Több kis MÁÉRT-es hajolt össze Szabadkán, hogy egy hónappal a nyugtalanító emlékezeItű népszavazás után, ismét hitet tegyenek a kettős állampolgárság mellett. Zárónyilatkozat szintjén demonstratívan egységesek voltak a határon túli magyar szervezetek képviselői, s létrehoztak egy egyeztető fórumot is, amely a közös érzelmi politikát intézményesíti. Azon túlmenően azonban, hogy ezek után végképp kérdéses, kiket is képvisel a Magyarok Világszövetsége, meglehetősen behatárolt lehet csak ennek az érdekegyeztetésnek a terepe. Arra jó, hogy morális adósságára emlékeztesse a magyar politikai elit egészét, tizenöt évvel a rendszerváltás után, egységes nemzetstratégia hiányában.
Lambert Gábor, a Figyelő senior szerkesztője
ELTÉRŐ ÉRDEKEK. Ám a napi politika szintjén a helyi hatalomból kiszoruló és az uniós közösségtől távol tartott vajdasági magyaroknak és szervezeteiknek egészen más a mozgásterük és így az érdekeik is, mint például a befolyásos kormányzati szerepre készülő RMDSZ-nek, amely hazai státusát azzal erősítheti, ha eredményesen tudja egyeztetni Budapest és Bukarest uniós érdekeit. Továbbmenve, a romániai magyar szervezet vezetői az elmúlt években eltérő viszonyt alakítottak ki a magyarországi politikai pártokkal, mint a szlovákiai magyarság képviselői, akiket viszont egészen más gyakorlati kérdések izgatnak, mint a kárpátaljaiakat.
Az eltérő érdekekről máris sokat elárul: a zárt ajtók mögötti szabadkai tárgyalások két napja is kevés volt ahhoz, hogy a résztvevők Gyurcsány Ferenc bejelentéseiről közös véleményt alakítsanak ki. Jóllehet, a kezdeményezéseknek legalább az a része, amely szerint a kormány alkotmányosan rendezné a határon túli magyarok jogállását, közjogi tartalommal töltve meg a fogalmat, reagálást érdemelt volna az érintettek részéről. Talányos az a felvetés is, hogy Magyarország az EU egész területére érvényes útlevelet adna a határon túliaknak. Még ha ezt sikerülne is egyeztetni Brüsszellel – ami meglehetősen aggályosnak tűnik -, akkor is felmerül a kérdés, kiadható-e ilyen okmány más országok állampolgárainak. Netán a közjogi tartalom megfogalmazására irányuló szándékok éppen valamilyen „külhoni állampolgárság” fogalmát akarnák tisztázni? Ellenkező esetben viszont milyen uniós formulákkal lehet ezt az „adok is meg nem is” igyekezetet alkotmányosan körülírni?
A Szabadkán összegyűlt érintettek reagálása azért sem ártott volna, mert annyi kétségtelen, hogy a miniszterelnöki kezdeményezések megszabták a vita kereteit, legalábbis a jövő évi választásokig terjedő időszakra. Divatosan szólva: nemzetpolitikai kérdésekben Gyurcsány tematizálta a közbeszédet. Amennyiben pedig az év eleji lendület kitart, s még a tavasszal bevezetik az öt évre szóló (de legalábbis a 2007-re tervezett schengeni csatlakozásig érvényes) nemzeti vízumot, továbbá az eddigi megalázó letelepedési és honosítási procedúrát valóban gyorssá és emberszabásúvá alakítják, a kormány a követhetetlen csatornákon szétfolyó ilyen-olyan támogatásoknál többet tesz a határon túliakért. Ennél nagyobb eredmények viszont csak kiterjedt diplomáciai erőfeszítésektől és a hazai politikai párbeszéd megindulásától várhatóak.
PÁRBESZÉD NÉLKÜL. Ami az előbbit illeti: értékelendő és a múltbéli tapasztalatok alapján igazolható az a gesztus, hogy a kormányzati javaslatokról előzetesen tájékoztatták Brüsszelt és a szomszédos országokat. Ettől még nem lesz egyszerűbb sem a schengeni csatlakozás után is érvényes nemzeti vízum diszkriminációmentes megadásának, sem az európai útlevél ötletének a kidolgozása és elfogadtatása, de legalább a szándékokat nem kérdőjelezhetik meg utólag esetleges ellenérdekelt felek.
Ami viszont az alkotmányozáshoz szükséges politikai párbeszédet illeti, a jelen viszonyokból kiindulva ez tűnik a kezdeményezések leginkább utópisztikus részének. Talán létrejöhet az MDF felvetette négypárti találkozó, de a konszenzusos nemzetpolitika kialakításának esélyeit érzékelteti, hogy – mint az év elején megtudhattuk – Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor eddigi kapcsolattartása egyszeri kézfogásban merült ki. A mai politikai elit (Boross Péter exkormányfő szavaival élve) úgy működik, hogy a dolgoknak elsősorban nem valóságos, hanem kommunikációs értékük van.
Márpedig lehet-e nemzetpolitikai minimumot megfogalmazni a politikai együttműködés kultúrájának a minimuma nélkül?
