Nem véletlenül ugrik meg minden év utolsó negyedévében az önkéntes pénztárak tagdíjbevétele. A havi befizetésen felül ugyanis a tagok jellemzően decemberben fizetik be a legtöbb pénzt egyéni számlájukra úgy, hogy a lehető legnagyobb mértékben ki tudják használni az adókedvezményeket.
KEDVEZMÉNYEK. Persze nem árt, ha tisztában vagyunk azzal, hogy pontosan mennyi is lesz az összevont adóalapunk adója, hiszen a kedvezmények összege ezt nem haladhatja meg. A háromféle (nyugdíj-, egészség- és önsegélyező) önkéntes biztosító-pénztárba betett pénzünknek 30 százalékát, de együttesen legfeljebb 120 ezer forintot kérhetünk vissza az államtól, 20 ezer forinttal többet, mint egy évvel ezelőtt. Aki pedig 2020. január elseje előtt tölti be az öregségi nyugdíjkorhatárt, annak 130 ezerről 150 ezerre nőtt a felső határ. Ugyanakkor külön korlát létezik az egyes pénztárfajtákra is. Míg a nyugdíjpénztári befizetésnél legfeljebb 100 ezer forint, az egészség- és önsegélyezőnél együttesen ugyancsak 100 ezer forint a maximális visszakérhető pénz, az idősebbeknél pedig mindkét esetben 130 ezer.

Sulinetes vásárló. Nem érdemes lemaradni.
A lakáscélú hitelek adókedvezménye 2004-ben változott a tavalyihoz képest, ugyanis új lakás esetén 15 millió forint feletti, használtnál pedig 10 millió forintnál nagyobb hitelösszeg törlesztése után nem lehet igénybe venni. A kedvezmény mértéke az új lakásra igényelt kedvezményes hiteleknél a törlesztés 40 százaléka, egyéb esetben 30 százalék, de legfeljebb 120 ezer forintra csökkent a korábbi 240 ezerről. Az idén azonban jövedelmi korlát is belépett, ugyanis csak 3,4 millió forintos éves jövedelemig élhetünk ezzel a lehetőséggel, e felett 4 millió forintig folyamatosan nullára csökken a visszaigényelhető öszszeg. (Ha az adóstárs az adóévben 6 hónapnál hosszabb ideig volt gyesre jogosult, 4,4 milliótól 5 millió forint éves jövedelemig fogy el a kedvezmény.) Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy ha több adóstárs is van a hitelnél – házastársak esetében ez jellemző -, akkor az eddig megszokottól eltérően már nem lehet megosztani egymás között a kedvezményt, azaz csak az egyikük élhet vele. Így például, ha a férj jövedelme meghaladja a 4 millió forintot, de a feleségé a kritikus 3,4 millió alatt van, akkor a család hölgytagja tudja visszaigényeli a pénzt. A bank felé azonban jelezni kell, hogy kinek a nevére állítsák ki az igazolást.
Még az év utolsó napjaiban is élhetünk a legalább 10 évre kötött életbiztosítással járó adóelőnyökkel is, bár érdemes figyelembe venni, hogy jövőre ezen a téren korlátozások lépnek életbe. Míg az idei díjunk 20 százalékával, valamint az előző évet meghaladó befizetés 10 százalékával, de összesen legfeljebb 100 ezer forinttal csökkenthetjük az adónkat, addig jövőre csak a 6 millió forintos jövedelmet túl nem lépők élvezhetik maradéktalanul ezt a „kegyet”, e felett pedig 6,5 millió forintig nullára apad a visszaigényelhető összeg. Ráadásul, aki egy év múlva egyáltalán igénybe tudja venni a kedvezményt, annak azzal is számolnia kell, hogy a felsőoktatási tandíjra, vagy akár Sulinetre kapható adócsökkentéssel együtt kell figyelembe venni a biztosítási díjra kaphatót, s a levonható összeg együttesen nem haladhatja meg a 100 ezer forintot.
Új bevallási menetrend
2004. december 20-a az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá történő bejelentkezés határideje, ismét ide kerülhetnek azok az adózók, akik vállalkozási folyószámla híján kiestek az eva-körből, de időközben nyitottak ilyen számlát.
2005. január 15-éig kell nyilatkoznia a magánszemélynek, ha azt kívánja, hogy az szja-t a munkáltatója állapítsa meg; ha nem ezt választja, arról is nyilatkoznia kell a munkáltató felé.
Január 17-éig az egyéni vállalkozók, adószámmal rendelkező, áfafizetésre kötelezett magánszemélyek (mintegy 473 ezren) megkapják a bevallási egységcsomagot.
Január 17-étől tölthető le az internetről az szja egységcsomag; aki önadózóként visszaigényel, a legkorábban így juthat hozzá a nyomtatványhoz.
Január 31-éig kell megkapni az adófizetés teljesítéséhez szükséges igazolásokat.
Február 15-éig az egyéni vállalkozóknak, áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek be kell nyújtaniuk az szja-bevallásukat, és adójukat is eddig kell megfizetni; ugyancsak eddig kell benyújtani a nyilatkozatot az APEH-nak, ha az adóhatósági adó-megállapítást választja valaki.
Február 20-áig a dolgozóknak a munkáltató részére át kell adni az igazolásokat, ha a bevallást munkáltatójuk készíti.
Március elsejétől fizeti vissza legkorábban az APEH a visszatérítendő szja-t és járulékot az önbevallóknak; az adóhatóság a bevallástól számított 30 napon belül fizet.
Március 28-áig küld ki az APEH körülbelül 1 millió 788 ezer darab bevallási egységcsomagot az adószám nélküli, 2003-ban önadózó magánszemélyeknek, őstermelőknek.
Május 20-áig állapítja meg a munkáltató az adót; eddig küldi ki az APEH az adó-megállapítást; s eddig kell az önadózóknak benyújtaniuk a bevallást és megfizetni az adót.
Június 20-áig fizeti vissza a munkáltató a visszajáró adót, vagy vonja le a dolgozótól; ezen időpontig tart a „számla rendezése” az adóhatósági adó-megállapítást választóknak is.
„Adóoptimalizálási szempontból fontos tudni, hogy jövőre 20 százalékról 25 százalékra emelkedik az árfolyamnyereség-adó, az ingóság, ingatlan és vagyonértékű jog átruházásából származó jövedelem adója” – mondja Nink Gabriella, a KPMG Tanácsadó Kft. adópartnere. A szakértő éppen ezért azt tanácsolja, hogy ha valaki lakás eladását tervezi, vagy értékpapírt, ingóságot kíván értékesíteni, azt még ebben az évben tegye meg, hiszen egy hónap múlva többet kell adóznia utána. Új lakás vásárlásánál is fontos, hogy még az idén rászánjuk magunkat, hiszen 2004-ben még 30 millió forintig illetékmentes ez a vétel, jövőre azonban már csak 15 millióig.
Fontos tudni, hogy az értékpapír és üzletrész ajándékozása az idén még illetékmentes, jövőre azonban illetékköteles lesz. Így ha valaki – tipikus eset a családon belüli ajándékozás – át szeretné adni ezeket az értékeket, akkor ne sokat késlekedjen.
ÚJDONSÁGOK. Ha sikerül visszaigénylő pozícióba kerülnünk, akkor nem mindegy, milyen bevallási lehetőség mellett döntünk. Jövőre ugyanis az eddigieknél is többet várhat a pénzére az az adózó, aki nem önbevallást készít a 2004-es évről, hiszen a megszokott április 20-i végső határidő helyett június 20-áig érkezik csak meg a számlájára a pénz. Változott ugyanis a menetrend, sőt az adóbevallás eddigi két lehetősége (önbevallás és a munkáltatói elszámolás) mellé harmadikként megjelenik az adóhatósági adó-megállapítás is, azaz amikor az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) mondja meg, mennyit is kell fizetnünk, vagy mennyi pénzt kapunk vissza (a határidőket lásd külön).
„Eddig a mintegy 4,4 millió szja-bevallásnak körülbelül a felét készítették a munkáltatók, másik felét pedig az adózók maguk. Pesszimista becslés szerint 500 ezren, az optimista verzió szerint akár 1 millióan kérik majd az adóhatósági becslést” – számolt be múlt heti tájékoztatóján Király László György, az APEH elnöke, aki egyébként inkább az alacsonyabb számot tartja valószínűnek. A tapasztalatok szerint ugyanis az emberek többsége előbb megnézi, hogyan működik egy újdonság, és csak akkor próbálja ki, ha bevált. Az adóhatóság egyébként csak a beérkező adatokkal dolgozik, sőt még azt is az adózó szabja meg, hogy a különféle kedvezményeket milyen sorrendben vegye figyelembe a hatóság. Ha pedig nem ért egyet valaki a kiküldött adattal, a megállapított adó ellen 8 napon belül kifogást emelhet, amit az APEH 15 napon belül elbírál.
ÖNBEVALLÁS MELLETT. Aki visszaigénylő pozícióba kerül, annak mégis érdemes lehet saját magának elbíbelődnie a bevallás elkészítésével, így ugyanis sokkal hamarabb juthat a pénzéhez. Bár a bevallási egységcsomagokat csak március 28-áig küldi ki az APEH, a pénzére váró magánszemély már január 17-étől letöltheti a szükséges nyomtatványt az internetről, és elküldheti azt az adóhatóságnak. Továbbra is él az APEH 30 napos határideje a pénzünk megküldésére, azonban legkorábban március elsején utalhat. Aki tehát gyors, már márciusban hozzájuthat a járandóságához, míg ha a munkáltatói elszámolást választja, vagy az adóhatóságra bízza a becslést, lehet, hogy csak június 20-án érkezik meg a pénze.
Akinek viszont befizetési kötelezettsége marad, annak éppen a minél későbbi határidő az ideális. Az önbevallás benyújtásának május 20-a a határideje, míg az adóhivatali becslés választása esetén egy hónappal később is elég teljesíteni a befizetést. A munkáltatói elszámolást választó adózónak ugyancsak május 20-án állapítják meg, hogy van-e még fizetendő tétel, amit a következő fizetéséből vonnak le, illetve ekkor kapja meg a visszajáró adót is.
