![]() |
| J. M. Basquiat műve. |
Hasznot húz a jelek szerint a műtárgypiac az olaj drágulásával együtt járó tőzsdebesszből, tengeren innen és túl. Az idei első félév során az Artprice Global Index 10 százalékkal emelkedett, igaz az árak ezzel is éppen csak elérték a műtárgypiaci aranykornak titulált 1991-es év szintjét. Az aukciók forgalma az év első hét hónapjában 6,8 százalékkal haladta meg 2003 hasonló időszakáét. Amúgy az utóbbi években a műtárgy jobb befektetés volt a tőzsdénél: 2001 szeptembere óta minden 100 dollár, amiért festményt vásároltak, 140-re értékelődött fel, szemben az átlagos tőzsdei hozammal, ami ugyanezen időszak alatt ebben az összevetésben mindössze 8,5 dollár volt.
![]() |
| Jean-Michel Basquiat. A fiatalon elhunyt amerikai művész képei az első félévi árveréseken 16 millió dollárért keltek el. |
Tízesztendős távlatban vizsgálva az eredményeket, az Artprice Index 46 százalékkal emelkedett, és legjobban azok jártak, akik 10 ezer dollárnál magasabb árú képekbe fektettek. Ezek értéke ugyanis éves átlagban 6,3 százalékkal emelkedett, szemben az 1-10 ezerbe kerülőkkel, amelyek éves átlagban 2 százalékkal váltak értékesebbé, míg az ezer dollár alattiak mindössze 0,7 százalékkal drágultak. A lendület még nyilvánvalóbb az utóbbi hat év adatait vizsgálva, itt az előbbi sorrendben vizsgálódva 51,7 százalékos, 34,2 százalékos, illetve 10,3 százalékos felfutás mutatkozik.
Ugyanakkor tény az is, hogy a nagy értékű képek veszélyes spekuláció tárgyai is lehetnek. Ez bizonyosodott be az 1990 és 1993 közötti időszakban, különösen az 1991-es spekulációs luftballon kipukkadását követően. Az említett időszak „termése” 57,4 százalékos árzuhanás a drága képek esetében. Ugyanezt a besszt az olcsóbb képek kevésbé sínylették meg.
Mindez nem a darabszám-emelkedés, hanem a minőség és az ezzel együtt járó drágulás következménye. Összesen 1,22 milliárd dollár értékű kép cserélt gazdát az idei első félévben, ami 33,6 százalékos emelkedés a tavalyihoz képest. Egymillió dollárnál drágábban 216 tétel kelt el, s az 1860 után született művészek kerültek túlsúlyba a legtöbb eladott művel dicsekvő alkotók toplistáján. A TOP 10-ben az impresszionistákat és a posztimpresszionistákat – akik 1994-ig kizárólagosságot élveztek e listán – Monet, Degas, Renoir és Manet képviseli, míg a többiek modern és kortárs alkotók (a TOP 5-ös listát lásd külön). E körbe az idén először került be kortárs művész: Jean-Michel Basquiat, akinek az első félévben 28 képét adták el aukción, összesen 16 millió dollárért.




