Gazdaság

Kapcsolatkarrier

Az üzleti életben fontos kapcsolatok megszerzése és ápolása szinte művészet; igaz, a szakmai hozzáértést nem pótolja.

Kapcsolatkarrier 1

Egy baráti társaságban bemutatott ismerőssel kezdett beszélgetni Egyed Géza, a Westdeutsche Landesbank Rt. vezérigazgatója. Bár szakmai dolgok nem kerültek szóba, a szimpatikusnak bizonyult ismerőssel később tárgyalni is leültek, s az illető cége végül a bank ügyfele lett. „Az üzleti életben is nehéz megegyezni azzal, akivel a magánéletben nem találjuk meg a hangot” – vallja a vezérigazgató.
A networking fontosságát nehéz túlbecsülni: a DBM karrier-tanácsadó adatai szerint hazánkban az elbocsátás, leépítés, átszervezés miatt kényszerű munkahelyváltást elszenvedők 60 százaléka a kapcsolati hálóján keresztül talál új állást, s ezzel némileg még alatta is maradunk az európai átlagnak. Hol tehetünk szert új ismerősökre? A profi „networkingelők” kívülről fújják a tipikus helyszíneket: a munkahelyen, az irodában éppúgy, mint a folyosón vagy az ebédlőben, a sportkörben, konferenciákon, kamarában, szakmai egyesületekben, tréningeken, képzéseken, egyáltalán bármilyen szervezetben, amelyben részt veszünk. „Kevésbé nyilvánvalóak a több proaktivitást igénylő ötletek, ha például partit rendezünk, cikket publikálunk vagy éppen mi alapítunk egy klubot” – mutat rá Stuart Lindenfield, a DBM nemzetközi ügyvezető partnere. Nem e tanácsok miatt, de Egyed Géza például olykor cikkeket ír, emellett elnökségi tag a Magyar Bankszövetségben, tanít a Nemzetközi Bankárképző Központban, s persze eljár konferenciákra hallgatóként és előadóként egyaránt.







KOMMENTÁR –




Kapcsolatkarrier 6
Vrannai Katalin, a Figyelő rovatvezetője

Kész átverés show
Asztalnál jó – ezt szokás mondani az olyan mened-zserekre, akik a kapcsolatépítésben kiválóak, a munkában azonban kudarcot vallanak. Mégis „szállnak virágról virágra”, azaz munkahelyről munkahelyre. Ezek az emberek a networking mesterei, azt is képesek eladni magukból, ami valójában nincs meg bennük. Mások viszont, ha van is tehetségük a munkához, ezt csak a közvetlen környezetük tudja. Őket győzködik a karrier-tanácsadók, hogy továbblépésük érdekében ne féljenek sorban felhívni az ismerőseiket, hiszen ez még nem szégyellni való protekció: a munkáltatók szívesebben vesznek fel olyasvalakit, akit többé-kevésbé ismernek, de legalábbis valaki ajánlotta nekik.

Valami más is meghúzódik azonban a háttérben: az emberi lustaság. Szeretjük a könnyebbik végét megfogni a dolgoknak, akkor is, ha történetesen hr igazgatók, munkahelyi vezetők, netán a saját pénzünkkel játszó tulajdonosok vagyunk. Szívesen elhisszük, hogy gondunkat – egy üres állás betöltésének feladatát – megoldottuk, nem kell már tennünk érte semmit. Itt van ez a kedves ismerős, akivel egy fogadáson találkoztunk, látnivalóan kézről-kézre adták, ismerte és megdicsérte a cégünket, s bennünket személyesen is, miért ne őt válasszuk? A referencia-kérés feleslegesnek tűnik, s ha mégis rossz híreket kapunk, azokat nem akarjuk tudomásul venni. Akkor ugyanis a saját fejünkre zúdítanánk a kiválasztás minden problémáját.

Annak, aki képes kihasználni az effajta emberi lustaságot, nem probléma az elhelyezkedés, hiába boldogok volt kollégái, hogy végre megszabadultak tőle. Így jut új álláshoz az a topmenedzser, aki félmilliárd forintot elköltött egy új termék bevezetésére, hogy aztán kivonja a piacról, majd egy másik cégnél immár egymilliárdért tegye meg ugyanezt. Ilyen az a „fejvadász”, akit már rég nem jegyeznek a szakmában, de a sajtóban még mindig szakértőként adja el magát, de az az expat is, aki anyanyelvi angol nyelvtudását felhasználva kábítja el az őt hasonszőrűnek érző, szintén külföldi alkalmazóit, hogy aztán hasznot nem hozva továbblépjen, magasabb fizetésért.

Mindazonáltal a fő-networkinges címre alighanem Kulcsár Attila pályázhatna, aki minden szakképzettség nélkül volt képes elhitetni nemcsak az ügyfeleivel, köztük cégvezetőkkel, parlamenti képviselőkkel, de még a K&H volt vezérigazgatójával, Rejtő E. Tiborral is: jó lesz, ha rábízza magát. Partnerei, ha tudtak az illegális ügyletekről, elhitték, hogy nem fognak lebukni, ha pedig nem tudtak, nem fogtak gyanút az irreális hozamok láttán. A networking a lehető legjobb esetben is magában foglalja a képmutatást: profi művelője arra is rámosolyog, akit nem szeret. Célszerű megtanulnunk óvakodni tőle – és persze élni vele.

SZÍVÜGYEK. „Ha olyan dolgokkal foglalkozom, amit fontosnak tartok, az hozza magával a kapcsolatokat is” – vallja Czakó Borbála, az Ernst & Young Hungary vezérigazgatója, akiről köztudott, hogy igen aktív „társadalmilag”. Szívügyei a felelős vállalatirányítás és a női esélyegyenlőség. A cégen belül is mentorál női kollégákat, tagja a Közép-Európai Egyetem (CEU) igazgatóságának, a Magyar Business Leaders Fórum elnöke, s a Görög-Magyar Üzleti Tanács helyettes elnöke. Az üzletasszony otthonában időnként kisebb vacsorára hív meg embereket, de nagyobb társaságban is feltalálja magát. Amikor például Budapesten járt az Ernst & Young nemzetközi főnöke, a cégen belüli ültetett vacsorát úgy oldotta meg, hogy minden fogásnál más-más asztalhoz ültette a vezetőt, akivel így mindenkinek módja volt szót váltani.

Persze, nem elég találkozni az emberekkel: valahogy el is kell indítani a társalgást. Lindenfield rendszeresen tart „networking” készségfejlesztő tréningeket, ahol például az egyik feladat a „megismerkedés egy percben”. A gyakorlat során ennyi idejük van a résztvevőknek, hogy képzelt beszélgetőpartnerüknek bemutatkozzanak, elmondják, mivel foglalkoznak, eláruljanak valami kis titkot, nem nyilvánvaló információt magukról, és végül felajánlják a másiknak, hogy miben tudnának segítségére lenni. „Élesben” ennél rendszerint több idő áll a rendelkezésünkre, hogy bemutassuk magunkat, ám a profi „networkelők” nem győzik hangsúlyozni: csak akkor lehet sikeres a kapcsolatépítés, ha valóban őszintén érdekel minket a másik ember. S persze, ha nem csak akkor keressük a másikat, hogyha szükségünk van a segítségére.

„Kialakítani könnyebb egy kapcsolatot, mint fenntartani” – figyelmeztet Egyed Géza. Különösen azokkal szemben igényel ez odafigyelést, akikkel nem állunk napi kapcsolatban. Őket időnként „érdek nélkül” is tanácsos felhívni. Jólesik a másiknak, ha gratulálunk a névnapján, vagy figyelemmel követjük, mi történik a cégénél, s időnként összefutunk egy kávéra. Ha az ember szívélyesen, őszintén fektet energiát a kapcsolataiba, az előbb-utóbb megtérül – még ha nem is feltétlenül ugyanonnan. „Azzal barátkozom, akit szimpatikus személyiségnek tartok, hiszen ez nem pozíciófüggő. Én sem szeretem, ha valaki a beosztásom miatt közeledik hozzám” – mondja Czakó Borbála. Ezt igazolja, hogy a CEU-n diákokat is mentorál, s nagy sikernek éli meg, ha egy-egy tanítványa később sokra viszi.

A networking egyébként nemcsak az egyének, de a cégek számára is gyümölcsöző: Stuart Lindenfeld a Critical Eye folyóiratban megjelent cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy azon cégek, ahol bátorítják és fejlesztik a dolgozók kapcsolatépítő képességét, hosszú távon sikeresebbek. Vállalaton belül az alkalmazottak hálózatépítése a jobb információáramlásban és csapatmunkában, kifele pedig az új ügyfelek vagy éppen alkalmazottak könnyebb megszerzésében térül meg.

HÁLÓ A HÁLÓN. Ma már az internetet is felhasználhatjuk kapcsolataink bővítésére. Angol nyelven az Ecademy.com, a Linkedin.com és hasonló oldalak szolgálnak – a regisztrált tagok bemutatkozása, illetve különböző érdeklődési csoportok, levelezőlisták révén – a kapcsolatok szerzésére. „A weben is érvényes azonban, ami a hétköznapi életben: aki csak ül és vár, hogy a többiek odamenjenek hozzá, azzal valószínűleg nem sok minden fog történni” – int Stuart Lindenfield. Érdemes tehát a neten is proaktívnak lenni, és mások figyelmét felkeltő tartalmat közölni magunkról. Magyar nyelven kifejezetten üzleti networkingre kitalált honlapok még nem léteznek, de a régi ismerősöket itthon is előbányászhatjuk (www.wiw.hu, www.osztalytarsam.hu). Ha hasonló érdeklődésű emberekre vadászunk a neten, az adott témájú fórumokban való hozzászólással szerezhetünk új ismerősöket, ezek fanatikusai időnként „offline” is összejönnek. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik