Gazdaság

Tovább, tovább

Az értékét egy évtized alatt megötvenszerező OTP-nek köszönhető nagyrészt a tőzsdeindex 15 ezer pontos szintje. Az idén már nem várható száguldás, a 17 ezres érték viszont reális cél.


Tovább, tovább 1

Tőzsdevezetők a pénzügyminiszterrel. Van ok az ünneplésre.

Jó néhányan dolgoznak főállásban tőzsdetörténészként – na persze nem nálunk, hanem az Atlanti-óceán túlpartján. Az örökké a másnapi árfolyamokra kíváncsi befektetők egy része számára fontos támpont, hogy bizonyos korabeli számsorokból milyen következtetést lehet levonni a közeljövőre nézve. A múlt hét elején éppen azt tudhattuk meg e nemes szakma művelőitől, hogy ha az év első hetében emelkedik a tőzsde, az mintegy 75 százalékos valószínűséggel jó évet ígér, míg a mostanihoz hasonló negatív nyitány után az elmúlt 50 évben egyenlő arányban következett pluszos és mínuszos esztendő. Magyarországon nincsenek tőzsdetörténészek, hiszen a börze újraélesztése óta mindössze 15 év telt el. Pedig most biztos sokat nyilatkozhatnának: a piaci szereplők, tőzsdei vezetők és maga a pénzügyminiszter is önfeledten ünneplik a 15 ezer pont fölé emelkedő BUX-ot, egyúttal azonban a jövőre is mindenki kíváncsi.


Tovább, tovább 2

A kerek értékeket szerte a világon hajlamosak a befektetők túlmisztifikálni. Néhány termék, például részvény esetében talán van is némi jelentősége egy-egy ilyen szint áttörésének. Egy kerek szám környékét sokan jelölik ki úgy, hogy ha a papír azt eléri, eladnak. A rafináltabbak ezért kicsit lejjebb adnak megbízást, a lényeg, hogy nagyobb a kínálat az átlagosnál, ezért talán nehezebb is áttörni. Egy index esetében viszont nincs ilyen probléma, ha a mutató értékét meghatározó papírok nagy hányada megy felfelé, az index gond nélkül töri át a kerek értékeket. A mi BUX-unk ráadásul azért is speciális „állatfajta”, mert lényegében négy papír árfolyama mozgatja, azon belül is egyetlen cég felel a BUX harmadáért. Ez a társaság pedig az az OTP, amely kilencéves tőzsdei jelenléte során egyetlen évben sem zárt mínuszban, árfolyama pedig hihetetlen mértékben, szinte pontosan az ötvenszeresére nőtt: 1995-ben – ha a három évvel ezelőtti tizedeléssel korrigálunk – 120 forinton bocsátották ki, a múlt pénteken pedig, két másodperccel a zárás előtt, 6 ezer forintot ért.


Tovább, tovább 3

Ha az OTP súlya mindig 33 százalék lett volna, logikus, hogy a BUX is a tizenhétszeresére nőtt volna – a többi részvény változatlan szintje mellett is – alig tíz év alatt. Ettől ugyan elmaradt, de a több mint megtízszereződés is szép teljesítmény, a tőzsdeindex három éven túli időtávon szinte mindig verte az állampapírokat és a bankbetéteket. A BUX 1991-ben indult el 1000 pontról, ma ugyebár 15 ezernél jár. Viszont igen sok részvénnyel volt alkalmuk a befektetőknek buktát buktára halmozni. A megfelelő részvényválasztás fontosságára a szakemberek időről időre felhívják a figyelmet, az állócsillag OTP mellett minden évben más és más papír húzta az indexet. Két éve a Richter, tavaly a Mol.

Egy kis technika

Magyarországon is nő a technikai elemzések szerepe a fundamentális értékelések rovására: a befektetők – főleg rövid távon – gyakran hoznak döntéseket az árfolyamgrafikonokon látható különböző alakzatok alapján. Deák Balázs, az Inter-Európa Bank elemzője szerint a blue chipek nagyobb részénél a kép továbbra is kedvező a technikai indikátorok alapján. A Mol az elmúlt hónapokban a hosszú távú csatorna fölé egy másodlagos csatornát épített azzal, hogy az áremelkedés meredeksége nőtt. Ennek alja, a csatornavonal tűnik ma fontos támasznak. Ennek szintje 11 ezer 750 forint körül van, s miután az év elején a kurzus ez alá esett, pozitív, hogy pár nap után fölé tudott menni. Amíg ez a támasz nem esik el, a trend pozitív. Az OTP esetében a korábbi csúcsot jelentő 5705 forintos szint látszik fontos támasznak, nem valószínű ugyanakkor az sem, hogy az emelkedés meredeksége nőjön. A Richter grafikonja tavaly szép dupla feneket rajzolt, a papír áttörni látszik őszi, 24 ezer 200 forintos csúcsát. Ha ez valóban megtörténik, elindulhat a történelmi csúcs felé. A Matávnál egyelőre sávkereskedés látszik, csak az éves csúcs, vagyis 960 forint stabil átvitele jelezne egyértelmű hosszt.

Lehet, hogy az idén a Matáv következik? Elsőre furcsának tűnik, hiszen évek óta mindenki temeti a papírt. Most viszont mintha újra erősödne iránta az érdeklődés. A hatékonyságjavító intézkedések végre a profitban is megmutatkoznak, az osztalék pedig csökkenő kamatszint mellett önmagában is vonzó. A Richter már nem köt fedezeti üzleteket a dollár további gyengülését kivédendő, ez – ha a zöldhasú kicsit magára talál – igen jó évet hozhat a gyógyszergyárnak. A Molnál a finomítói árrés és az Ural, illetve Brent olajfajták árkülönbözetének változásai befolyásolják rövid- és középtávon az árfolyamot (a cégnek az a jó, ha mindkét rés nagy), az idén eddig lefelé hajló árfolyam jól mutatja a bizonytalanságot. Figyelemre méltó, hogy az elemzői kedvencek között már gyakran hiányzik a Mol, még az elmúlt évek leglelkesebb Mol-ajánlójának számító Pletser Tamás is más papírokat választott a TOP 3-ba. Az biztosnak látszik, hogy az idén a tavalyi ugrás után csökken a Mol profitja, de az sem lehetetlen, hogy a 2004-es szintet jövőre sem tudja megismételni a cég. Ugyanakkor a konkurensekhez képest meglehetősen alacsony a Mol árazása.

A jelenlegi kilátások alapján ma senki sem mer még eljátszani az idei 20 ezres BUX gondolatával, a kiemelkedő tavalyi drágulás után a 16-17 ezres szintet tartja reálisnak az elemzők többsége. Van viszont élet a BUX-on túl is: az index mozgására szinte zéró befolyást gyakorló FHB-t ugyan több elemző is eladásra készül leminősíteni, annyira drágának látszik, de a mindössze 2 százalék súlyú Egist több szakértő kedvezőbb kilátásúnak tartja a Richternél is.



Tovább, tovább 4

És akkor még nem szóltunk a piac új kedvencéről, egy klasszikus újrafelfedezésről – ez a BorsodChem. A fundamentális tényezőkön kívül (lásd cikkünket a 72. oldalon) paradox módon maga a BUX is a papír mellett szól. Miután a fő tulajdonos kiszállásával a cég közkézhányada jelentősen megnőtt, a papír indexbeli súlya a jelenlegi 0,6 százalékról a következő, áprilisi kosár-felülvizsgálatkor a többszörösére nőhet, a kazincbarcikai cég lehet az index ötödik legnagyobb tagja. Ez pedig a BUX-nak megfelelő portfóliót tartó alapok vásárlását hozhatja magával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik