Fogunk még beszélgetni?

Nem is olyan régen az emberek szerettek összejárni lakásokban, kávéházakban, mulatságokon, partikon, s ott eszmét cseréltek, vitatkoztak, csevegtek, társalogtak, trécseltek, pletykáltak. Ma pedig, ha néha-néha összetalálkoznak: kommunikálnak egymással. Egykoron a kormány, meg a politikus leginkább azért bukott meg, mert hibát hibára halmozott, lopott, csalt, hazudott. Mostanság pedig a „fő bűne” miatt, mert hogy rosszul kommunikált. Ezért is napjainkban, amikor a kommunikáció felívelő karrierjének a csúcsára érkezett, úgyszólván törvényszerű, hogy létrejöjjön egy új tudományág, a kommunikáció tudománya. Erről az „interdiszciplináris diszciplínáról” úgy is, mint „a társadalmi kommunikáció szerteágazó jelenségeiről” kíván átfogó képet adni Kommunikáció című összefoglaló művében Karl Erik Rosengren. A svéd professzor a vizsgálandó témák közé sorolja a nemzetközi, a szervezeti, a kultúraközi és természetesen a tömegkommunikáció jelenségeit.

Elemzéseinek tárgya rendkívül széles, hiszen az emberek érintkezésének, kapcsolatainak rendszere jóformán átláthatatlan, következésképpen a vizsgálódások határai csak önkényesen szabhatók meg. Talán ezért is meglehetősen problematikus már a kommunikáció kissé homályosra sikeredett meghatározása is. „A definíció a következőképpen fog kinézni: a szimbólumokra alapuló és kettős tagolású emberi nyelv útján történő céltudatos és kölcsönösen tudatos interakció.” Itt jegyezzük meg: a szerző bonyolult, tudálékos, nehézkes stílusa fáradságos feladat elé állítja az olvasót, ha a mondandó lényegét meg kívánja ismerni. Ez azért is sajnálatos, mert az alaposan felkészült szakember a kommunikációhoz közvetlenül vagy közvetve kapcsolható számos kérdésről tud, ha nem is túl sok újat, de kétségkívül fontosat, lényegeset mondani. Ugyanakkor elismerést érdemel az egyes fejezetekre jellemző történeti szemlélet, különösképpen a kommunikációkutatás történetének bemutatása a görög-római rétoroktól kezdve a nyomtatott sajtó történetén át a legkorszerűbb technikai vívmányok alkalmazásáig. A részletesen tárgyalt témák bőséges választékából néhány önkényesen kiragadott példa. „Minden csoport feladata, hogy tagjait képezze és oktassa: hogy megtanítsa nekik, mi a jó, az igaz, az eredményes, a szép, az egészséges, a morális” – olvassuk a csoportkommunikációról szólva.

Talán a legizgalmasabb kérdés, milyen is az a tömegkommunikáció uralta világ, amikor mindennapjainkat, munkánkat, szabadidőnket befolyásolják, sőt meghatározzák a legmodernebb technikára épülő tömegkommunikációs eszközök. Kezdjük az „egyszerűbbekkel”: a video, a DVD, a legfejlettebb hangtechnikai berendezések „feleslegessé” teszik, hogy moziba, színházba, hangversenyre járjunk. Azután itt van a legnagyobb „időtolvaj”, a tévé. Mindemellett a kommunikáció is gyökeresen átalakul: a számítógépes kapcsolattartás, az elektronikus levelezés, az internet az emberi érintkezés teljesen új formáit teszi általánossá. Személyes kapcsolatok, sőt barátságok is szövődnek ismerősök és ismeretlenek közötti számítógépes „csevegések” során. S akkor még nem is beszéltünk a mobiltelefonról.

„A jövőben még újabb és hatékonyabb kommunikációs formák jelennek meg”, s ezáltal várhatóan „tovább csökken a közvetlen kommunikációk aránya”. Ez lehet a svéd szakember munkájának konklúziója.

Vajon végleg bealkonyul az igazi, meghitt beszélgetéseknek, „a régi szelíd estéknek”, s eltűnnek hamarosan „a bölcs borozások”? Fogunk még egyáltalán beszélgetni? Reménykedjünk.