Sohase mondd, hogy vége! – dúdolhatta volna az örökzöld sláger szövegét Romano Prodi, az Európai Bizottság távozó elnöke és csapatának tagjai, miután az Európai Parlament minden előzetes várakozást felborítva múlt szerdán mégsem szavazott az utód, a portugál José Manuel Durao Barroso által vezetett testületről. Így jobb híján ügyvivőként mandátumának november elsejei lejárta után is hivatalban marad még egy darabig az olasz elnök által dirigált eddigi uniós végrehajtó szerv. Balázs Péter, a lapunk hasábjain is kissé korán búcsúzkodó (Figyelő, 2004/44. szám) magyar biztos első dolga az volt, hogy lemondja a hazaköltöztetésére megrendelt kamiont, és egy hónappal meghosszabbítsa brüsszeli lakásbérletét. Ő még a szerencsésebbek közé tartozik, hiszen az időközben kiürült biztosi kabinetek jó néhány tagjának már új munkahelyéről – nem egyszer külföldről – kell visszajönnie, hogy az új bizottság beiktatásáig kitöltse az intézményben keletkezett űrt.
Barroso leendő bizottsági elnök. Fenyítés a parlamenttől.
A „túlóra” közvetlen kiváltó oka, hogy az új Európai Bizottság elnökének megválasztott Barroso az utolsó pillanatban visszavonta testülete jelölését, miután bizonyossá vált, hogy az az Európai Parlament többségétől nem kapná meg a bizalmat. A portugálnak előző nap ugyan még volt esélye arra, hogy csapata mellé állítsa a főleg az egyik biztosjelölt, az olasz Rocco Buttiglione homofób és nőkre nézve nem éppen hízelgő kijelentései miatt felháborodott európai parlamenti képviselőket, ám az eurohonatyák elszántságát alábecsülve még kilátástalanabb helyzetbe manőverezte magát. A leendő elnököt cserbenhagyta józan politikai ítélőképessége. Ahelyett, hogy elmozdította volna posztjáról az „ókonzervatív fenegyerekként” viselkedő olaszt, lényegében látszatintézkedésekkel akarta kiszúrni a honatyák szemét. Mindezt bírálói szerint olyan arroganciával tette, hogy még az addig hezitáló parlamenterek többségét is maga ellen fordította. Mivel a végelszámolásnál így csak pártcsaládja, a konzervatív Európai Néppárt és egy kisebb létszámú nacionalista frakció szavazataira számíthatott volna, inkább bedobta a törülközőt, és időt kért a parlamenti meghallgatásokon egyébként nem túl fényesen vizsgázott csapata átszervezésére.
LÁZADÁS. Túlzás nélkül állítható, hogy az EP történelmet írt, amikor meghátrálásra kényszerítette a leendő bizottsági elnököt. Bár az Európai Unió alapszerződése lehetőséget nyújt a bizottság leszavazására, az Európai Parlament praxisában eddig erre nem volt példa. Noha a Barroso-csapat nem túl meggyőző produkciójával jócskán hagyott magán támadási felületet, nyilvánvaló, hogy Európa egy, a hatalmában, önérzetében (és a bővítés után létszámában is) megerősödő intézmény „lázadásának” lehet a szemtanúja. „Egy új korszak kezdete ez, egy új demokratikus európai politika kezdete” – lelkendezett Poul Nyrup Rasmussen, az európai szocialisták elnöke.
Bármennyire is megalázó a megválasztott bizottsági elnök számára, az Európai Parlament segítségével még viszonylag jól is kijöhet szorult helyzetéből. Strasbourg ugyanis valójában mindenekelőtt a tagállamok kormányai alkotta Tanácsnak üzent, hogy ezentúl nem fogja Bólogató Jánosként jóváhagyni a jelöltjeit a bizottságba. Prodi utódjának taktikázására ugyanis elemzők szerint az is magyarázat lehet, hogy nagyobb átszervezések bejelentésével, esetleg személycserékkel nem szeretett volna ujjat húzni az őt kinevező kormányokkal. Most viszont a parlament elutasításával takarózhat: mégis csak elkerülhetetlen lesz egy alaposabb rendcsinálás a testületben.
Barrosónak a múlt pénteken Rómában, az európai alkotmány ünnepélyes aláírási ceremóniáján nyílt alkalma először kipuhatolni az állam- és kormányfők szándékait, s mindez persze fordítva is igaz. A portugál azt szeretné, ha az Európai Parlament következő, november közepén esedékes plenáris ülésén sort keríthetnének az elhalasztott szavazásra. Egyelőre csak találgatni lehet ugyanakkor, hogy milyen áldozatokat hoz majd a leendő bizottsági elnök a jóváhagyásért cserébe. Sokan készpénznek veszik, hogy Rocco Buttiglione nem maradhat a posztján, hiszen az EP gyakorlatilag az ő áthelyezésénél vagy menesztésénél húzta meg a képzeletbeli vonalat. Római egyeztetéseit követően Barroso mindenesetre valamelyest betekintést engedett a lapjaiba, amikor különböző interjúiban világosan utalt arra, hogy nem csak egy bizottsági poszton lesz változtatás.
ÁLMATLAN ÉJSZAKÁK. Így aztán nem csupán az olasz politikusnak lehetnek álmatlan éjszakái a következő napokban. Az Európai Néppártnak mostanáig ugyanis fontosabb volt a Barroso-csapat beiktatása, mint a politikai spektrum másik oldalát képviselő jelöltek, köztük a parlamenti bizottsági meghallgatásán nem kellően felkészültnek bizonyuló magyar Kovács László „zaklatása”. Most, hogy így alakult, a jobboldal valószínűleg nem fogja hagyni, hogy a fejcserék egyedül a konzervatív Buttiglionéra korlátozódjanak. Hans-Gert Pöttering, a néppárti frakció befolyásos vezetője ezt azonnal elfogadhatatlannak nevezte, és név szerint megemlítette Kovács László magyar, Ingrida Udre lett és Neelie Kroes holland jelöltet, akikkel úgymond „kezdeni kellene valamit”. Bár első nyilatkozatában Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő azt hangoztatta, hogy változatlanul ragaszkodik az ex-külügyminiszter jelöléséhez, azt egyelőre nem tudni, vajon a szocialisták „tűzbe mennének-e” Kovácsért, ha a helyzet úgy alakul. Mozgásterüket feltétlenül leszűkíti, hogy nagyon markánsan exponálták magukat Buttiglione ügyében, bár a volt magyar külügyminiszterrel és az egykori olasz Európa-ügyi miniszterrel szemben eltérő fenntartások fogalmazódtak meg. Árulkodó ugyanakkor, hogy a szocialisták frakcióvezetője, a német Martin Schulz is elismerte, hogy Kovács László jelölését „problémásnak” tartja. Így lapzártánkkor nőtt a valószínűsége annak, hogy Gyurcsány Ferencnek új jelölt után kell néznie.
A bizottságba jelölt személyeken keresztül az erőpróba pártok és egyre inkább intézmények között folyik. Az Európai Parlament ebben a kötélhúzásban fontos mérföldkövet jelentő csatát nyert, de az még kérdéses, hogy a háborúból is ezen intézmény kerül-e ki győztesen.
