Közösségi küldemények

Deutsche Post-állomás. A német posta az előírtnál jobban megnyitotta piacát.

Új korszak küszöbére érkezett az európai postai szektor. Brüsszel ugyanis olyan kedvezően ítéli meg a piaci versenyfeltételek 1997 óta több lépcsőben zajló bevezetésének eddigi tapasztalatait, hogy amennyiben a helyzet nem változik, 2009-re az ágazat valamennyi szegmensében megtörhet az állami cégek évszázados monopóliuma. A liberalizációval a közösségi politika célja a belső piac kiépítése és egy megfelelő szabályozói keret segítségével annak biztosítása, hogy az egész unióban hatékony, megbízható és jó minőségű postai szolgáltatások álljanak az emberek rendelkezésére, méltányos árakon. Mindennek természetesen úgy kell végbemennie, hogy a liberalizáció nem veszélyeztetheti e szolgáltatások egyetemes (közérdekű) jellegét és színvonalát.

Uniós játéktér

Az 1997-es postai keretdirektíva máig az uniós szabályozás sarokkövének számít.
MINIMUMOK. A direktíva meghatározza az egyetemes szolgáltatás minimális jellemzőit, amelyeket saját területén valamennyi országnak teljesítenie kell (például garantálni kell a levelek kihordását a hét öt napján, egyedül akkor nem, ha a földrajzi viszonyok ezt a rendszerességet nem engedik).
LIMITEK. Minden tagországban egységesen rögzíti azt a limitet, amelyen belül a szolgáltatások a közérdekű szolgáltatásokat nyújtó cégeknek vannak fenntartva. Az ezen kívül eső szolgáltatások körében menetrendet tűz ki a „fokozatos és ellenőrzött” piaci liberalizációra. Ennek legfontosabb eleme, hogy a 350 grammnál nehezebb küldeményeknél megtöri az állami szolgáltatók monopóliumát. (Az említett kategóriába a levelek mindössze 2 százaléka tartozik, a postai szolgáltatók bevételének 3 százalékával).
ELVEK. Meghatározza az egyetemes szolgáltatásoknál alkalmazandó tarifaelveket (méltányos és költségarányos, nem diszkriminatív tarifák), és rendelkezik a szolgáltató által kiállított számlák átláthatóságáról.
KÖVETELMÉNYEK. Minőségi követelményeket ír elő a nemzeti és a nemzetközi (EU-n belüli) szolgáltatásoknál. További ösztönzést ad a postai szektoron belül folyó technikai harmonizációnak, s a postai szolgáltatóktól független országos szabályozó hatóságok létrehozására kötelezi a tagállamokat.

UNIÓS LÉPÉSEK.

A posta 1992-ben került be először érdemben az unió látókörébe, amikor az Európai Bizottság a miniszteri tanács kérésére Zöld Könyvet készített egy „közösségi postai politika” kialakításáról. Ennek fő következtetése: létre kell hozni a postai szolgáltatások egységes piacát. E dokumentum szolgált aztán a későbbi jogszabályok, mindenekelőtt az 1997-es postai keretdirektíva (97/67 EC Directive) alapjául, amely az uniós szabályozás sarokköve (lásd külön). Ez a direktíva 1998. február 10-én lépett hatályba.

Az Európai Bizottság 2002 novemberében publikált jelentésében kedvező mérleget vont a postai liberalizációs csomag végrehajtásáról. A tanulmány szerint öt évvel a jogszabály elfogadása után az irányelv legfontosabb céljai – jelesül a postai közszolgáltatás fenntartása és a szolgáltatások minőségének javítása – teljesültek. A tagállamok közül három (Svédország, Németország és Hollandia) a jogszabályban rögzített minimumnál nagyobb piacnyitást hajtott végre. Az egyetemes szolgáltatást nyújtó cégek túlnyomó része állami vállalatból részvénytársasággá alakult át, más régi monopóliumok esetében megkezdődött a privatizáció. Mindez piaci konszolidációhoz vezetett és nagyobb hangsúlyt kapott a nyereségesség, a költséghatékonyság, a fogyasztói érdek és az innováció. Eközben a postai szektorban a foglalkoztatás nemhogy csökkent volna, hanem szerény mértékben még nőtt is.

Brüsszel azonban már az 1997-es keretdirektíva alkalmazásának tapasztalatairól kiadott európai bizottsági értékelés megjelenése előtt újabb előrelépést tett a liberalizáció terén. A 2000 márciusában útjára indított lisszaboni uniós versenyképességi program ugyanis – amelynek egyik vezérfonala a fokozott piacnyitás – a postai szektor átalakulásának is újabb lendületet adott.

A Budaörsi Logisztikai Központ. Lemaradva a régióban.

Ennek lett a „gyümölcse” az öt évvel korábbi postai irányelv 2002. június elsejei módosítása (Directive 2002/39/EC), amely további lépéseket irányzott elő a piacnyitás területén, s tovább csökkentette a postai szektornak azt a részét, amelyet óvnak a versenytől. Az új irányelv felkéri az Európai Bizottságot, hogy 2006 folyamán minden egyes ország esetében készítsen tanulmányt arról, milyen hatással lenne az egyetemes szolgáltatásra, ha 2009-ig teljesen kiépítenék a belső piacot.

MAGYAR LEMARADÁS. Ami a Magyar Postát (MP) illeti, a cég rendkívül ellentmondásos állapotban halad a teljesen szabad európai piaci verseny felé. Egyfelől a társaság gazdasági helyzete az utóbbi években stabilizálódott, más nagy állami mamutokkal ellentétben nyereséges, már nem „pénznyelő automata”. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy jól megállná a helyét, ha elvesztené a még létező maradék monopoljogait. A szervezet hatékonysága ugyanis nemzetközi összehasonlításban alacsony. „Azt szoktam mondani a vezetőinknek, hogy a magyar és az osztrák posta között egyedül mi, postások vagyunk a különbség” – jegyezte meg nemrég Szabó Pál vezérigazgató. A két vállalat ugyanis gyakorlatilag egyforma szolgáltatásokra képes technológiát használ logisztikai központjában, az osztrákok mégis nagyobb arányban szállítják ki a feladás másnapján, illetve legfeljebb harmadnapján a leveleket, mint a magyarok.

Az MP folyamatosan méri a kézbesítési teljesítményét, és még ma is nyilvántartja, hogy a levelek hány százaléka érkezik meg a feladást követő ötödik napig. Európa jól működő cégeinél azonban ez a kategória már nem is létezik. Márpedig ez döntő lehet a szabad versenyben, hiszen könnyű belátni, hogy egy Győrben feladott levél célba juttatásához a Bécs melletti osztrák elosztó központ ugyanolyan alkalmas, mint a budaörsi. Hasonlóan ugrásra készen áll a szlovákok pozsonyi logisztikai központja is. Ez a körülmény egyébként részben válasz arra a kérdésre is, miért nem kell megvennie egy európai postavállalatnak az MP-t ahhoz, hogy hídfőállásokat szerezzen a magyar piacon.

A hatékonyság növelése tehát ma már nem pusztán pénz, hanem sokkal inkább munkamorál és politika kérdése. Valószínűleg egyetlen modern postavállalat sem tudna az MP-nél jobban boldogulni azzal, hogy a Magyarországon feladott levelek címzése az európai átlagnál sokkal nagyobb arányban olvashatatlan a berendezések számára. Az viszont már nagyrészt a postásokon múlik, hogy az emiatt „tévirányított” küldeményeket milyen gyorsan terelik helyes útra.

A másik nagy probléma az MP helyzetének folyamatos átpolitizálása. „A Magyarországhoz hasonló demográfiai és gazdasági mutatókkal rendelkező Portugáliában például a Magyar Posta közel 38 ezer fős létszámának kevesebb mint egyharmadát foglalkoztatja a postavállalat, és a kézbesítésben mégis jobbak az eredményei” – említi kedvenc példáját Szabó Pál. Az elengedhetetlen, nagyobb arányú karcsúsítást azonban az állami tulajdonos szociálpolitikai okokból nem vállalta, és pillanatnyilag úgy tűnik, nem is fogja. A Magyar Posta kismértékben évről évre karcsúsodik ugyan, de ez nem elég ahhoz, hogy idejében felzárkózzon versenytársaihoz. Hátráltatja a felkészülést az is, hogy más cégekkel ellentétben az MP nem tudja kiszervezni azokat az üzletágait (például a teljes informatikai infrastruktúra működtetését), amelyek nem tartoznak az alaptevékenységéhez. A postai szolgáltatások ugyanis – várhatóan még 2007-ig – áfamentesek, az ebből adódó 25 százalékos árkülönbség mellett pedig nem lehet kiadni a melléktevékenységeket külső cégeknek.

Az idő sürget, hiszen a 2002-es európai irányelv egyelőre feltételesen, de várhatóan ténylegesen is 2009-től teremt szabad versenyt az unióban. Ez meglehetősen korai időpont, hiszen a hatékonyság növelése a fent említett okok miatt egy ekkora szervezetben időigényes feladat.

VÉSZJELEK. A liberalizáció első jelei az MP számára egyébként is vészjóslóak, a vállalat vezetésének azonban eddig nem sikerült elérnie, hogy ezeket a tulajdonos is annak tekintse. A két szembetűnő példa a csomagszállítás és a hírlapkézbesítés, e területeken a liberalizáció lehetőségével élve több versenytárs is piacot rabolt.

Igaz, az MP nagy szervezetéhez és mintegy 150 milliárd forintos éves bevételéhez képest ezek szinte eltörpülnek, az idő azonban a hatékonyságukat megtartani képes, egyre növekvő vállalkozások malmára hajtja a vizet.

A levéltovábbítás piacának ma még nagyrészt monopol szabályozásából fakadóan az MP országos hálózatán naponta körülbelül 2,2 millió levél halad át. Ez biztosítja a gazdasági stabilitást, ám az alapvető átalakítások megkezdése nélkül 2009-re kellemetlen helyzetbe hozhatja az akkori állami tulajdonost és a postásokat is.