Stratégia játék után, ha lehunyom a szemem, gyakran érzem, hogy csapatok rohamoznak – osztja meg lidérceit társaival egy aktív játékos a Prohardver című internetes portál fórumán. Vizionálásával nincs egyedül. „Volt, hogy amikor az utcán valamit nem láttam jól, nyúltam volna a távcsöves puskáért, hogy rázoomoljak az objektre” – írja egy megértő partnere. De van, hogy a felpörgetett fantázia élesebb helyzetet szül: „Pár éve intenzív carmageddonozás után hazafelé tartottam kocsival, és a zebrán ballagó gyalogos látványa gázadásra késztetett. Skoda 120-asom pocsék gyorsulásának köszönhetően reális veszély azonban nem állt fenn” – gyónta meg egy potenciális szenvedélybeteg.
Ő ugyan – a többi vallomástevőhöz hasonlóan – nem tartja magát orvosi esetnek, a társadalom többsége azonban Csernus doktor hatáskörébe utalná mindazokat, akik a számítógépes játékfüggőségbe süppedve produkálnak extrém tüneteket. „Ha valaki találkozik egy mániákussal, nem kell egyből pszichiáterért kiáltani” – veszi védelmébe az érintetteket Fekete Zsombor, játékkutatással foglalkozó szociológus. A szakembernek magának sincs kész definíciója a játékaddikcióra, illetve azt sem tudja, hány, a gép előtt töltött óra után fordul kórosba a játékszenvedély. Azt mondja, akkor lehet gyanakodni függőségre, ha az illető a játék rovására elhanyagolja feladatait, munkáját, társas kapcsolatait, továbbá személyiségtorzulás és elvonási tünetek jelentkeznek nála.
FEJLÖVÉSEK. Az alapképlet szerint a játékos a gép előtt információhoz jut, ezt az agya feldolgozza, ami reagálásra készteti. A profi játékosok arról ismerhetők fel, hogy esetükben az inger és a reakció közti idő jelentősen lerövidül. Ellenség felbukkanásakor csípőből tüzelnek. Ha a játékos például fejlövésekkel szeret kedveskedni ellenségének, igényévé válik, hogy minél gyakrabban élje át a nem mindennapi élményt. Fekete Zsombor szerint ez azonban nem feltétlenül az agresszivitás kóros megnyilvánulása: multiplayer (többsze-replős) játékok esetén a társas tevékenység, a szociális kapcsolatok kialakításának és fenntartásának, a másokkal való interakciónak a szükséglete nyilvánul meg inkább. Szerepjátékoknál pedig a más bőrébe bújás igénye. Ekkor ugyanis olyan szerepek is felvehetők, amelyek nem felelnek meg a környezet szabta normáknak, vagy csupán a való életben nincs lehetőség és terep a szerephez tartozó tevékenységformák gyakorlására. Jó példa erre az újabban divatos Political machine nevű játék, ahol Bush vagy Kerry bőrébe bújva lehet ringbe szállni az elnöki székért. Az elnökválasztás szimulálásakor motiváló erő a dominancia gyakorlása, a presztízsre, befolyásra, pozícióra való törekvés, az egyre jobb teljesítmény elérésének vágya, továbbá az akadályok legyőzéséből származó örömre való törekvés. „Nem gondolom, hogy valakit ezen ambíciók fellépése miatt kezelni kellene” – mondja Fekete Zsombor.
Más véleményen van viszont minderről egy magyar fejvadász, akinek bevett szokása, hogy jelöltjeitől megkérdezi, szeret-e számítógépes játékkal játszani. Az „igen” rossz válasz, ez esetben ugyanis vélelmezi, hogy az illető függő, éjszakákon át játszik, és másnap fáradtan megy a munkahelyre, vagyis rossz munkaerő. Nyilván nem tudja, hogy elit cégeknél sem ritka, hogy munka utáni lazítás gyanánt a fehérgalléros dolgozók klánokba szerveződve rendeznek virtuális vérfürdőt az interneten keresztül, mondjuk a Quake játék segítségével. Sőt, az egész napos feszültség levezetéseként előfordul, hogy nem idegenek, hanem konkurens cég csapatai ellen támadnak.
Ezért persze még senkire nem kerül rá a kényszerzubbony, sőt a pszichiáterek egyelőre el sem ismerik szenvedélybetegségként a videójáték-függőséget. A mértéktelen internetfüggőség ellenben betegségnek számít, jóllehet a közvélekedés ez utóbbit kevésbé tartja számon devianciaként. Az emberek inkább empátiával, semmint ellenszenvvel viszonyulna az olyan, szintén az internetes fórumokon olvasható bejegyzésekhez, mint: „Ha valamit nagyon nem találok, legyen szó kulcscsomóról, kikapcsolt mobiltelefonról vagy távirányítóról, tudat alatt fölmerül bennem, hogy rá kellene keresnem a neten.” Vagy: „Napi 10-12 óra netezés után, ha valami alá van húzva egy könyvben, mindig rá akarok klikkelni, újságolvasáskor pedig lapozás helyett automatikusan tekerném az egér görgőjét.”
Függési tünetek a hazai internetező társadalom 6 százalékánál mutathatók ki – derül ki az Információs Társadalom és Trendkutató Központ (ITTK) vizsgálatából. E szenvedélybetegség kialakulása nem a gép előtt töltött órák számától függ. Netezhet valaki több órát is naponta, ám ha a monitorbújásnak a társas kapcsolatai nem látják kárát, nincs baj. A probléma ott kezdődik, amikor az illető nem tudja abbahagyni a szörfözést, akkor sem, ha egyéb dolga lenne, nem tud felállni a géptől az előre eltervezett időben. Tünet az is, hogy ha megvonják az illetőtől a világháló használatát, akkor feszültté válik, retteg, szorong, hogy lemarad valami fontosról, legyen szó egy chatszobában zajló beszélgetésről, valamiféle kollektívában zajló játékról, netán információról. Utóbbi, vagyis az interneten tapasztalt gyors információszerzés hiánya az élet egyéb területére is kihathat: „Én tévénézés közben is szörfölök. Általában 3 filmet és minimum 5 adót nézek egyszerre. Ha nincs infó-többlet 10 secen belül, egyből átkapcsolok” – írta valaki.
A függők maguktól csekély számban fordulnak szakemberhez. Ha párkapcsolatban élnek, esetleg társuk unszolására kérik addiktológus vagy pszichiáter segítségét. Kezelésük természetesen nem gyógyszeresen, hanem magatartás-terápiával történik. A beszélgetéseken alapuló találkozókról a beteg naplót vezet, így jobban rögzülnek benne a nethasználat fokozatos csökkentésével kapcsolatos érzései.
MOBILKÓR. Az internetfüggéshez hasonló modern kori jelenség a mobiltelefon-függéssel járó pszichés zavar. A rettegés tárgya ez esetben nem az információhiány, hanem az a félelem, hogy az érintettek lemaradnak valamiről. A kapcsolati hálóban való aktív részvétel biztosítása érdekében kezdeményeznek nagy számban hívásokat és sms-eket. Ez ad nekik biztonságérzetet, illetve az a tudat, hogy készülékükkel bármikor elérhetik barátaikat, hozzátartozóikat. A mobilfüggő szorong, ha otthon felejti telefonját, továbbá kiveri a víz, ha nincs a közelben töltő, amikor lemerül a készüléke. Ilyenkor az az érzés lesz úrrá rajta, hogy a társadalmi életből kizárja magát, ezt megakadályozandó pedig gondolkodás nélkül indul haza az otthonfelejtett készülékért vagy töltőért. Egy-egy sms sokszor csak azért indul útjára, hogy a függő választ kapjon, illetve a beérkező üzenet által biztosítsa magát afelől: továbbra is aktív tagja a baráti körnek, nem esett ki a pixisből. Mivel a mobilfüggés a játékfüggéshez hasonlóan egyelőre a pszichiáterek által el nem ismert betegség, problémájával az érintett magára marad, környezete sem kóros esetként kezeli a sok esetben már zavaró tolakodássá váló kommunikációs hiperaktivitást.
