Helytelen használat esetén a kézigránát káros lehet az egészségre. Helyes alkalmazáskor szintén. A Green Day új lemezének borítóján egy kéz szív alakú gránátot szorongat, de legalább ilyen fontos közlés az is, hogy a zenekar három kópéja (Billie Joe Armstrong, Mike Dirnt és Tré Cool) február 13-án Los Angelesben a Grammy gálán azért izgulhat, hogy a hét jelölésükből hány díjat söpörnek be. Ugyanis az American Idiot című, úgynevezett koncept lemezük finoman szólva is felkavarta az Egyesült Államok könnyűzenei életét. Ez részint annak volt köszönhető, hogy már az album megjelenése előtt a kiadó pr-hadosztálya úgy beszélt a lemezről, mint a legfontosabb dologról, ami az utóbbi évtizedekben történt a PC-k és a happy meal menük megjelenése óta, a Who’s Nextről, és a Pink Floyd-féle The Wallról már nem is beszélve.
Ez persze inkább a Warner elfogultságáról szól, de mivel a popújságírás részben a másoló szerzetesi munkához hasonlatos, az úgynevezett szakma kész tényként kezelte a kiadó vágyait: beállt a kórusba, amely azt harsogta: „az évtized legfontosabb poplemeze született meg 2004 őszén”.
Az American Idiot találmánya valójában csak az, hogy Billie Joe-ék csoportosították azokat a számokat, amelyeket egyébként is megírtak, így ha akarjuk, olyan, mintha egy úgynevezett koncept-albummal lenne dolgunk. De a felvételek nem alkotnak kompakt zenei élményt, kohézió csak a szövegekben figyelhető meg. A Green Day ugyanazt a társadalomkritikus, szatirikus punk-rockot nyomja, mint eddig, szó sincs zenei mérföldkőről, pusztán egy tisztességesen elkészített „beszólogatós” posztpunk-lemezről, amelyre a trió írt 5 slágert és 8 tipikus Green Day-számot.
Green Day: American Idiot • Warner • 57 perc, 13 szám. Poptőzsdei árfolyam: ****
