Közismert, hogy a közúti közlekedés következtében a levegőbe kerülő anyagok légzőszervi megbetegedéseket okoznak, miként az is tudott, hogy a légszennyezettség hosszú távon szív- és érrendszeri problémákat is kiválthat. Svájci tudósok most hivatásos sofőrök vizsgálata során azt állapították meg, hogy az utakon belélegzett levegő akár trombózis és szívritmuszavar kialakulásához is vezethet.

Kamionsofőr. Nincs biztonságban.
A kutatók gépjárművekkel naponta több órán át járőröző, és így a szennyező anyagoknak sokáig kitett katonák szervezetét tanulmányozták. Munkájuk során pedig nem a kipufogógázok, hanem a piszkos levegőben lebegő, szabad szemmel láthatatlan, mikroszkopikus részecskék hatására koncentráltak, mert ezek biológiai hatása talán a gázokénál is intenzívebb. A vizsgált részecskék közül a leghevesebb reakciókat a 2,5 mikrométernél (1 mikrométer a milliméter ezred része) kisebb szemcsék váltják ki, márpedig ilyeneket nagy mennyiségben mutattak ki a vezetőfülkében, ráadásul meglehetős változatosságban. Az azonosított mikropor számos forrásból származik: a kutatók a sofőrök közvetlen környezetében találtak az útburkolatból felszabaduló szilíciumot és alumíniumot, valamint az autó alkatrészeinek kopásakor keletkező vas-, króm- és titániumdarabkákat. Számos szilárd test forrásának bizonyult az üzemanyag is: itt jórészt rezet, ként és aldehideket mutattak ki.
A kutatók a munka során folyamatosan figyelemmel kísérték a sofőrök vérnyomását és szívritmusát is, a szolgálat letelte után pedig vérmintákból határozták meg a kártékony folyamatokra utaló mutatókat. Az eredmények szerint a szennyező anyagok egyértelműen a gyulladásban szerepet játszó sejtek és fehérjék felszaporodását okozták, ráadásul a vérrögképződést gerjesztő folyamtok is beindultak. Mindez valószínűsíti, hogy a volán mögötti tevékenység idővel trombózishoz, agyvérzéshez és érelmeszesedéshez vezethet.
