Nincs más állandó, csak a változás – szólt évezredekkel ezelőtt az ógörög filozófia egyik nagysága, aki nem ismerhette azt a szép magyar szót, hogy „slussz”. A lapzárta napja-órája makacsul állandó. Így hát e sorok írásának óráiban nem tudhatom, hogy Bush, vagy Kerry lesz-e a Fehér Ház lakója. Mire ezek a sorok az Önök kezébe kerülnek, már tudja majd az egész világ. A jósolgatás hát értelmetlen. Vannak azonban a helyzetnek olyan tényezői, amelyek érvényesek és hatnak, függetlenül attól, hogy ki kit győz(ött) le.
A BÉKÉTLENSÉG HÁBORÚJA. Ezek közül a legfontosabb és legnehezebben korrigálható az, hogy a Bush-kurzus négy esztendeje mélyen megosztotta a világot. Az Egyesült Államok belső megosztottságát pedig konzerválta. Erre az utóbbira utal a Washington Post keserű szójátéka, amely az ország történetének legkritikusabb időszakára, a polgárháborúra (Civil War) emlékezve azt írja: ma Uncivil War (a békétlenség háborúja) dúl Amerikában.
Az ország legnagyobb hírmagazinja, a Time emberemlékezet óta első ízben nem képet, hanem szöveget rakott az első oldalára. Azt kérdezi: „Ilyen mérgezett kampány után újra lehet még egyesíteni az Egyesült Államokat?” Majd azt is: „Vissza lehet még állítani a bizalmat Amerika és a világ többi része között?”
Nézzük először a második kérdéssel kapcsolatos tartós hatásokat. A megosztás politikájának döntő akcióját Rumsfeld, a Pentagon ura hajtotta végre, amikor Nyugat-Európát „réginek” nevezte, míg Kelet-Európát feltörekvő „újként” köszöntötte. Ezzel az volt a Bush-kurzus célja, hogy az iraki háborút határozottan ellenző Németországot és Franciaországot (az Európai Unió két legfontosabb kontinentális hatalmát) szembefordítsa az akkor még közvetlenül az EU kapujában álló, illetve a későbbi felvételben reménykedő kelet-európai országokkal.
Mi maradt ebből az Európa ellen utóbb még több fázissal kibővített támadásból, s változnak-e a kapcsolatok az elnökválasztás után? November 2-a előtt a kép a következőképpen alakult: 1. Európa keleti felének országai (vélt, vagy valódi) érdekeiknek megfelelően „lavíroznak” az amerikai és az uniós elkötelezettség között. Pozíciójuk között mégis vannak különbségek. Azokban, amelyek viszonylag távolabb vannak az EU-felvételtől, viszont az amerikai támaszpontok keleti irányú eltolása miatt stratégiailag felértékelődnek (Románia és Bulgária), határozottabb az amerikai orientáció. A régió új EU-tagjai közül Magyarország és Csehország, továbbá Szlovénia helyzete kiegyensúlyozottabb. A lengyelek esetében a regionális középhatalmi aspirációk „felülírják” az EU-kapcsolatot. Ezért vállalta Varsó – az amerikaiak és a britek után – a harmadik harcos szerepét Bush háborújában. 2. Az EU sorsát meghatározó vezető nyugati hatalmak között az eredeti törésvonal (London a háború – és ezzel Bush – mögött, Párizs és Berlin ellene) annyiban változott, hogy a jobboldali kormány bukása után Spanyolország átkerült az ellenzők táborába. 3. Az elnökválasztás küszöbén tíz országban végzett felmérés azt mutatta, hogy a közvélemény csak Izraelben és Oroszországban áll Bush mögött. Izraelben ez létkérdés. Moszkva esetében viszont azt jelezte: érvényes az informális Bush-Putyin-paktum, Ebben Bush a terrorizmus elleni harc részének ismeri el Moszkva csecsen háborúját. Viszonzásként Putyin nem győzi hangoztatni, hogy „a nemzetközi terrorizmus célja megakadályozni Bush elnök újraválasztását”.
HASONLÓ AJÁNLATOK. Várható-e lényeges változás az elnökválasztás után? Egyetértek a legtekintélyesebb demokrata politológus, Brzezinski nemleges válaszával: „Az Irak körüli választási tűzijáték ellenére Bush és Kerry ajánlata alapjaiban hasonló. Irak stabilizálásához nagyobb külső segítséget igényelnek.”(Magyarul: helyreállítjuk Európával a megromlott kapcsolatokat, ha a bírálóink – főleg a németek – is hajlandók csapatokat küldeni Irakba.)
Így hát lehet, hogy ez a dramatizált küzdelem csak egyetlen igazi, nagy változást hoz: az amerikaiak több mint fele a leadott szavazatok (popular vote) által kifejezett választói szándékot eltorzító elektori rendszer reformját követeli. Ez csak látszólag technika. Valójában megváltoztatná az elnökválasztás (sőt, Amerika) egész politikai légkörét. Persze: ez a jövő zenéje. De egyszer majd műsorra kell tűzni. Függetlenül attól, hogy most ki nyeri (nyerte) el a világ ma egyetlen (és magányos) szuperhatalmának elnöki székét.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
