Pontosan úgy fejezte be az évet a dollár árfolyama a nemzetközi piacokon, mint ahogyan kezdte: zuhanórepülésben. A karácsonyi és újévi ünnepek leple alatt, a szabadságok idején, szokásos alacsony forgalom mellett a kurzus újabb és újabb mélypontokat ért el, az év utolsó napján pedig minden idők legalacsonyabb értékét produkálta az euró ellenében, amelynek árfolyama így az eddigi csúcsnak számító 1,3650 dollár fölé, 1,3667 dollárra emelkedett. Az év egészét tekintve a zöldhasú egyébként 8 százalékot gyengült, az év közepén tapasztalt maximumához képest pedig 12 százalékot veszített az értékéből. A visszaesés még látványosabb az erősödő forinthoz viszonyítva: a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyama szerint január elején még 206 forintot kellett fizetni érte, szilveszterkor viszont már csak 180-at.
Alan Greenspan, a FED elnöke. Ő is kezd aggódni.
ERŐSÖDÉS KIZÁRVA? Habár – mint Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke egykor fogalmazott – az árfolyamváltozás irányának előrejelzése körülbelül annyi sikerrel kecsegtet, mint egy érme feldobásakor az eredmény megtippelése, a dollár szereplése aligha okozott meglepetést a szakembereknek. Többségük tavaly ilyenkor, ha változó mértékben is, de az amerikai fizetőeszköz további gyengülésére tett, és ugyanezt vetíti előre a nagy részük 2005-re is. Különbség legfeljebb a pontos számadat megjóslásában van, és abban, hogy ki mennyire tartja valószínűnek egyfajta vészforgatókönyvnek – a dollár látványos összeomlásának – a lehetőségét. Az erődösödést azért zárja ki mindenki kategorikusan, mert kizártnak tűnik, hogy alapvető változás következne be a gyengülést előidéző legfontosabb tényezőkben.
Így vélekedik Barcza György, az ING elemzője is, aki szerint a dollár gyengeségét legfőképpen az Egyesült Államok óriásira duzzadt költségvetési és a folyómérleg-hiánya okozza, márpedig az amerikai kormányzat semmilyen jelét nem adja annak, hogy aggasztónak tartaná a folyamatot. Éppen a novemberi elnökválasztással megerősített Bush-kormányzat volt ugyanis az, amely erre a pályára állította az amerikai gazdaságot, a növekedést leginkább az adósságállomány felduzzasztásával ösztönözve. A dinamikus, a lakossági hitelekre épülő belföldi fogyasztás, az államháztartás kereslete éppen úgy a költségvetési és fizetési mérleg hiányában jelentkezett, mint az élénkülő vállalati beruházások. Így a második ciklus elején aligha várható, hogy a kormányzat gyors intézkedésekkel, a hiány mérséklésével lépne fel az egyensúly helyreállítása, így a dollár erősítése végett, sőt rövid távon – éppen a deficit olcsóbb finanszírozása érdekében – a gyenge dollár fenntartásában érdekelt.
Abban sem várható alapvető változás, hogy több, jelentős kereskedelmi többlettel rendelkező ázsiai ország – élükön Kínával – gyakorlatilag a dollárhoz köti a devizáját, így érdekelt a helyzet fenntartásában, hiszen élvezi a gyenge amerikai fizetőeszköz konjunkturális, leginkább az export élénkítésében megnyilvánuló előnyeit. Az ING londoni elemzői központjának álláspontját idézve így Barcza György azt valószínűsíti, hogy a dollár az euróval szemben tovább, 1,40-ig esik, majd 1,35 körül stabilizálódik. Ezzel a várakozással egyébként a bankház szakemberei az optimistábbak közé tartoznak, hiszen az előrejelzések többsége 1,40-1,50 körül szóródik, de sokan nem tartják kizártnak az 1,70, de akár az 1,80-as szintet sem.
VÉSZTERV. A vészforgatókönyvek bekövetkezte leginkább attól függ, hogy az amerikai deficitek mikor lépik át a kritikus határt. Sokan úgy vélik – így Michael Burda, a berlini Humboldt Universität közgazdász professzora is -, hogy a folyómérleg-hiány a hirtelen tőkekivonás kockázatával jár, de ezt a veszélyt immár az amerikai jegybankelnök is beismerte. November 19-i beszédében – amikor kiderült, hogy a harmadik negyedévben rekord szintre, a GDP 5,6 százalékát kitevő 165 milliárd dollárra ugrott a fizetési mérleg deficitje, Alan Greenspan ezt a mértéket immár fenntarthatatlannak minősítette, hozzátéve: a hiányt nagyrészt finanszírozó nemzetközi befektetők étvágya is véges. Amerikát ugyanis csak addig nem zavarja a gyenge dollár, amíg az alacsony kamatszinttel jár együtt, vagyis, amíg az adósságát finanszírozó külföld – jellemzően jegybankok – ilyen feltételek mellett is hajlandó megvásárolni az amerikai állampapírokat. Jelenleg még ez a helyzet, leginkább azért, mert a Bretton Woods-i rendszer vége óta a dollár a világ tartalékpénzének kényelmes szerepét is betölti, a jegybanki devizatartalékok nagy részét – 65-70 százalékát – az amerikai fizetőeszközben jegyzik.
Több jegybank – így az orosz is – felvetette azonban, hogy a jövőben devizatartalékaiban mérsékelné a dollár arányát, a kínai központi bank pedig az amerikai kincstárjegyek beszerzésének mérséklését vetítette előre. Ha ez a folyamat folytatódik, és a Bush-kormányzat nem csökkenti a fenntarthatónak minősített 2-3 százalék körüli mértékre a fizetési mérleg hiányát, akkor annak előbb vagy utóbb a gazdasági növekedés látja a kárát. A Goldman Sachs befektetési bankház előrejelzése szerint például, ha a folyó fizetési mérleg tartósan a GDP 5 százaléka körül mozog, a szükségszerűen emelkedő kamatszint mellett a nettó adósságszolgálat 2020-ra a GDP-nek már 4 százalékát emésztheti fel.
