Valószínűleg szebb karácsonyi ajándékot nem is kaphatott volna, mint Gyurcsány Ferenc meglepetését, aki január elsejével létrehozta az MTH-t és Önt nevezte ki annak elnökéül. Mit gondol, a hivatal felállításával a turizmus ügye a súlyához méltó helyet kap majd a kormányzatban?

– Mindenképpen. Az iparág ügye kormányhivatali szinten kiemeltebb szerepet kaphat, mint valaha. A turizmus, amely a hazai GDP 8,15 százalékát adja, és a foglalkoztatásból 12 százalék erejéig veszi ki a részét, immár állami szinten is elismert, s a gazdaságban betöltött szerepéhez méltó helyre került. Az új hivatal feladata a fejlesztéspolitika kidolgozása, a stratégia- és jogszabályalkotás, illetve a nemzetközi kapcsolatok ápolása lesz. Nagy eredménynek tekinteném például, ha elnökségem alatt elfogadnák egy 5 ezer fős budapesti kongresszusi központ tervét, és e létesítmény fel is épülhetne.
– Arra biztosan lenne állandó kereslet. De miként látja, az ázsiai szökőár-katasztrófa hogyan rendezi át a világ turistaforgalmát, illetve mennyire rontja le a látogatottságot tragédiában érintett országokban, amelyek a Turisztikai Világszervezet (WTO) szerint a földkerekség turistaforgalmának eddig 4 százalékát adták?
– Nem kizárt, hogy a térség szerepe átmenetileg csökken. Ezáltal olyan, földrajzilag máshol elhelyezkedő nyaralóhelyek kerülhetnek reflektorfénybe, amelyek hasonló vagy azonos adottságokkal rendelkeznek, mint a szökőár sújtotta terület. Azt gondolom, a tragédiának lesz egy olyan hozadéka, hogy a turizmusra vonatkozó jogalkotás valahogyan megtanulja kezelni az ilyen eseteket. Megindul egy jogalkotási folyamat, amely rendezi, hogy az effajta tragédiák bekövetkeztekor mekkora a felelőssége az utasnak, mekkora a szolgáltatónak és mekkora a biztosítónak.
– Mit gondol, biztonságos desztinációként felértékelődhet Európa, illetve ízléses dolog egy ilyen tragédia után ráerősíteni Magyarország marketingjére?
– Európa, amelynek látogatottsági mutatói az utóbbi időben csökkentek, felértékelődik. Illetve azon belül is komolyabb szerephez juthatnak azok az országok, ahol tragédia, merénylet, katasztrófa eddig nem történt. Magyarország marketingjét erősíteni nem ízlés kérdése, hanem kötelesség. Nem meglovagolni kell a szerencsétlen helyzetet, hanem a tisztesség, az etika a határain belül élni a lehetőséggel.
50 éves, nős, 2 leány édesapja
Végzettsége: jogász-ügyvéd (ELTE)
Kedvencek
Könyv: Bulgakov: Mester és Margarita
Film: Fellini: Róma
Zene: Mozart, Pink Floyd
Desztináció: Balaton-felvidék, Horvátország
Hobbi: utazás, bridzselés, ultizás, teniszezés
– Mindkét helyre szívesen látogatok, de sem a két helyzet, sem a két desztináció nem hasonlítható össze. A katasztrófa sújtotta térség nagyobb gondban van. A WTO például igyekszik példát mutatni: február elsejére Phuketre hívta össze rendkívüli ülését. Mi, magyarok a térség turizmusának ismételt fellendülését azzal segítjük, hogy a Hungexpo vezérigazgatójának felajánlása alapján lehetővé tesszük: a tavaszi Utazás Kiállításon a thaiföldi kiállítók ingyenesen rendelkezésükre bocsátott standokon jelenhetnek meg. Az erdélyi állapotokat firtató kérdésére azt mondhatom, ismerőseim cáfolják az inzultusokat, tehát nincs okom feltételezni, hogy bántódásom esne, ha odamennék.
– Mit gondol, enyhítheti-e a határon túli magyarok bánatát a miniszterelnök ígérete, miszerint 5 évre érvényes vízumot kaphatnak, illetve áttelepülésük is leegyszerűsödhet?
– Igen, de tovább enyhíthetik a keserűséget olyan gazdasági kapcsolatok is, amelyek interregionális programokat szorgalmaznak. Erre már van sikeres példa. A Körös környékén ugyanis létezik olyan program, amely turisztikai szempontból egyszerre fejleszti a folyó hazai és romániai szakaszát. A gazdaságilag közös érdekeltségek létrejöttét azért tartom fontosnak, mert ezzel megalapozható: úgy maradjanak a helyszínen az ott élő magyarok, hogy a térségfejlesztés következtében javulnak megélhetési körülményeik, ugyanakkor ápolni tudják magyarságukat.
