A jeruzsálemi siratófalnál. Merényletek árnyékában?
Fullasztó a csend Jeruzsálem óvárosának arab negyedében Arafat halálának napján. A máskor nyüzsgő utcákon egy lélek sem jár, a bazársor, ahol máskor az árusok kínálják rámenősen az emléktárgyakat, a gyász miatt zárva, a fenyegető némaság fölött csak a müezzin elnyújtott éneke úszik a levegőben. E sorok írójának édesanyja határozottan nem örül, ha lánya ilyen helyeken jár. Pedig a vállalkozó szellem fokozható: van, aki úgy teszi meg ugyanezt, hogy nem lát. Edit vak, és azért jött Izraelbe, hogy interjúkat készítsen a terrorizmus áldozataival, amiről könyvet ír. S hiába tolmácsolom neki Jeruzsálem látnivalóit, ő inkább beszélgetni szeretne az emberekkel. Beszélgetni szeretne Zijáddal, az arab boltossal is, aki nem nyugszik bele, hogy a gyászrendelet miatt ma nincs forgalma, s becsalogat minket a boltjába. Mögöttünk gondosan visszazárja a vasajtót. Más baj nem ér minket odabenn, mint hogy áron felül sóz ránk néhány gyertyatartót. Zijád az idegenforgalomból él, s azt szeretné, ha végre béke lenne. Néhány évvel ezelőtt ötször ennyi turista járt erre, mint ma, alig megy az üzlet – panaszkodik. Teázunk az üzletben, végül kísérletet tesz, hogy a Figyelő újságíróját megvegye kétszáz tevéért, ám utóbbi inkább a médiát választja.
Tel-Avivi tengerpart. Visszatérnek-e a turisták?
Békét akar Meir is, Edit aznapi interjúalanya. A jeruzsálemi piacon dolgozó fiú két éve csodás módon túlélte a busz felrobbantását, amin utazott. Nővére odaveszett egy hasonló merényletben, édesanyja infarktust kapott az aggodalmaktól. A fiatalember mégsem emberi roncs, sőt mosolyogni is képes. „Most élek. Aki egy szobában szomorkodik egész nap, az félholt” – vallja irigylésre méltó optimizmussal.
Az arab negyed kihalt csendjével szemben a Siratófalnál hangos zene és ujjongás fogad: a Sig’d, az etióp zsidók nemzeti ünnepe zajlik, a gyönyörű fekete bőrű ünneplős fiúk és lányok külön körben énekelnek, táncolnak, ugrálnak.
Arab boltos. Békére vár.
És nemcsak ők. A merényletek dacára az emberek képesek élvezni az életet: a tel-avivi Régi Kikötő területén az egymást érő szórakozóhelyekre tódul a nép, a Shalvatában, a helyi elmegyógyintézetről elnevezett bulihelyen (a Zöld Pardon tengerre néző testvére) kubai élőzene szól, a fiatalok és a kevésbé fiatalok lelkesen salsáznak. Az élet sötét oldalára csak a bejáratnál álló biztonsági őr emlékeztet.
