Nyolc hónapba telt, mire a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán végzett huszonéves lány állást talált. Több tucat céghez küldte el önéletrajzát és motivációs levelét, az állásinterjúkon azonban rendre kihullott a rostán. „A sikertelenség oka az volt, hogy nem rendelkezett önismerettel: introvertált személyiségként nem illett a pörgős munkahelyi kultúrákba, s még jól is járt, hogy elutasították”- hoz friss példát Juhos Andrea, a DBM Hungary karriertanácsadó cég ügyvezető igazgatója arra, hogy a verseny élesedése önmagában meghosszabbítja az álláskeresés idejét, ám az tovább növekedhet, ha a jelölt nincs tisztában egyéni képességeivel. A történet szereplője végül úgy kapott állást, hogy „véletlenül” olyan helyre nyújtotta be jelentkezését, ahol éppen az ő precizitására, elemző készségére volt szükség.
Vizsgadrukk. Előnyben a személyes készségek.
A kiválasztásnál előtérbe kerültek a személyes készségek és képességek, például az, hogy a pályakezdő mennyire tud megbirkózni új ismeretekkel, képes-e beilleszkedni a munkahelyi csapatba, milyen az érzelmi intelligenciája, van-e önismerete. A szakmai tudás mellett ugyanis ezek teszik alkalmassá arra, hogy elnyerje az áhított állást, később pedig megállja a helyét a cégnél. Ám – sajnálatosan – az egyetemi oktatás nem helyez hangsúlyt az effajta képességek elsajátítására. A friss diplomások többsége sorra „kapja a pofonokat”, s fogalma sincs arról, hogy tízegynéhány évi tanulás után miért nem kapkodnak utána. „Minden évben kimegyünk az egyetemek állásbörzéire, ahol azt tapasztaljuk, igen gyér a végzősök érdeklődése a sikeres karrierválasztás és menedzsment trükkjei iránt” – számol be Juhos Andrea.
KÉSŐN ÉBREDNEK. Az oktatási expanzió és a növekvő munkanélküliség miatt a huszonéves generáció tagjai egyre később tudnak elhelyezkedni. „Új kihívás, versenyhelyzet, s ezzel együtt fokozódó stressz számukra, hogy megszűnt a pályára kerülés automatizmusa és biztonsága” – hangsúlyozza Gábor Kálmán, a Felsőoktatási Kutatóintézet tudományos munkatársa, a 15-29 éves korosztály társadalmi státusáról szóló tanulmánykötet, az Ifjúsági korszakváltás című könyv egyik szerkesztője. Az éberebbek azonban már középiskolai, főiskolai és egyetemi éveik alatt is keresnek kapcsolatot a munka világával. Részmunkát, bedolgozást vállalnak, egyfelől azért, hogy finanszírozzák a képzésüket, másfelől pedig azért, mert tudják, hogy növelik az elhelyezkedési esélyeiket, ha „felmutathatnak” valamennyi gyakorlatot.
A nyolcvanas évek közepén végzett összehasonlító vizsgálatok alkalmával még az volt a jellemző, hogy a 17 éves magyar fiatalok jóval nagyobb arányban álltak munkába, mint németországi kortársaik. Ebben az öszszevetésben mára fordulat a kocka, a felsőoktatási expanzió a volt szocialista országokban, s így nálunk is robbanásszerűen következett be. Ennek következménye a kilencvenes évek második felétől megfigyelhető középosztályosodási folyamat, amelynek során munkás és kispolgári származású fiatalok soha nem látott tömegei kerülnek be felsőoktatási intézményekbe, s emelkedhetnek az értelmiségi és gazdasági elit tagjai közé. Ezzel párhuzamosan azonban egy ellenkező irányú folyamat is zajlik. Felmérések szerint a 15-29 éves korosztály tizede csak általános iskolát végez. Az expanzió tehát nem úgy megy végbe, hogy a társadalom „minden rétegét felfelé húzza”, hanem vannak leszakadó csoportok.
Egyre alacsonyabb munkakörökben kérnek érettségit, nyelvtudást, számítógépes ismeretet vagy főiskolai végzettséget.
„Ők a társadalom alsóbb rétegeihez tartoznak, alacsony iskolázottságú szülők gyermekei, vagy valamely etnikum tagjai” – mutat rá a tudományos kutató. Drámai következmény, hogy a fiataloknak ez a csoportja igen kis eséllyel integrálódik a társadalomba. Létrejön tehát a társadalom alatti osztály, amelyből csak keveseknek sikerül kitörni. A munkaerőpiacon még inkább érvényesülnek az oktatási rendszerben megjelenő szelekciós folyamatok, az iskolázatlanok egyre inkább kizáródnak a munkaerőpiacról, ami veszélyes a társadalomra, mert növelik a tartósan munkanélküliek táborát, illetve mert a fekete- és szürkegazdaság révén tudnak csak létfenntartásukról gondoskodni.
Visszatérve az oktatási expanzió kedvezményezetteihez – akik e korosztály mintegy 40 százalékát alkotják -, a diplomával ők sem kapnak automatikus belépőt a munkaerőpiacra. A felsőfokú képzettség inflálódott, a megszerzett tudás már nem olyan szintű, mint volt akár csak tíz évvel ezelőtt. A technikai fejlődéssel egyre alacsonyabb munkakörökben követelik meg az érettségit, a nyelvtudást, a számítógépes ismeretet vagy a főiskolai végzettséget. A versenyre egyfajta válasz, hogy a fiatalok nem elégednek meg egy diplomával, törekednek a második, a harmadik megszerzésére is. „Öt évvel ezelőtt figyeltünk fel arra, hogy elsőéves jogászhallgatók rendkívül tudatosan nyilatkozták, mindenképpen szeretnének közgazdász diplomát is szerezni, s fordítva, a közgazdászok 40 százaléka jelezte, hogy később a jogot is elvégzi” – mutat rá a kutató, mennyire nem új keletű a jelenség.
„Pedig a diplomahalmozás nem jó válasz a verseny erősödésére” – állítja Juhos Andrea. Azért nem biztosít előnyt az elhelyezkedésnél, mert nem ismeretgyarapítás végett mennek el a második, harmadik egyetemre, hanem azért, hogy időt nyerjenek, s ne kelljen munkába állniuk. Ideális esetben a diákoknak már harmadévtől kapcsolódniuk kellene a munkaerőpiachoz, például részmunkaidőben. Egy közelmúltban nyilvánosságra hozott felmérés szerint az egyetem ideje alatt elhelyezkedő diákok 65 százalékát véglegesítik azok a cégek, ahol a fiatalok gyakorlati idejüket töltik. „A szakmai gyakorlat során a fizetés kérdése kevésbé legyen döntő, inkább azt kell mérlegelni, hogy adott helyen milyen ismeretekre lehet szert tenni” – tanácsolja a karrierszakértő.
Tehát akár ingyen is vállaljon munkát a fiatal, mert az elhelyezkedésnél pluszpont a szakmai tapasztalat. A második diplománál hasznosabb még a nyelvtudás is. Annak ellenére, hogy a diplomához követelmény a nyelvvizsga, a fiatalok nem beszélnek elég jól idegen nyelveken. Újabban úgy is „trükköznek”, hogy például lovári nyelvből tesznek vizsgát, ami viszonylag rövid idő, mindössze három hónap alatt elsajátítható. A nyelvtanulás „elbliccelésének” azonban később fizetik meg az árát.
HÁLÓSZÖVŐK. Már az egyetemi hallgatók körében is felértékelődni látszik az a szociális hálózat, amely a munka világához köti őket. A networking, a társadalmi kapcsolatok építése azonban nem feltétlenül azokat jellemzi, akik pusztán pénzt akarnak szerezni. Sőt, jobbára azok a tudatos fiatalok élnek vele, akik felismerik: fontos, hogy bekerüljenek a „vérkeringésbe,” s pluszismereteket szerezzenek. A megszólalók azt a tanácsot adják a 15-29 éves generáció tagjainak, hogy idejekorán alakítsák ki orientációjukat, mérjék fel, miben a legjobbak. A kutatók szerint ennek ellenére egyfajta ellustulás jellemzi az Y-generációt. Míg a rendszerváltáskor határtalan kedvvel alapítottak céget, fogtak vállalkozásba az egyetemisták, s már húszévesen dolgoztak tanulmányaik mellett, az ezredforduló óta e kísérletező kedv alábbhagyott. A diákok jelentős része elkényelmesedett, egyfajta „rendi” védekezési magatartást vettek fel. A globalizációra, az oktatási expanzióra s az ezzel járó fokozott versenyre ijedtség és paszszivitás a válasz. Egyharmaduk motivált csupán, a kétharmad úgy viselkedik, mint a hajdani nemesség. Úgy gondolják, a diplomával stallumot, obsitot kapnak, s biztos állást, mert az jár nekik. Holott a nyertesek közé csak azok kerülhetnek, akik felismerik, hogy már az egyetem évei alatt hidakat kell találniuk a munka világához.
„A korszakváltás és a felsőoktatás expanziója egyszersmind lehetőség is az Y-generáció tagjainak, ugyanis bekerülhetnek a nemzetközi piacra” – emelte ki Gábor Kálmán. A magyar pályakezdők előtt is kinyílik a világ. Bár az unióban az utóbbi időben kevesebb diplomást várnak, a számítástechnika és szoftverfejlesztés pedig mindinkább megy ki Ázsiába, az egészségügyi szakma képviselőit, köztük az orvosokat szinte korlátlan számban fogadják. Ugyanígy a szakmunkásokat is, a pincérektől, az ács-állványozókig; egyedüli követelmény, hogy beszéljék az adott ország nyelvét.
Akik viszont itthon maradnak, azoknak fel kell készülniük arra, hogy nemcsak honfitársaikkal kell versenyezniük, hanem az unióból jövő diplomásokkal is. A magyar fejlesztőmérnököknek persze nem elsősorban a párizsi, müncheni kollégák lesznek a konkurenseik, előbb-utóbb számolniuk kell a keletről betóduló munkaerővel is. Ezért a diplomásoknak nyitottnak kell lenniük arra, hogy vállalkozóvá váljanak, s akár saját cég indításával „maguk teremtsenek maguknak” munkaviszonyt.
