Gazdaság

Friss képlet

Megújult termékekkel és marketinggel versenyez a multikkal az EVM Rt.

Multinacionális cégkultúra találkozik össze szocialista nagyvállalati múlttal az Egyesült Vegyiművek (EVM) Rt.-nél. A hazai háztartás-vegyipari piac egyik meghatározó szereplőjénél ugyanis az idén tavasszal új, nagy nemzetközi vállalatnál szerzett tapasztalatokkal rendelkező menedzsmentet állított fel a tulajdonos, amely egy éve vásárolta meg a céget. Az ő feladatuk most a vállalat növekedési pályára állítása.


Friss képlet 1

Az EVM már korábban is számos változáson ment keresztül: 1992-ben részvénytársasággá alakult, majd 1993-ban a vállalati menedzsmentből és a dolgozókból álló konzorcium privatizálta, s csak kisebbségi tulajdonrész maradt az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-nél. A vezetőség azonban 2002-re „elfáradt” – a vezérigazgató és az egyik igazgató nyugdíjba is ment -, s eladták a céget egy magyar pénzügyi befektetőnek. Utóbbi 2003 őszén továbbadta azt a brit Guernsey szigeteken bejegyzett Eurovalue Investment Ltd. tulajdonában lévő EuroChemInvest Befektetési és Szolgáltató Kft.-nek, amelynél úgy látták, hogy elképzeléseiket nem tudják a régi menedzsmenttel megvalósítani, s új vezetőket hoztak. „A tulajdonost főleg márkáink értéke és az új stratégiánk győzte meg arról, hogy érdemes az EVM-be fektetni” – fogalmaz Bittera Tamás vezérigazgató, aki a Friesland Hungária közép-európai export- és kereskedelemfejlesztési igazgatói posztjáról érkezett áprilisban.

Az EVM fő célja, hogy márkái erősítésével megőrizze vezető, illetve domináns szerepét az egyes piacokon. Jelenleg a kéztisztítók és hajsamponok kategóriájában piacvezető, a mosogatószereknél a harmadik a rangsorban, de a textilöblítők és a mosóporok szegmensében is meghatározó piaci részesedéssel bír. A cég a tulajdonában álló Ultra termékcsalád bővítésére még 1999-ben vásárolta meg a Caola, WU2, Bip és Komfort márkákat, amelyek szinte minden korosztály számára ismertek. A vezérigazgató szerint azonban nem elég csak a tradícióra és a magas márkaismertségre alapozni. „Kizárólag abban az esetben tudunk versenyképesek maradni, ha fogyasztóink igényeit maximálisan kielégítjük, egyrészt termékeink összetételének, másrészt csomagolásának folyamatos fejlesztésével” – mondja.


Friss képlet 2

A tavaly megújult WU2 márkát az idén a Caola és a Bip termékcsalád követi. Korszerűsödik a termékek beltartalma, csomagolása, több közülük új nevet is kapott, s új termékek is létrejöttek – például a Caola Hypoallergén család vagy a hypoallergén Bip mosogató -, átalakítva a meglévő portfóliót. Az EVM a termékeit a jelenleginél magasabbra, a közép-felső kategóriába kívánja pozícionálni, ám ez nagy erőfeszítést igénylő feladat, hiszen ezen a piacon igen erős a verseny, túlsúlyban vannak a nemzetközi hátterű cégek, amelyek hatalmas összeget fordítanak marketingre. Az EVM hatékony szervezettel, a helyi gyártás gyorsaságával és rugalmasságával, kreativitással kíván versenybe szállni. A termelés, a raktározás átszervezése, az energiarendszer és az anyagmozgatás racionalizálása már megkezdődött. Mint Szabó Csaba termelési igazgató hangsúlyozza, a környezetvédelmi szempontokat különösen fontosnak tartják.

Az idei és jövő évi fejlesztések költsége összesen várhatóan 350-400 millió forintot tesz ki. Ezen felül van a marketingköltés, de annak összegét üzleti titokként kezelik. Kérdésünkre annyit azért elárultak, hogy a vélhetően nem kis tételt saját tőkéből és hitelekből teremtik elő.

Az idei az átalakulás éve. Főként ez az oka annak, hogy mind az árbevétel, mind az üzemi eredmény csökken az idén. A tervek szerint azonban 2006-ra már növekedési pályára áll az EVM.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik