Gazdaság

Alul minden


Alul minden 1

Romantika – talán ebben a kifejezésben foglalható össze mindaz, amit erre az évre kínálnak a nőifehérnemű-gyártók. A múlt év végén már fölvonultatott 2005-ös kollekció ugyanakkor szó szerint veszi ezt, s nem keveri holmi érzékek csábításával. Visszahúzódóban a fedetlenség, a pántok közül kitüremkedő testiség, sokkal inkább a hagyományos értelemben vett rafinéria dominál a hölgyek alsóruházatában. Így a melltartók is funkcionálisabbak lettek, magyarán már nem elsődleges cél az egekig emelni a kebleket – ellenben amit adott a természet, azt elegánsan, szépen „keretezik be”. Ehhez a romantikus kelléktár minden eszközét felvonultatják a designerek, kezdve a csipkétől egészen a rózsaszín masnicskákig. Mert bizony ismét hódít a sokszor lenézett „bugyirózsaszín” és „babakék”, csak most úgy hívják, „karibi impresszió”. Annyi történt, hogy az alaptónust a tervezők megszórták apró virágmintákkal, de feltűnhetnek olykor halak és egyéb egzotikumok is. Szinte teljesen eltűnt a kínálatból a testszínű pánt, úgy tűnik, a női fehérnemű kezdi visszanyerni eredeti funkcióját, miszerint attól izgalmas, hogy többet takar.

Ettől persze még divatban maradt a sejtelmesen áttetsző csipke, amely esetenként felfuthat akár a pántokig: ezek lehetnek egy darabból, vagy két részből állók is. Igazi izgalmat a formák sokszínűsége rejt magában, hiszen a normális bikini mellett létjogosultságot kapott a babydoll hatású felső, mely leginkább a melltartó és a kombiné előnyeit egyesíti. A sportosabb megoldások olykor pánt nélküliek, illetve az alsónál egyre többször találkozunk a száras fazonnal – innen már csak egy lépés, hogy visszatérjen az úgynevezett francia, bőszáras lenge „intimitás” a maga fodros romantikájával. Reneszánszát éli a fűző (míder, cor-sette) és a harisnyatartó, ám ezeknél is a polgáriasabb színvilág (fekete, fehér) dominál, míg a „romlottabb” vörös szinte eltűnt a palettáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik