Börzejáték

Közel megháromszorozta megelőző évi növekedését 2004-ben a Budapesti Értéktőzsde. Hát akkor miért tartja a magyar polgár pénzének csupán néhány százalékát részvényekben, és megtakarításainak döntő részét miért bankbetétekre bízza? Talán, mert félelmetes a számára ismeretlen tőzsde, s amúgy is irtózik a kockázattól. Ha netán valakit e hevenyészett magyarázat nem elégít ki, annak teljes meggyőződéssel ajánljuk Kenessei András Őszinte részvényem című kellemes és szellemes, szórakoztató és színvonalas könyvét. (Kaján Tibor kitűnő illusztrációi csak növelik a böngészés örömét.)

A leginkább kisembereknek íródott tőzsdekalauz – alcíme szerint „bevezetés kezdőknek, kivezetés haladóknak” – legfőképpen arra kívánja megtanítani a bátrakat, hogyan tőzsdézzenek. Az eszmefuttatásokból megismerhetjük a tőzsdejáték számos szabályát, alkalmazható módszereit, s egy vitathatatlan aranyigazságot: biztosra sohasem mehetünk. Merthogy, miként a nagy tőzsdeguruk is egyértelműen hangoztatják, a börzei szerencsejátéknak biztos receptje nincsen. Ámde, aki nyerni akar, annak akkor is játszani – és kockáztatni – kell. A könyvünkben ismertetett töménytelen érdekes példa is részvételre buzdítja az érdeklődőket. Jó néhány hasznos tanmese arról szól, ki, hogyan nyert sok pénzt, azután miképpen veszítette el azt, és végül hogyan is mászott ki a gödörből. És ha a szüntelen változásban van valami változatlan, az a befektetők örök kérdései: vegyek vagy ne vegyek, eladjak vagy ne adjak el, most, vagy később? Szerencsére kétségünkkel nem vagyunk magunkra hagyatva, mert „bróker nélkül mozdulni sem tudunk, magunk nem mehetünk a parkettre”. A felelősség – és persze a kockázat – azonban mégis a miénk, mert „a bróker sohasem dönt, csak tanácsol”.

Ha a kisbefektető mindezek után is vállalja a sötétbe ugrást, nem eshet (bukhat) túl nagyot, ha figyelembe vesz jó néhány irányelvet és azokhoz tartja is magát. Persze ki-ki a maga módján. Tudniillik a kisbefektetőknek három típusa van: az egyik a megérzéseire, az ösztöneire hallgat, a másikat megszerzett tapasztalatai vezérlik, a harmadik a nagy intézményi befektetőket igyekszik követni, gondolván, ami azoknak jó, neki is az lesz. Hogy ezután közülük melyik söpör be valóban nagy dohányt, és ki sirathatja elveszített vagyonát, arról nem szól a fáma.

Merthogy nem felesleges ismételni: „a tőzsde veszélyes üzem”. Mint ahogy azt sem, ha az útmutatások szerint lépünk, mérsékelhetjük a „veszélyeket”. Sőt még sokat is kereshetünk. Ehhez persze tartsuk szem előtt az aranyszabályokat és az okos tanácsokat. Elsőként talán azt, hogy „nagyot kaszálni csak sok pénzzel lehet”. A kispénzű befektető tanúsítson önmérsékletet, megtakarításainak nagyjából csak egyharmadát kockáztassa a börzén, nehogy a veszteség őt és családját a végromlásba döntse. Ajánlatos továbbá a kezdőnek a rutinosabb rókáktól tanulni, méghozzá az egyszer-kétszer már alaposan leégett tőkeerősebb befektetőktől. Azután: sohasem fektessünk be csupán egyetlen, akár legígéretesebbnek is látszó részvénybe, mindig építsünk portfóliót. Ha pedig jól megy a játék, akkor se bízzuk el magunkat, ne higgyük, hogy dörzsölt nyerők vagyunk. Ha viszont folyamatosan veszítünk, mert ez is benne van a pakliban, szálljunk ki a partiból.

Végezetül sem mondhatunk mást: „a tőzsde kiszámíthatatlan és megfejthetetlen, várható viselkedését, változását sohasem lehet előre tudni”. A tőzsdejátékos ezért is joggal idézheti Zrínyi Miklós jelmondatát: „Sors bona, nihil aliud”, azaz jó szerencse, semmi más. Ám azt is mindig tudtuk: bátraké a szerencse. Ne féljünk tehát a börzejátéktól, tanuljuk meg szabályait, és vágjunk bele! Tőzsdére, magyar!