Újra csendes a tenger, ám a segélykiáltások egyre hangosabbak. A szakértők arról beszélnek, hogy a cunami, az óceánon végigszáguldó szökőár legalább másfél százezernyi halottja után ugyanannyit követelhetnek a járványok. Ez a közeljövő – ha bármi gátolja a sok milliárd dollárnyi segítség becsületes (és ezért hatékony) eljuttatását azokhoz a milliókhoz, akik a lecsendesült tenger partján segítségért kiáltanak.
A „bármi” szó megjelenése már jelzi: az utóbbi napok megmutatták, hogy az általános emberi szolidaritás hosszú évek (talán évtizedek) óta legimpozánsabb, spontán kiáradását sem lehet függetleníteni a politikától. Ezért egyaránt felelősek az adományozók és a segítségre szorulók.
Az utóbbiak közül Indonézia „szolgáltatta” a brutális, sokkoló politikai elemeket. Először mégis az adományozókról kell szót ejteni, hiszen ott van a pénz, ott a segítség infrastruktúrája és ott a hatalmi fölény. Ennek a háromnak az együttes jelenléte eddig is politikaivá tett minden típusú segítséget, ahol az állam hatalma megjelent, a fejlesztésitől a humanitárius segélyig. Most – írja az Economist – „a természeti katasztrófák után nyújtott, eddig tisztának tartott segélyről is kiderült, hogy éppen úgy politikával terhelt, mint a többi”.
VERSENYFUTÁS. Ezt bizonyította az EU és az amerikaiak sajátos versenyfutása, amelybe Jan Egelandot, az ENSZ segélyügyi koordinátorát is bevonták. Az ügy Bush tragikomikus balfogásával kezdődött, aki először 15 milliós segélyt ajánlott, majd a média vitriolos támadásai után (New York Times-cikk: „A garasoskodó”) ezt előbb 35 millióra emelte, végül, felébredvén a valóságra, 350 millió dollárnál állt meg. E tízszeres emelés után feljogosítva érezte magát arra, hogy létrehozzon egy „regionális segélytörzs” nevű szervet Japán, India és Ausztrália részvételével – kihagyva az Európai Uniót. Közben Schröder kancellár – ezzel is jelezvén Berlin igényét az európai vezető szerepre – 660 millió dollárt ajánlott fel; ehhez járult az EU 580 milliós központi felajánlása és az egyes EU-tagállamok által vállalt segélyek sora. A legtöbb kárt szenvedett Indonézia fővárosában, Dzsakartában január 6-án tartott segélykonferencián ezek az arányok lehetővé tették Egeland koncepciójának sikerét: Powell, a Bush-kormányt képviselő, távozóban lévő külügyminiszter elfogadta a „segélytörzs” feloszlatását.
Ezzel úgy ért véget a vita első szakasza, hogy a segélyek ügye a nemzetközi politika általános pozícióharcának részévé vált. Ezt követte a második szakasz, amelynek fő vonása az volt, hogy (gyakorlatias segítő szándékkal) amerikai és brit haditengerészeti erők jelentek meg az indonéz partok mentén, mégpedig Szumátra északi részén, a szökőárt elindító tengeralatti földrengés gócának közelében. Itt mások voltak az erőviszonyok, mint a pénzügyi segély vitájában. Négy brit romboló oldalán húsz amerikai egység tűnt fel, köztük az Abraham Lincoln anyahajó, 1300 tengerészgyalogossal és fedélzetén helikopterekkel.
KÖZBESZÓL A POLITIKA. Ebben a szakaszban derült ki, hogy a szenvedők megérdemlik a segítséget, de a szenvedők felett tornyosuló állam már nem feltétlenül. Indonéziában veszett oda a cunami összes áldozatának kétharmada. A legnagyobb pusztítást Szumátra északi része, Aceh tartomány szenvedte el, ahol 1976 óta véres háború dúl a Szabad Aceh mozgalom szeparatistái és az indonéz hadsereg között, s e harcban még a szökőár sem hozott szünetet. Ilyen helyzetben az amerikai helikopterek által hordott segélyek jelentették az egyetlen „életvonalat” Aceh távoli körzeteihez. E valóban értékes akciót a múlt hét vége óta lassú halálra ítéli a politikai ostobaság.
A tartomány évtizedek óta a hadsereg korrupt tisztikarának vadászterülete. A vezérkart és az indonéz kormányt zavarja, hogy a szökőár óta idegenek vannak Acehben, akik belelátnak a garázdálkodó katonai parancsnokok kártyáiba. Bush ezúttal sem érzékelte a szituáció kényes voltát, és hadseregének segélyakcióját nyomban aprópénzre akarta váltani. Kihasználva, hogy Indonézia a világ legnagyobb lélekszámú mohamedán országa, azzal büszkélkedett, hogy az Acehnek segélyt szállító amerikai helikopterek látványa „megtaníthatja az iszlám világot az igazi amerikai értékek megbecsülésére”. Ez pompás ürügyet szolgáltatott az erős katonai befolyás alatt álló indonéz kormánynak egy „iszlám szellemű” ellenlépésre. A múlt hét végén bejelentették: március végéig minden idegen katonai segélyegységnek távoznia kell. A civil segélyszolgálat munkatársai pedig csak indonéz katonai kísérettel hagyhatják el Aceh tartomány nagyobb városait.
A politika a könyörületet is könyörtelenné teheti.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
