Etnobiznisz

Ősi nemesi hun család sarja vagyok, a felmenőim annak idején Árpád vezérrel jöttek be a Kárpát-medencébe, pontosan tudom, hogy a honfoglaló magyarok hány szekérrel és hány lóval érkeztek ide – érvelt a Figyelőnek Kisfaludy György, az Univerzum Egyház első embere, a magyarországi hunok vallási ágának vezetője amellett, hogy nem haltak ki a hunok 1500 évvel ezelőtt, mint azt a történészek állítják. Lám, ő az élő bizonyíték, s rajta kívül még az a 2147 ember, aki aláírta a kisebbséggé nyilvánítást kezdeményező indítványukat.

Kaltenbach Jenő. A kisebbségi ombudsman szerint is ki kell szűrni a visszaéléseket.

ELŐNYÖK. A hunoknak a kisebbséggé nyilvánításhoz egyébként bizonyítaniuk kell(ene), hogy önálló nyelvvel és kultúrával rendelkeznek, illetve azt, hogy száz éve közösségként léteznek Magyarországon. Az önálló hun nyelv könnyen ellenőrizhető, különösen az, hogy élő, beszélt formában létezik-e. „Ebben azért erősen kételkedem, mint ahogy abban is, hogy a hun közösségi életnek különféle szerveződései, egyesületei, és más kulturális szervezetei működnének Magyarországon” – tette egyértelművé álláspontját megkeresésünkre Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa. A kérdésben az országgyűlés a tavaszi ülésszakon dönt. A rendszerváltás óta egyébként még nem fordult elő, hogy egy közösség a már elismert 13 nemzeti és etnikai kisebbség mellett (lásd külön) kezdeményezte volna saját kisebbséggé nyilvánítását. (Pontosabban az égei macedónok szerettek volna maguknak ilyen státust három évvel ezelőtt, de nem tudtak ezer hiteles aláírást összegyűjteni.)

Nehezen deríthető ki, milyen politikai, kulturális és gazdasági motiváció áll a mostani indítvány hátterében, az azonban bizonyos, hogy a kisebbségi lét – összhangban a kisebbségekre vonatkozó európai normákkal – számos közéleti-oktatási és kulturális önszerveződési joggal és költségvetési támogatási jogosultsággal jár, hogy ápolni tudják nyelvüket, kultúrájukat, hagyományaikat.

Az 1993-ban született vonatkozó törvény azonban minden pozitívuma ellenére megérett az átdolgozásra. Egyszerre teszi pazarlóvá és forráshiányossá a hazai kisebbségi szervezeti rendszert, mert míg az érdemi munkát végző kulturális intézményeket bénítja az állandó pénztelenség, azonközben az ál-kisebbségi önkormányzatok százai százezreket, milliókat tesznek zsebre évente. (Éves működési támogatásként ezek mindegyike 713 ezer forintot kap a központi költségvetésből, emellé jönnek a kiegészítő állami támogatások, pályázati pénzek, valamint a helyi és a megyei települési önkormányzatok juttatásai.) A visszaélésre a kiskapukat egyszerre három jogi norma szolgáltatta: az alkotmány, a választójogi törvény és a már említett 1993-as kisebbségi törvény. Az alkotmányból az uniós csatlakozáskor került ki az a passzus, amely kimondta, hogy minden felnőtt, választási joggal rendelkező magyar állampolgár jogosult részt venni az országgyűlési, a helyhatósági és a kisebbségi önkormányzati választásokon. Ez utóbbi adott ötletet a többségi társadalom „önkontrollal nem rendelkező” tagjainak ahhoz, hogy kisebbségi jelöltként induljanak a választásokon, vagy barátaikat, ismerőseiket beszavazzák az adott település kisebbségi önkormányzataiba. Az alkotmányi „kiskapu” megszűnt, a választójogi és a kisebbségi törvényben szereplő passzusokat azonban még nem módosították. Az erre vonatkozó javaslat már a parlament előtt van, de egyelőre nem tudni, mikor születik egyetértés, a Fidesz ugyanis tavaly decemberben jelezte, hogy nem támogatja az ügyet.

KAKUKKFIÓKÁK. „Jellemző példa az etnobizniszre az a vidéki labdarúgó csapat, amelyik új felszerelést, s néhány labdát akart vásárolni magának, ezért német kisebbségiekként indultak a tagok az önkormányzati választásokon” – elevenítette fel az esetet Eiler Ferenc, az MTA Etnikai-Nemzeti és Kisebbségkutató Intézetének kutatója. Az igazi német kisebbség számára persze kellemetlen volt a „csalás”, de nem tehettek semmit, mert a törvény szabad identitásválasztást deklaráló elve miatt senki nem kötelezhető nemzetisége „megvallására”, illetve nem kérdőjelezhető meg, ha valaki az adott nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozónak mondja magát. A Budapesten megalakult 18 kisebbségi román önkormányzat közül 14-ben nem román származásúak, hanem romák vagy Romániából áttelepült magyarok ülnek, a szlovák kisebbségi önkormányzatok 10, a német önkormányzatok 7-8 százaléka olyan képviselőkből alakult meg, akik nem is tagjai az adott nemzetiségnek. Fuzik János, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke maga is tud több olyan településről, köztük a borsodi Ináncsról, Jákfalváról, Perkupáról és Putnokról, ahol annak ellenére tartottak szlovák kisebbségi választásokat, hogy egy fia szlovák nem él ott. Az országos önkormányzat egyébként a regionális tanácskozásaira meghívta a „kakukkfióka” önkormányzatok képviselőit is, akik semmit nem tagadtak. Olyan érvekkel szépítették a helyzetet, hogy a határ mentén élnek, s szeretnék a szomszédos szlovákokkal ápolni a kapcsolatot, vagy hogy ők pusztán segíteni akarták a hazai szlovákságot.

A visszaéléseket Kaltenbach Jenő országgyűlési biztos szerint is ki kell szűrni. Az erről szóló módosító javaslat általános vitáját a parlament múlt év tavaszán megnyitotta, ám az európai parlamenti választások miatti politikai csatározásokra tekintettel rögtön félre is tette. Az aktív és passzív választási jog a változtatás után csak azokat illetné meg, akik kérik felvételüket a választói névjegyzékbe, s kérelmüknek az adott kisebbség társadalmi bizottsága helyt ad. Ahhoz, hogy valahol választásokat tartsanak, legalább 30 személynek fel kell kerülnie a választói névjegyzékre, és a kisebbségi választóknak legalább 5 jelöltet ki kell tudniuk állítani. Idáig ilyen limit nem volt, ott is lehetett kisebbségi önkormányzati választásokat tartani, ahol csupán 5-10, magát valamely nemzetiséghez tartozónak valló személy él.

A választói névjegyzék bevezetését a 13 kisebbségi szervezet közül 7 élesen ellenzi, arra hivatkozva, hogy visszaélhetnek a lajstrommal, s esetleg diszkrimináció éri a közösség tagjait. (A névjegyzék adatait azonban szigorúan kezelnék, s a választásokat követően megsemmisítenék.) Szakértők szerint sokkal inkább arról van szó, hogy ha a kisebbségekről választói névjegyzék készülne, következtetni lehetne a valós számukra, kiderülhetne például, hogy jóval kevesebben vannak, mint ahogy azt állítják magukról. Az ombudsman álláspontja szerint a kulturális autonómia támogatását csak akkor szabad közpénzből fizetni, ha biztosított az elszámolás és a felelősség. E nélkül csupán tetszetősen demonstrálja az állam, hogy mennyire kisebbségbarát, valójában azonban az évi egyszeri ökörsütést, valamely egynapos kulturális fesztivált vagy Mikulás napi megajándékozást finanszíroz, a képviselők pedig felveszik a tiszteletdíjukat. Ha viszont valóban az identitásőrzést szolgáló intézményekre, azaz óvodák, iskolák működtetésére fordítanák a kisebbségek a pénzt, s ezt valamilyen módon kontrollálnák, rögtön nem lenne biznisz az etno.