A VinAgora a legnemzetközibb magyar borverseny, az idén a honi borászok mellett 194 külföldi borpince is pályázott az 545 jelentkező között. Ha én állam lennék, észrevenném, milyen jó és fontos dolog egy efféle nemzetközi borverseny, és segítenék kilépni abból az ötszázas körből, amiben a VinAgora évek óta mozog – igazán ütős globális borverseny legalább 2 ezer mintát feltételez. (Szerencsére nem vagyok állam, az állam nem én vagyok, fel is kopna az állam, szerveim nem állami szervek.) Most először a pálinkát is bevonták, szétcsapatni mintegy a gyomorban a borokat.
Villus 2003, Villus Kft, Günzer Zoltán
A múlt héten kihirdetett eredmények listáját egy könnyed, gyümölcsös, tartalmas villányi küvé vezeti. Mielőtt a Borpultra állítanánk, néhány érdekesség. A magyarok mellett a spanyolok szerepeltek a legjobban. Jött három bor Libanonból is, kettő ezüstöt ért. A 30 arany bő 90 százaléka vörösnek jutott, villányi, spanyol, egri és soproni tételeknek. A vakkóstoló nemzetközi zsűri (nem az, hogy zsűri vakokból, hanem hogy a pártatlanság végett elfedik a palackokat) a magyar borok színvonalának általános emelkedését regisztrálta, mellesleg a benevezett kadarkákat nem tekintette értéknek, érmet se adott nekik. A pálinkás butykosban is rendszerváltás zajlott le, a hajdani marós, az ember bárzsingjába lyukat égető, fekete címkés, hányásszagú ipari izék helyett érett, egészséges gyümölcsből kétszeres lepárlással desztillált, esetleg hordóban érlelt, kerek, gyümölcsízekkel ékes, vészesen finom párlatok vonultak fel (81 minta), a király a miskolci Prekop főzde szilvapálinkája lett.
Villus az oklevelek szerint szőlőbirtokos volt a villányi Ördögárok dűlőben valamikor az Árpád-korban, neve egyébként latinul annyi, mint lomb. A név mögött Günzer Zoltán áll, aki fiatal, immár meghatározó arca e kidolgozott, tehetséges borászokkal sűrűn benőtt szubmediterrán vörösborvidéknek. Klasszikus bordói küvé ez, azaz cabernet sauvignon, cabernet franc és merlot harmonikus elegye. Alacsony, két kiló alatti tőketerheléssel készült, a cefre 7-8 napig ázott, hűtve erjedt, a bor fele újhordóban érik még most is, januárban palackozzák. Poharunkból nehéz, alkoholos, lekváros illat kereng fel, a lila él sötét magba hajlik a rubinszínű borban, a tavalyi forró nyár tüzét őrző magas alkohol ég és éget és csíp a gyümölcsös-meggyes zamatok fölött. A pohár falán lassú könnyekben lecsorduló glicerin és a tüzes szesz miatt kis édesség rémlik. Még fiatal, de nem nyers-durva benyomást keltő a tannin, az újhordó alig felsejlő füstje elegánsan olvad a háttérbe, kis kesernye az utóízben. Tartalmas alkatelemei, testessége és koncentráltsága ellenére sem nehézkes, hanem jó balanszú, könnyeden elegáns, gyümölcsös bor ez, különösebb titkok és csavar nélküli, jó ivású ital. Gulyás, vagdalt, vadak és kacsák vagy áfonyás rántott camembert mellé biztos jó; 3-4 ezer forintos polcáron érhető majd el tavasszal.
