Gazdaság

Privatizációs esetek

A miniszterelnök pontosította, hogy mely cégek privatizálását tervezik, de a Fidesz ennyivel nem éri be.

Maga a miniszterelnök próbált pontot tenni a privatizációról szóló politikai vita végére kedden, amikor közölte: sem a Magyar Postát, sem a Magyar Villamos Műveket, sem a Volán-társaságokat nem tartja érettnek jelenleg a magánosításra. Mindez azonban kevésnek tűnik. A Fidesz azonnal jelezte ugyanis, hogy törvénybe foglalva szeretné látni a privatizáció leállítását, ellenkező esetben értékelni sem tudják Gyurcsány Ferenc bejelentését.

Ahol nincs változás, az a Mol tervezett eladása. A még állami tulajdonban lévő 12 százalékos részvénycsomag értékét a papíroknak az idén bekövetkezett 80 százalékos tőzsdei áremelkedése 140 milliárd forint közelébe nyomta fel, ezt az aranybányát pedig bűn lenne nem kiaknázni. Szakértők szerint az idei privatizációs bevételi terv teljesült, a Mol eladására rögtön a jövő év elején sor kerülhet. Valamivel későbbre teszik az FHB-eladás következő lépését. Az állam itt sem panaszkodhat, a miniszterelnök bejelentése a privatizáció folytatásáról éppen az FHB-részvény újabb történelmi csúcsdöntésének napján érkezett. Gyurcsány az Antenna Hungária eladásával kapcsolatban azt mondta, hogy előbb pontosítják a cég köztévével kötött szerződését. Mindezt néhány nappal az Antenna teljes eladásáról szóló döntés után (lásd írásunkat a 72. oldalon), amelyhez még nem mellékelték a köztévés kiegészítést.

Ahol a korábbi elképzelésekhez képest visszalépés történt, az a Volán-társaságok magánosításának terve. Ezeket Gyurcsány szerint a következő két évben még biztos nem adják el, s hasonló a helyzet a postával is. A Paksi Atomerőmű és az MVM esetében pedig még csak nem is gondolkodnak a privatizáción. A miniszterelnök kitart amellett, hogy a magánosítás önmagában nem lehet rossz, vagy jó, minden cég egyedi eset, így esetleges eladásukról is külön-külön kell dönteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik