stratégia arra, miképpen is kellene a vállalatóriást privatizálni. Pedig a NIS-ért a magyar Mol Rt. és számos más nagy nemzetközi olajtársaság is versenybe szállna.
BANKRENDSZER. Hivatalosan a szerb kormány 2005 végéig öszszesen három állami tulajdonú bank privatizációját tervezi. Ezek közül a 3,8 piaci részesedéssel rendelkező Yubanka már el is kelt a görög Alfa Bank a magyar OTP Bank orra elől halászta el a pénzintézetet -, de a szerb piac 2,6 százalékát ellenőrző Novosadska Banka, és a 2 százalékos piaci részesedésű Kontinentalna Banka még vevőre vár. Ráadásul a szerb állam, amelynek további hét bankban van többségi tulajdona, bármikor úgy dönthet, hogy egy-két újabb pénzintézet privatizációját kezdeményezi. Más kérdés, hogy a milosevicsi idők örökségeként állami vállalatok sora tartozik jelentős összegekkel a velük összefonódott állami bankoknak, amely kinnlevőségeket Belgrádnak előbb valahogy rendeznie kell.
TÁVKÖZLÉS. A mobilkommuni-kációban szerbiai piacvezető Mobtelt még Szlobodan Milosevics idején az állam és az akkori rezsim kedvenc vállalkozóinak számító Karics testvérek hozták létre 49:51 százalékos tulajdoni arányban. Ám a kormány szerint Karicsék nem teljesítették a szerződésben vállalt kötelezettségeiket, ezért évek óta folyik a jogi vita, hogy kit hány százalék illet a Mobtelben. A tulajdonviszonyok tisztázására és a privatizációra sokan várnak ugrásra készen: nemrég a Vodafone nézett körül a társaság központjában, de akár a magyar Matáv, vagy német anyavállalata, a Deutsche Telekom is vevőnek jelentkezhet.
ARANYTARTALÉKOK. Elemzők szerint ennek az összegnek a kiesése még inkább arra ösztönözheti Belgrádot, hogy lépéseket tegyen a privatizáció felgyorsítására. Ezen a téren három aranytartalék áll a kormány rendelkezésére – amelyek mindegyike iránt lenne magyar érdeklődés -, nevezetesen az energiaszektor, a bankszektor és a távközlés (lásd külön). Igaz, a privatizáció dinamizálása nem feltétlenül egyszerű, hiszen a szankciók politikai üzenete szűkítheti a szerb vezetés játékterét. Mint arra Michael Polt nagykövet is felhívta a figyelmet: a retorziók nyilván kihatnak a befektetői környezetre, csakúgy, mint Szerbia-Montenegró küszöbön álló felvételére a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO).
Belgrádnak már csak ezért is érdeke lenne a kooperáció, de azért is, mert a Marten Board felmérésből az is kiderül: bár az ország NATO-tagságát a szerbeknek mindössze 40 százaléka támogatná, azt több mint a háromnegyedük szeretné, ha Szerbia EU-tag lenne. Biztató jel, hogy ezt érzékelve a jelenlegi kormánykoalíció kisebb pártjai vezetőinek szájából már egészen „együttműködés-gyanús” mondatok is elhangzanak. A már említett Labuszon és a G17Plus párton kívül az Új Szerbia párti Velimir Ilics és a Szerbiai Megújhodási Mozgalom vezetője, Vuk Draskovics jelenlegi külügyminiszter is egyre erőteljesebben bírálja a kormányfőt.
