 |
Régen kísért már olyan érdektelenség magyar népszavazást Brüsszelben és az uniós tagállamok fővárosaiban, mint a részben a határon túli magyarok állampolgársága kérdésének szentelt december 5-ei referendumot. Az EU-tagságról szóló népszavazástól eltérően ugyanis az Európai Uniót a dolgok jelenlegi állása szerint teljesen hidegen hagyja, hogy Magyarország bevezeti-e a kettős állampolgárságot vagy sem.
Ennek a kérdésnek az eldöntése ebben a pillanatban teljesen nemzeti hatáskörbe tartozik, amibe az EU-nak nincs beleszólása. „Az uniót az sem zavarja, hogy hány brazil szaladgál portugál útlevéllel, vagy egykori afrikai gyarmatról származó személy francia úti okmánnyal, miért lenne másképp a magyarokkal?” – kérdezett vissza egy brüsszeli illetékes arra a felvetésre, vajon az Európai Unió szó nélkül hagyná-e, ha 10 millió helyett egyik pillanatról a másikra 15 millió honfitársunk utazgatna szabadon magyar útlevéllel. És az utazási jogokat még nem is feltétlenül útlevéllel lehetne gyakorolni, hiszen az uniós partnerek egy-két ország kivételével a magyar személyi igazolványt is teljes értékű úti okmánynak tekintik.
Mivel az EU-ban kötelesek elfogadni a magyar hatóságok által kiállított útleveleket, a kérdés szakértők szerint inkább úgy merül fel, hogy a kettős állampolgársággal ugyanazok a jogok járnának-e az anyaországban és a határokon kívül élő magyarok számára. Az érvényes állampolgársági törvény szerint ugyanis – amelyet csak kétharmados többséggel lehet az Országgyűlésben módosítani – az állampolgárság egy és oszthatatlan, így nem lehet az abból fakadó jogokat szelektíven alkalmazni. Nem mindenhol van ez így, hiszen a kettős állampolgárságról szóló brit törvény például hat különböző kategóriát ismer.
 |
 |
|
|
kommentár
Kettős állampolgár vagyok
Néhány nap múlva népszavazás lesz. Az egészségügybe pénzt kell vinni, ezt mindenki tudja. A kérdés csak az, hogy honnan. Az európai minta szerint az egyik fő forrás az adó, vagyis a társadalomnak az államba vetett bizalma, ami a rendszerváltás óta elmúlt másfél évtizedben még nem nagyon alakult ki. E bizalom híján marad a kétség, hogy az állam vajon jó gazdaként gondoskodik-e az egészségügy működtetéséről – vagy a privatizációjáról. Talán emiatt is igyekezett az állam – vagyis a kormányzó koalíció – a másik föltett kérdésben jó gazdának mutatkozni. Kiszámolta szépen, milyen sokba kerülne a határokon túl élő magyarok honosítása. Ez a számolgatás azonban, röviden szólva, badarság. Egyrészt azért, mert az összeszámolt juttatások nem alanyi jogon illetik meg Magyarország állampolgárait. Azokat azért kapják, mert lakosként adót és mindenféle járulékot fizetnek, és Magyarországon – vagy ott is – lakva fogyasztanak, azaz működtetik a gazdaságot.
Ezt onnan is tudom, hogy jómagam szintén kettős állampolgár vagyok. Romániából „hontalan útlevéllel” érkeztem Magyarországra, majd az ott szerzett magyar állampolgárságomról nem mondtam le, amikor választott szellemi hazám francia polgárrá fogadott. Franciaországban meglehetős sokan vagyunk ilyen helyzetben. Magyarok csak kevesen, arabok – jobbára algériaiak -, zsidók viszont szép számban. „Papír-franciának” csak a szélsőjobb tart bennünket.
A két alapvető európai nemzet-fogalom egyike az etnikai-kulturális német, míg a másik a jogszerű szabad döntésre alapozott francia modell. A különbség illusztrációjaképpen honosításomkor itt, a hivatalban tájékoztatásul elmondták: jog szerint a honosítással Franciaországban francia vagyok. Magyarországon viszont továbbra is magyar, ha csak ottani állampolgárságomról le nem mondok. Esetleges sérelmeimmel így odahaza nem fordulhatok a francia követséghez. Bármely más országban igen. A többi törvények szabályozta magánügyem.
A népszavazással a határon túli magyarok, reményeik szerint, ilyesféleképpen válhatnak kettős állampolgárrá. Az EU egyik alapító és meghatározó tagállamában ez jogilag szabályozott gyakorlat. A számolgatáson kívül a kormányzati kommunikáció másik bökkenője éppen az, hogy azt sugallta: mindez talán nem „EU-konform”. Pedig a francia szellem szerint ez a traumákban fogant és most népszavazásra bocsátott magyar kérdés is jogszerűen, államigazgatási ügyként rendezhető lett volna. Az előző, „jobboldali” kormány nem tette, nem tudom, miért nem. A „baloldali” meg talán azért sem tette, mert, mint egyik politikusának újságban olvasott szavaiból megtudtam, a határon túliak nem rá szavaznának. Felmérés erről nem készült – de az utóbbi hetek kampányára várható válaszként ez immár elég valószínű.
ZIRKULI PÉTER, PÁRIZS |
|
|
|
|
|
|
A kettős állampolgárság határon túli magyarokra való kiterjesztése mindazonáltal potenciálisan (de nem szükségszerűen) egyes EU-tagállamokkal fenntartott kapcsolatokban okozhat problémát. Ha például a határon túli magyarok az útlevél birtokában nagy tömegben elözönlenék egy felénk nyitott uniós tagállam munkaerőpiacát, akkor az szélsőséges esetben az anyaországgal szembeni korlátozásokhoz vezethetne. Igaz, ez csak egy feltételezés, amely nem nyugszik konkrét szándékokon és tényeken.
Diplomaták hangsúlyozzák, hogy mivel EU-szinten nem szabályozzák a kettős állampolgárság kérdését, vajmi kevés tanulsággal szolgál más tagállamok gyakorlata. Az egyes országok eltérő történelmi hagyományai és konkrét problémái határozzák meg azt, hogy ki milyen megoldást talált. Ezért csak érdekességszámba megy, hogy néhány uniós tagnál jelenleg éppen a kettős állampolgárság eltörlésén vagy módosításán gondolkoznak – rámutatva egyébként arra, hogy a kettős állampolgárság ügye korántsem csupán az Európai Unión belül vethet föl problémákat. Az egyik ilyen ország Portugália, amely bizonyos szempontok alapján portugál állampolgárságot és az ezzel járó útlevelet adományoz egykori gyarmatai lakóinak, amennyiben azok mindenben megfelelnek a kritériumoknak. Brazíliában azonban egyes utazási irodák tömegesen felvásároltak és hamisítottak ilyen dokumentumokat, aminek nyomán számos brazil állampolgár, élve a portugál-amerikai viszonylatban meglévő vízummentesség lehetőségével, illegálisan bejutott az Egyesült Államokba. Az amerikai hatóságok most állítólag mérlegelik, hogy vízumkényszert vezessenek be Portugáliával szemben, amely a szankcióktól tartva maga is a kettős állampolgárság felülvizsgálatán gondolkozik. Az e lehetőség visszavonásának gondolatával játszó másik uniós tagország Hollandia, ahol nemrég egy második, marokkói útlevéllel is rendelkező holland állampolgár meggyilkolt egy, az iszlámmal szemben kritikus filmrendezőt, Theo van Gogh-ot (lásd cikkünket a 30-31. oldalon). Itt a kettős állampolgárság intézményének eltörlése a terrorizmus elleni harc jegyében merült fel: ha ugyanis egy maghrebi származású személy elveszíti holland állampolgárságát, a marokkói útlevelével még tud mihez kezdeni.
Nem kizárt, hogy hosszabb távon a most kettős állampolgárságúak egy harmadikkal is rendelkezni fognak. Mind a nemrég aláírt uniós alkotmány, mind a bel- és igazságügyi együttműködés hágai programja tartalmazza ugyanis az EU-állampolgárságot, amelynek részleteit még ki kell dolgozni. Diplomaták ugyanakkor valószínűnek tartják, hogy a jövőben az lehet majd uniós állampolgár, aki az Európai Unió egyik tagországában telepszik le és ott él. Ha valóban ez lenne a kritérium, akkor számos határon túli magyar számára (akinek országa nem tagja az EU-nak) a magyar útlevél még korántsem járna együtt az uniós állampolgársággal.
